Súlytalanság
Pataky István
Mint borjú arra a bizonyos új kapura, úgy csodálkozott rá a magyar kormány a pozsonyi döntésre, miszerint Ficóék rövidre zárják a nyelvtörvény körüli hercehurcát, s ma elfogadják a végrehajtási rendeletet.
Hirdetés
Miután a felvidéki magyar kisebbség mellőzésével sikerült öszszeeszkábálni a nyelvtörvény végrehajtási útmutatóját, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot képviselő kulturális miniszter tárcája rátett még egy lapáttal a jogsértésekre. Szlovákia területén mindenütt – akár húsz százalékon felüli, akár azon aluli az adott településen a nemzeti kisebbségekhez tartozó lakosok részaránya – csak akkor használhatják a kisebbségi nyelvet, ha ebbe a harmadik jelen lévő személy beleegyezik. Ezt tételesen is megfogalmazza az a végrehajtási tervezet, amelynek eredeti célja éppen az lett volna, hogy eloszlassa a nyelvtörvény esetleges félreértelmezése miatti aggodalmakat. Ha most Bajnai Gordon logikája szerint igyekeznénk megoldani a helyzetet, akkor azt javasolnánk Fico úrnak, üljünk össze mondjuk a békéscsabai sportcsarnok melletti kocsmába, és baráti légkörben igyekezzünk megfogalmazni egy olyan – mondjuk huszonhat pontos – nyilatkozatot, amely a szokásos semmitmondás mellett huszonötödik pontjában kimondja: az uniós normákat figyelembe véve két felvidéki magyar anyanyelvű beszélgetéséhez mégsem kell a harmadik, szlovák jelenlévő beleegyezése, amennyiben az illető nagyothall. Jöhetne a kölcsönös mosoly, a fényképek és a kézfogás, na meg a későbbi hivatkozás a csehóban született remek egyezségre, amely – az EU elvárásának megfelelően – párbeszéddel oldotta fel a nézeteltérést.
A jelenlegi magyar–szlovák viszony igazi tragikomédia. Robert Fico és kormánya gátlástalanul levegőnek nézi a budapesti szocialistákat. Megteheti. Legutóbb Prágában, az unió baloldali pártjait tömörítő szervezet kongresszusán derült ki ismét, hogy az MSZP saját elvtársai körében sem tényező. A Fico féle Irány-Szociáldemokrácia annak ellenére nyerte el a teljes jogú tagságot az Európai Szocialisták Pártjában, hogy az MSZP-s küldöttek tényleg minden tőlük telhetőt megtettek az elutasítás érdekében. Súlytalanságukkal azonban nem tudták felvenni a harcot. De sokat elárul az erőviszonyokról két tegnapi hír is. Robert Fico egy konferencián megismételhetetlen történelmi sikernek nevezte az euró mintegy egy évvel ezelőtti bevezetését, szerinte az új pénznemnek köszönhetően könnyebb a gazdasági válság áthidalása is. Ugyancsak tegnap interjú jelent meg Bajnai Gordonnal a Neue Zürcher Zeitung című svájci lapban. „Magyarország jó úton van afelé, hogy a térségben elsőként vezesse be az eurót” – mondta egyebek mellett a magyar miniszterelnök. Az utóbbi évek kormányzása térségnyi távolságra vitt minket még Pozsonytól is. Kínos.
Hirdetés
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.