Rogyadozó szuverenitás
Stier Gábor
Képletesen szólva mindez azt jelenti, hogy végletesen legyengült az ország immunrendszere. Ezt már csak az nem látja, aki nem akar ezzel szembesülni. S ebben a helyzetben nem hiba, hanem bűn, nem rosszindulat, hanem tudatos merénylet az ország ellen, ha valaki a közszolgálati rádióban a történteket azzal üti el, hogy ez nem több, mint vihar egy pohár vízben. S mindezt „szakértőként” még azzal toldja meg, hogy a kutyát nem érdekelné az egész, ha ezek kanadai vagy török repülőgépek lettek volna. Először is, a szovjet csapatok majd’ öt évtizedes állomásozása után mi még érzékenyebbek vagyunk az idegen katonák jelenlétére, így azért akkor sem tapsikoltunk volna, mint ahogy hasonló megfontolásból nem örülünk katonáink afganisztáni szerepvállalásának sem, de szakértői titulus nélkül is tudjuk, hogy mind Kanada, mind pedig Törökország katonai szövetségesünk, hiszen a NATO tagja. Izraelről azonban ez nem mondható el, emiatt – s nem másért – szigorúbb megítélés alá esik. Már a repülési engedélyek kiadásakor is. Másról nem is beszélve, hiszen emlékezzünk csak arra, amikor néhány éve osztrák vadászgépek figyelmeztették az amerikai légierő két, az ország légterén előzetes bejelentés nélkül áthaladó „lopakodóját”. De még tovább megyek. Egy magára valamit is adó, a szuverenitását komolyan vevő állam gondolkodásában még a szövetségesi magatartásnak is vannak határai. Így méltán kavartak botrányt a foglyokat szállító CIA-gépek európai repülései, s az Egyesült Államok Tel-Aviv kérése ellenére is kérlelhetetlenül börtönbe zárta az Izraelnek kémkedő Jonathan Pollardot. De hét éve még Magyarországon is botrányt kavart a légtéren engedély nélkül átrepülő amerikai helikopterek ügye.
Ezek után talán ildomosabb lenne, ha a vádaskodások és megmosolyogtató kombinálás helyett örülni tudnánk annak, ha a másik végzi a dolgát, s egymás lejáratása helyett inkább az ország valós gondjaival foglalkoznánk.
MNO vezető hírek
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.