Szabó Anna

Tűzoltás Brüsszelben

Magyar Nemzet

2012. február 01., szerda 00:01
Az idő a magyar óvatosságot igazolta az európai pénzügyi unióval kapcsolatban. Akik decemberben még azt rótták fel Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy nem bólintott rá azon melegében a költségvetési föderalizmusra Brüsszelben, és időt kért a terv megfontolására és a parlament véleményének a megkérdezésére, most nagyon csodálkozhatnak.
Hirdetés

A hétfői uniós csúcson ugyanis Magyarország – 24 uniós tagállammal együtt – úgy járult hozzá a pénzügyi fegyelmet célzó kormányközi megállapodáshoz, hogy ez a dokumentum már tartalmazza a magyar észrevételeket is, így nyugodt szívvel lehetett rá igent mondani. Három fő területen aratott sikert a magyar diplomácia: a megállapodásból kivették az általunk kifogásolt adóharmonizációt, az euróövezetet érintő kérdésekben ezentúl partnerként veszik számba a közös pénzhez még nem csatlakozókat is, harmadrészt a szerződés legtöbb pontja csak akkor érint minket, ha már euróval fizetünk.

Az első kérdés a versenyképesség szempontjából jelent óriási előnyt hazánknak, mert az adórendszerünkről továbbra is magunk dönthetünk, holott a Sarkozy–Merkel-paktum egyik sarokköve épp ennek a szuverenitásnak a feladása lett volna. Így a régión belüli gazdasági versenyfutásban továbbra is élhetünk az adópolitika önállóságában rejlő lehetőségekkel. Bármekkora is volt tehát a nyomás a kormányon, hogy még decemberben igent mondjon a számunkra hátrányos feltételekre, mégis megérte felvállalni, hogy nem adjuk ki a kezünkből ezt az ütőkártyát. A megállapodás másik előnye, hogy a pénzügyi unió szabta kötelezettségek csak az eurózóna tagjaira vonatkoznak. És a hétfői megállapodást elnézve nagyon úgy tűnik, hogy az övezet kapui még jó ideig zárva maradnak. Nemcsak számunkra, hanem az előszobájában várakozó többi közép-európai uniós tagállam számára is.

Az újdonsült pénzügyi unió ugyanakkor annak a nyílt elismerése, hogy a közös valuta bevezetéséhez korábban felállított maastrichti feltételrendszer megbukott. A legtöbben eddig sem tartották be a követelményeket, de a válság begyűrűzése óta már egyetlen államról sem mondható el, hogy mind a négy feltételnek (alacsony adósság, infláció, deficit és állampapírkamatok) megfelelne. Maastrichtet nem vették komolyan, kijátszották, a brüsszeli hivatalokat nem érdekelte, hogy Görögország manipulálta-e a költségvetési adatokat, és az sem, hogy az olaszok és a görögök államadóssága távolról sem közelítette az előírt szintet, és a költségvetési hiányok már rég túlléptek minden plafont.

A pénzügyi unió mostantól lehetővé teszi, hogy automatikus büntetéseket szabhassanak ki a felelőtlenül gazdálkodó államokra, és egy sor olyan szigorítást vezettek be, amelyeket évekig halogattak. A válság olyan változásokat kényszerített ki az unióban, melyekről nemrég még alig hittük volna, hogy valaha is megvalósulhatnak. Költségvetési föderalizmus? Gazdasági kormányzás? A monetáris politika után a nemzeti pénzügypolitika egy része is feladható? Csak nem a szokatlan megoldások útjára lépett Brüsszel is? A külső kényszer azt diktálta, hogy előre kell menekülni, és – akármilyen címkét is adnak az új uniós intézkedéseknek – az adósságválság megoldása, a kiegyensúlyozott fejlődés és a versenyképesség megtartása miatt kétségtelenül fel kellett adni a korábban biztos receptnek tartott megoldásokat.

A pénzügyi felfordulásnak azonban gyaníthatóan nem lesz vége a pénzügyi szerződés aláírásával. A Görögországot hitelező spekulánsoknak egyelőre eszük ágában nincs lemondani a görögök tartozásának feléről, mert az államcsőd az érdekük, másrészt minden jel arra mutat, hogy Portugália lehet az újabb tűzfészek. A tűz megfékezéséhez pedig valószínűleg nem lesz elegendő egyetlen paktum.

