Szociális szavazás lesz
Balavány György
A szociális népszavazás, amelyet a Fidesz kezdeményezett, egy antiszociális politika elleni tiltakozás volt. Tetszenek emlékezni, hogyan reagáltak erre az úgynevezett szabad demokraták? A Fidesz-logóból vörös csillagos emblémát készítettek, és azt harsogták: az ellenzéki párt vissza akarja állítani a szocializmust. Hát, ha valakinek van köze a létező szocializmushoz, az épp a régi rezsim vezetőiből verbuválódott, ma is őskomcsiktól hemzsegő MSZP. Amellyel épp az SZDSZ élt édes szimbiózisban, hosszú ciklusokon át… Mégis a Fideszt szocialistázták le, amikor méltányosságot és szolidaritást emlegetett. Miért? Mert ez a gazdasági liberálisok tipikus vonása: ha valaki nem kívánja szétverni a nyugdíjrendszert, szeretne segíteni a lemaradókon, közfeladatnak tekinti a közoktatást, s főleg ha nem utálkozva ejti ki azt a szót, hogy állam, azt szocialistának bélyegzik.
Pedig a szocialista és a szociális között óriási a különbség. Szociális államra szükség van, szocialistára nagyon nincs. Nem kell „atyáskodó” állam, amely bamba, igénytelen fogyasztói jóléttel kábítja a polgárait, s amely helyettük gondoskodik róluk. (Rólam az állam ne gondoskodjon, nem vagyok én Hagyó Miklós!) Takarékos, de erős államra viszont szükség van, amely segít azokon, akik nem tudnak magukon segíteni, mert öregek, vagy betegek, vagy még kicsik hozzá. A szociális állam az oktatást hosszú távú befektetésnek tekinti, a magántulajdont tiszteletben tartja, és a vállalkozói kedvet erősíti. De nem költi a szorgalmasan dolgozók adóforintjait a munkakerülők segélyezésére, és a külföldi nagyvállalatok helyett a hazai kisvállalkozásokat hozza előnyös helyzetbe.
Ma két éve a nagyobbik ellenzéki párt végképp elkötelezte magát a szociális gazdaságpolitika mellett. Most ezt várják tőle mindazok, akik akkor – és azóta – mellé álltak. Könnyen megeshet, hogy a Fidesz néhány hét múlva olyan hatalmas lehetőséget, olyan óriási választói felhatalmazást kap, amekkorát még nem kapott magyar kormány a rendszerváltozás óta. Méltónak kell bizonyulnia erre, eddigi ígéreteinek szellemében.
MNO vezető hírek
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.