Távozik Bencsik János

KA, 2011. december 2., péntek 18:44, frissítve: péntek 18:44
December 31-i hatállyal jelezte lemondási szándékát Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára. A politikus az egyik közösségi oldalon arról is írt, hogy az egészségügyi, a bentlakásos szociális, valamint az alapfokú oktatási intézmények télen nem lesznek lekapcsolhatók az energetikai hálózatokról.

Lemond Bencsik János a fejlesztési minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára – olvasható Facebook-bejegyzésében. Bencsik írásából kiderül, hogy írásbeli nyilatkozata december 4-én születhet meg. Az államtitkár egy későbbi bejegyzésében úgy fogalmazott: „Sok főnököm ugyan még nem volt, de Tamás a legjobbak közé tartozik.”

„A Lázár-féle vitának sincs közvetlenül köze a döntésemhez, ezzel néhány vájtfülű újságíró kolléga is tisztában van. Azt pedig csak kellő visszafogottsággal, halkan jegyzem meg – nehogy valakinek az érzékenységét sértsem vele –, hogy ebben a vitában a kollégáimmal képviselt szakmailag is védhető álláspont kerekedett felül, melyet a szerdai ülésén a kormány is támogatott” – olvasható a politikus üzenetében.

Bencsik arról is írt, hogy a következő héten már az Országgyűlés is tárgyalhat arról, hogy januártól az egészségügyi, a bentlakásos szociális, valamint az alapfokú oktatási intézmények is védettséget fognak élvezni, s télen nem lesznek lekapcsolhatók az energetikai hálózatokról. A számlát azonban, ha késve is, minden fenntartónak, az önkormányzatoknak és az államnak is ki kell fizetnie – teszi hozzá.

Korábban is voltak vitái

A lépés már-már érthetőnek mondható, hiszen az utóbbi időben több szakpolitikai kérdésben is alulmaradt a politikával szemben a szakember, javaslatait sorra felülírták. Legutóbb – s már nem először – Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével csapott össze a közműdíjadósságot felhalmozó közintézmények megmentése kapcsán. Az államtitkár először a Facebookon tette közzé nemtetszését, majd törvénymódosító javaslatot terjesztett elő az ügyben.

A frakcióvezető gyakorlatilag minden fogyasztói körben megtiltotta volna az áramszolgáltatóknak, hogy a rendszerhasználati díjjal tartozó ügyfeleiknél kikapcsolják a szolgáltatást. Bencsik viszont azzal érvelt, hogy nagy veszteséget okozna a szolgáltatóknak, ha a frakcióvezető tervét elfogadná a parlament. „Miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom” – írta akkor az államtitkár a Facebookon.

Lázár János és Bencsik János vitája még az év elején kezdődött, akkor a Fidesz frakcióvezetője azt indítványozta: csökkenjen a hővel kapcsolt és a megújuló áramtermelés támogatása azzal, hogy a 2010. december 1-től hatályos, már 15 százalékkal csökkentett ártámogatás helyett 25 százalékkal mérsékeljék a támogatás mértékét 2011. január elsejétől, és a csökkentés aránya 35 százalékra emelkedjen 2012. januártól. Lázár János a megújuló energiából termelt áram kötelező átvételi árát is azonos arányban csökkentette volna.

hirdetés
G-Közép
10 dolog, ami fontosabb, mint a Bayer-botrány
Gazda Albert
Akkor most lassítsunk picit. Akár meg is torpanhatunk egy pillanatra.
hirdetés
G-Közép
Mindent vissza!
Gazda Albert
A kitüntető tudta, hogy van a döntésében trollkodás- és provokációfaktor, és most elégedett lehet.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 15:55
  2. 15:55
  3. 15:45
  4. 15:38
  5. 15:27
  6. 15:20
  7. 15:16
  8. 15:15
  9. 15:10
  10. 14:57
  11. 14:47
  12. 14:45
  13. 14:41
  14. 14:39
  15. 14:30
  16. 14:26
  17. 14:16
  18. 14:15
  19. 14:06
  20. 14:05
  21. 14:00
  22. 13:55
  23. 13:45
  24. 13:41
  25. 13:40
  26. 13:32
  27. 13:26
  28. 13:25
  29. 13:20
  30. 13:16
  31. 13:10
  32. 13:10
  33. 13:02
  34. 13:00
  35. 12:57
  36. 12:55
  37. 12:47
  38. 12:45
  39. 12:40
  40. 12:35
  41. 12:34
  42. 12:30
  43. 12:21
  44. 12:20
  45. 12:07
  46. 12:05
  47. 11:54
  48. 11:53
  49. 11:41
  50. 11:40
  51. 11:40
  52. 11:32
  53. 11:25
  54. 11:10
  55. 11:10
  56. 11:07
  57. 11:04
  58. 10:58
  59. 10:45
  60. 10:42
  61. 10:37
  62. 10:33
  63. 10:30
  64. 10:28
  65. 10:12
  66. 10:10
  67. 10:00
  68. 09:56
  69. 09:55
  70. 09:50
  71. 09:41
  72. 09:25
  73. 09:11
  74. 08:56
  75. 08:48
  76. 08:30
  77. 08:26
  78. 08:25
  79. 08:20
  80. 08:15
  81. 08:13
  82. 08:11
  83. 08:00
  84. 07:58
  85. 07:55
  86. 07:42
  87. 07:42
  88. 07:30
  89. 07:27
  90. 07:14
  91. 07:00
  92. 06:44
  93. 06:30
  94. 06:25
  95. 06:00
  96. 04:57
  97. 00:01
  98. 00:01
  99. 22:57
  100. 22:35
hirdetés