Hozzászólások

  1. nanehogymá! 2012. február 05., 16:09
    Rasdi2 2012. február 05., 12:43
    Remélem, nem értettél félre, tisztelem az éveid számát.
  2. Rasdi2 2012. február 05., 12:43
    @nanehogymá!2012. február 04., szombat 18:40

    És még egy. A kor tapasztalást is jelent. Jelenti az ifjúkori szeleburdiság elmúltát. Ezek a kérdések, nemzet, szuverenitás stb. állandóbbak, tartósabbak mint az évről-évre változó kütyük kezelése. Nem egyéni jövőről és boldogulásról van szó, hanem a nemzet sorskérdéseiről. A valóságról, és nem arról, amit az iskolában tanítanak.
  3. Rasdi2 2012. február 05., 12:37
    @nanehogymá!2012. február 04., szombat 18:40

    Dönteni én nem tudok, nem is akarok. A döntést (már csak statisztikailag is) a fiatalabbak hozzák meg. A magam részéről azért bevallom, szeretném, ha a dédunokáim is magyarul beszélnének, és hazájuk volna, nem csak lakóhelyük. Ha ez csak olyan öreges bolondéria, akkor is vállalom, és a magam részéről amit tudok, megteszek érte.
  4. hochsteehr 2012. február 04., szombat 20:03
    nanehogymá! 2012. február 04., szombat 14:58
    Rasdi2,2012. február 04., szombat 14:23
    Kedves Rasdi2, azt természetesen nem várom el Tőled, hogy kidolgozz egy ilyen programot, de ha nem sértelek meg vele, kérlek fogadd el tőlem azt, hogy a magam részéről nem hiszek ebben. Túl sokat éltem és tapasztaltam a régi rendszerben ahhoz, hogy lássam, mire megyünk a magunk erejéből...
    És ez alapján a 'nem tartozunk senkihez' illúzió inkább védtelen kiszolgáltatottságot jelentene, mint függetlenséget.

    Ennek a "Túl sokat éltem..." kijelentésnek olyan "öngyűlölő" íze van, amely olyan snassz dolog más kultúrákban, nem annyira magyarok közt. Persze a régi (Aczél)rendszer nagyon is azt sugallta hogy minden ami magyar azt utalni kell (olyan regöspeti álláspont!), kérlek ne ugorj be nekik, gyere velem, megtanuljuk a svájciaktól hogyan kell pénzt keresni...
  5. nanehogymá! 2012. február 04., szombat 18:40
    Rasdi2,2012. február 04., szombat 15:19

    Tiszteletben tartva az éveid számát, és a véleményedet, azért lássuk be, túl sok személyes kockázatot azért nem vállalsz egy ilyen "lépjünk ki az EU-ból" irány sürgetésével...
    A nyugdíjadat valsz akkor is megkapnád, max. ha nem jött be, hát istenem, majd vki helyrehozza...
    Ebben azért igazat adok a Kövér Lacinak, és támogatom a véleményét (bár nem sok ilyet tudnék találni), de nanehogymá a nyugdíjasok döntsenek az ország jövőjéről!...
  6. Rasdi2 2012. február 04., szombat 15:21
    @nanehogymá!2012. február 04., szombat 14:58

    Ja, és persze természetesen elfogadom, hogy Te nem hiszel benne. Eddigi hozzászólásaid alapján nem is feltételeztem.
  7. Rasdi2 2012. február 04., szombat 15:19
    @nanehogymá!2012. február 04., szombat 14:58

    Én is éltem a régi rendszerben. (Az idén töltöm be a 67. évemet). És talán épp ezért nem értek egyet Veled. Tudnánk a saját lábunkra állni, ha egy kicsit sikerülne legyőznünk a "kisebbségi érzésünket". Múltkor volt egy felmérés a Facebook-használók között, amely igencsak ígéretes végkicsengésű volt. Talán az ilyen EU-parlamenti közvetítések, mint a múltkori volt, ébresztő hatásúak lesznek. Kíváncsi vagyok a jövő csütörtöki szeánszra a magyarországi "civil szervezetekkel". Félek, hogy sikerült összehozni evvel a címszóval egy balos támadást, alapjaiban szocialista kötődésű "civil szervezetekkel".
  8. nanehogymá! 2012. február 04., szombat 14:58
    Rasdi2,2012. február 04., szombat 14:23

