Napok óta nem győzzük kapkodni a fejünket. Nem túlzás kijelenteni, hogy az újabb és újabb őrizetbe vételekből és a napvilágot látott információkból kirajzolódó történet kipattanása példátlan a rendszerváltozás óta. Gyanúsítottak, vádoltak már meg egész képviselő-testületi frakciókat, volt titkosszolgálati vezetőket és kormánytagokat, sok-sok rendőrt és egész vámhivatalt, munkaügyi főfelügyelőt, de valahogy érezni, itt és most más minőséggel állunk szemben.

Legalább két évtizede tele a sajtó, a nem hivatalos nyilvánosság az arról szóló történetekkel, mendemondákkal, hogy a rendőrséget átszövi a korrupció, a szervezett bűnözés, az alvilág csápjai a felső vezetés szintjéig is elérnek. Szinte minden ismert, vezető beosztásban dolgozó főrendőrt vagy a testületet irányító politikust a szájára vette a vélt vagy valós bűnös eseteken háborgó, bennfentes értesülésekkel jól ellátott közvélemény. Az ördög patáját azonban csak nem láthattuk. Sokak szerint néha azért, mert a politika fogta le a nyomozó hatóság kezét. A sejtetések, félig kimondott, suttogva terjesztett, bizonyítatlan vádaskodások szürke zónájából egyszer csak éles kontúrokkal rendelkező szereplők váltak ki, konkrét személyek elgondolkodtatóan magas beosztással és aggasztóan életszerű történettel. A feltételes mód természetesen egyelőre minden mondatnál indokolt, s az ártatlanság vélelme, a méltányos eljáráshoz való jog is megilleti az ügy minden vezetőszáron kísérgetett szereplőjét, mégis úgy látszik, mérföldkőhöz érkezett a magyar rendőrség, a bűnüldözés és talán az egész közéletünk is. Az erős rendőrség az újfajta államfelfogás egyik kulcsszereplője. A rendvédelmi testület tekintélye a diktatúra kimúlásával nem állt helyre, sőt a rendőrség őrlődött a korábban alig ismert civil kontroll és a politikai elit által sokáig komolyan nem vett rendpárti társadalmi igénynek való megfelelés között. A gazdasági átalakulás, a gazdát cserélő hatalmas vagyonok és piacok többszöri újraosztásának időszaka roppant kihívás elé állította a rendőrséget, amelynek finoman szólva nem mindig tudott megfelelni. És aztán ehhez jött még 2006 ősze is…

A botrány jó esetben a demokratikus közélet tisztítótüze. Álságos a feltételezések szerint a bűnözői csoportokkal összefonódó, vesztegetési ügybe keveredett magas rangú rendőrtisztek lekapcsolása ürügyén arról beszélni, hogy most aztán végképp megrendült a testületbe vetett társadalmi bizalom. A jól értesültek által terjesztett, de soha alaposan ki nem vizsgált vádak, a mindent és mindenkit besározó híresztelések rágják ezt a bizalmat hosszú évek óta. Ideje volt, hogy végre úgy kerüljön egy vélelmezett bűncselekmény híre a nyilvánosság elé, hogy azt az erre hivatott belső védelmi szerv készítse elő a bizonyítékok hosszú és alapos gyűjtésével, beépüléssel. Nem tudjuk, a botrány végül meddig jut el, kit ér még el, de valami már biztosan megmozdult: lezárt aktákat porolnak le, felderítetlen ügyek megoldására nyílt esély.

Azt is mondják, hogy ez az ügy csak egy a sok hasonló közül. Lehet. De a rendrakást valahol el kell kezdeni. Hatalmas lépés lesz a bizalom helyreállítása felé, ha a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás a végére jár ennek a történetnek. Jöjjön, aminek jönnie kell!