Nem hihetjük, hogy nemzetünk jóléte, netán a törvényhozás működőképessége múlna azon, hogy a Demokratikus Koalíció alakíthat-e frakciót. Másrészt 2014 után előfordulhat, hogy egy párt csak 6-7 fővel képviseltetheti magát a parlamentben (4,5 fővel már elérik a bejutási küszöböt), s ha érvényben marad a frakcióalakítást tizenkét főhöz kötő szabály, még az is megeshet, hogy kizárólag a kormánypártnak lesz képviselőcsoportja, ami kétségkívül azzal az előnnyel járna, hogy kevesebb lenne a vita, viszont ad absurdum a parlamentet is feleslegessé tenné.

A képviselők gyakorta fegyelmezetlenek, kulturálatlanok és rendetlenek, olykor testületileg is. Zajonganak, közbekiabálnak, poénkodnak, trágárkodnak, zavarják a szónokot, a szavazást, ártanak a Ház tekintélyének, jó hírének. Sokszor említett elrettentő példa Z. Gy. Gy. jobbikos képviselő, aki egy katanát (szamurájkardot) lóbált a Házban valaminek az illusztrálására, s ez sokakban visszatetszést keltett. Való igaz, a katana nem való a magyar Országgyűlésbe, egy hazafias képviselő, ha már mindenképpen vinnie kell valamit, vigyen fokost vagy szablyát – Z. Gy. Gy. esetében a karikás ostor is adekvát instrument lenne –, de semmiképpen sem idegen népek és harci kultúrák eszközeit. Az új országgyűlési törvény mégsem rendelkezik a képviselők által a Házba bevihető és lóbálható fegyverek neméről, csak éppen gyakorlatilag lehetetlenné teszi bármiféle harceszköz elővételét az épületben, mert aki ilyesmire vetemednék, azt az országgyűlési őrség nyomban elvezetné. Ezen újonnan felállítandó őrség feladata lesz a házelnök személyi védelme, az épületek biztosítása és a túlságosan renitens képviselők megrendszabályozása (természetesen túlzó erőszak nélkül, azt is kizárólag a levezető elnök utasítására).

Attól a képviselőtől, aki túllépi az időkeretet, eltér a tárgytól, sértő kifejezést használ, nemcsak a szót vonhatják meg, hanem kizárhatják az ülésnap hátralévő részéről, javasolhatják tiszteletdíjának arányos megvonását, esetleges pénzbüntetését. Ha a képviselő fizikai erőszakot követ el, azzal fenyeget, arra hív fel, három napra is kizárhatják a munkából, ráadásul az őrséggel kivezettethetik a teremből.

Megható ez a szigorúság és rendigény, de a magyar parlament egyáltalán nem olyan szélsőséges és agresszív, mint amilyennek a bulvársajtó és a mindenkori ellenzék próbálja beállítani. Nemcsak arról van szó, hogy afféle atrocitások, mint 1904 decemberében, amikor az ülésterem csodálatos bútorait ripityára törték, vagy 1912 júniusában a Tisza István elleni merénylet, manapság nem esnek meg, hanem arról is, hogy az itt uralkodó hangnem semmivel nem durvább vagy kulturálatlanabb, mint a „művelt Nyugat” parlamentjeinek tónusa. (Volt szerencsénk mintát kapni az Európai Parlament egyes képviselőinek intellektuális szintjéről.) Tapasztaltuk, hogy a kormányzó pártoknak van valami didaktikus küldetéstudatuk, de nem vagyunk biztosak abban, hogy a polgárok által szabadon választott képviselőket a törvényhozói többségnek ilyen módon kell korlátoznia.