    Kedves Rasdi2, azt természetesen nem várom el Tőled, hogy kidolgozz egy ilyen programot, de ha nem sértelek meg vele, kérlek fogadd el tőlem azt, hogy a magam részéről nem hiszek ebben. Túl sokat éltem és tapasztaltam a régi rendszerben ahhoz, hogy lássam, mire megyünk a magunk erejéből...
    És ez alapján a 'nem tartozunk senkihez' illúzió inkább védtelen kiszolgáltatottságot jelentene, mint függetlenséget.
  9. Rasdi2 2012. február 04., szombat 14:23
    @nanehogymá!2012. február 03., péntek 19:05

    Több dologról beszélünk. A „függetlenség” nem azonos az „autarchiával”. Te – én legalábbis úgy látom, a kettőt téveszted össze. Az „autarchia” az még nagyobb országra is valóban marhaság. Sőt továbbmegyek a „gazdasági függetlenség” is. De nem feltétlenül az „egyoldalú gazdasági függés”. Egy ilyen helyzetnek a teljes programja nem egy ember feladata, hogy részletes ilyennel szolgáljak. De ha komolyan van reális esélye a kilépésnek, állítom, hogy kidolgozható egy reális program. Sőt továbbmegyek, nagydobra se nagyon lenne szabad verni. De EU-tagságunkról már bebizonyosodott, hogy káros, és a kevés eeetleges anyagi pluszért más vonalon, a szuverenitás területén sokszorosan ráfizetünk.
    Ami meg a GDP-t meg a „mosolyfaktort” illeti. Egy mutató mindig hamis. Hamis akkor is, ha gazdasági GDP, meg akkor is ha megfoghatatlan „mosolyalapú”. Egy valóban reális képhez összetettebb mutatórendszert kellene kidolgozni.
  10. nanehogymá! 2012. február 04., szombat 11:13
    hochsteehr,2012. február 04., szombat 03:54

    Te Hochsteer, ez tényleg nagyon klassz, hol lehet ilyenre bejelentkezni?
    Nem is értem, hogy az a sok hülye miért nem ezt az utat választja..., gyerünk, menjünk!!!
  11. hochsteehr 2012. február 04., szombat 03:54
    nanehogymá! 2012. február 03., péntek 19:05
    Rasdi2,2012. február 02., csütörtök 15:03

    Rasdi2, ez nem kampány kérdése...
    Már egyszer provokáltalak ezzel a dilemmával, de hidd el, nem tudunk Svájc lenni, ez sajnos nem akarat, és akarnokság kérdése..., nincs semmi olyan egyedi képességünk, tehetségünk, adottságunk (a Magyarság önérzetünk ehhez önmagában sajnos kevés!), amivel független helyzetben fenn tudna maradni a gazdaságunk...(gamma, Téged most itt kérlek,h legalább ma, péntek este - TGIF, ezt Árpádházi érteni fogja:-) - kímélj meg most az ivóvíz és termőföld kincsek című agymenésedtől, köszike)

    Gondolom, a magyar jövőt nem úgy képzeled el, hogy magyarok "welfare"-esek lesznek (ha nem érted A lefordítja neked), akik az EU adományaiból fognak megélni. Kint vagy bent, a magyar gazdaságnak kell fenntartani a magyar népet. Es persze hogy az EU tag államaival is lesz nagy cserebereles. Es pont úgy ahogy azt Svájc csinálja, lesznek külön egyezményeink az EU-osokkal, amik a biznisz (jól szpellolom?) es egyeb kultur dolgokat szabályoznak. Es van egy csomó egyedi kepésségünk: nagyszerű iskolák, egyetemek, nagyon szorgalmas és okos fiataljaink (ismerem őket mert tanulóim voltak, több egyetemi prof lett), szorgalmas nép vagyunk, és ezt most ne olvasd, direkt szögletes zárójel köze rakom [ ivóvíz és termőföld kincsek ], jó most mar megint olvashatsz, szuper bor, turizmus és nagyon, de nagyon szép nők! Több lapot tudnék írni ezen témáról, de nekem úgy sem hiszel, így alpha beta vagy gamma írásai fele irányítlak. Mindenkivel jobba lennénk, szállítanánk nekik ami csak kell, és osztogatnánk a puszikat. Csak az szólhatna bele a mi alkotmányunkba aki magyarul beszel és olyan baromfi ketrecet használnánk ami nekünk tetszik. Jó ?
  12. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 19:05
    Rasdi2,2012. február 02., csütörtök 15:03

    Rasdi2, ez nem kampány kérdése...
    Már egyszer provokáltalak ezzel a dilemmával, de hidd el, nem tudunk Svájc lenni, ez sajnos nem akarat, és akarnokság kérdése..., nincs semmi olyan egyedi képességünk, tehetségünk, adottságunk (a Magyarság önérzetünk ehhez önmagában sajnos kevés!), amivel független helyzetben fenn tudna maradni a gazdaságunk...(gamma, Téged most itt kérlek,h legalább ma, péntek este - TGIF, ezt Árpádházi érteni fogja:-) - kímélj meg most az ivóvíz és termőföld kincsek című agymenésedtől, köszike). Olvastam valahol, hogy talán a távol-keleten? van egy ország, amely tojik a pénzre, és nem GDP-ben, hanem mosolyalapú boldogságfaktorban fejezi ki az ország jólétét, és gyarapodását..., nos mi is megpróbálkozhatnánk esetleg ennek az ellenkezőjével, tekintve, hogy a világ legpesszimistább nemzete vagyunk, de sajnos nem biztos, hogy erre fizetnének valahol is..., ergo amíg nem tudsz jobb alternatívát felmutatni, inkább maradjunk csak itt az EU-ban, oké?
  13. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 18:52
    katalin,2012. február 02., csütörtök 14:04

    Drága kis pettyes barátnőm (Katica),
    azt bizony nehezen viselem, ha Gamma bácsival együtt szólítanak meg (szerintem Ő is:-).

    No de mi is ez a csacskaság itt a CCCP-be belépésről? A CCCP-be sosem léptünk be, nem is lehetett volna...Gamma, Te mondtad ezt az égbekiáltó baromságot Katyusának??? CCCP=Szojuz Szovjetszkih Szocialisztyicseszkih Reszpublik= Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége.
    Bizonyára a KGST-re, esetleg a Varsói Szerződésre akartál volna utalni nemde? Ahonnan viszont önként léptünk ki...
    Abban viszont teljesen igazad van, hogy az EU-ból (is) ki lehet lépni önként, mint ahogy a 10. emeletről is le lehet ugrani önként...
  14. reichvik 2012. február 03., péntek 10:40
    Van aki a tüzet oldja, van aki csak bámulja és van aki melegedni szeret mellette. Ilyen az EU is.
  15. kerecsen 2012. február 03., péntek 08:57
    Rasdi2 2012. február 02., csütörtök 15:03
    Egyetértek, a helyzet nem érett még egy népszavazásra. Túl drága politikai kampány lenne előre borítékolható eredménnyel - érdeklődés hiányában érvénytelen de EU párti igenek többségével.
    Katalin : saját véleményünk most is lehet de a különállást a magyarok esetében valahogy mindig lázadásnak értékelik, szemben a cseh, angol, ír példákkal. Ki érti ezt? Viszont csöndes, türelmes diplomáciával talán össze lehetne hozni a kelet-közép európai országok + egyéb másodosztályú EU államok érdekszövetségét, amelyik képes lenne az EU-t érdekei szerint befolyásolni. Persze ez nem Martonyi kaliberü feladat.
  16. ÁRPÁDHÁZI 2012. február 03., péntek 03:03
    @katalin
    2012. február 02., csütörtök 14:04....."de az EU-ba önként léptünk be!"

    1, ez nem csak EU volt, hanem egy Euro-atlanti Szövetség.....
    2, ez pedig nem lett elmagyarázva a választóknak kellőképpen....
    3, Szent István valóban az Európát választotta....


    7.7.7
  17. Rasdi2 2012. február 02., csütörtök 15:03
    @katalin2012. február 02., csütörtök 14:04

    Formálisan igen, de gyakorlatilag aligha. Még nem érett meg a helyzet, hogy egy népszavazás meghozza az ahhoz szükséges eredményt. A "bennmaradásunkhoz" nagy gazdasági érdekek fűződnek, és sokat áldoznának egy újabb kampányra.
  18. gamma 2012. február 02., csütörtök 14:06
    @kerecsen 2012. február 02., csütörtök 13:52
    Nem is magukra a német adófizetőkre gondoltam, hanem a vezérkarukra. Azért az az eszement ötlet Görögország teljes gondnokság alá helyezéséről mégis csak Merkel aszzony agyában született meg.
    Abban pedig tökéletesen igazad van: semmiféle pénz nem hagyta el és ezután sem fogja azokat bankokat, onnan ilyen KI nem jön, csak a kamatok mennek BE. De azok már nem papíron és könyvelésen, hanem igazi bankókban. És ez ránk is vonatkozik.
  19. katalin 2012. február 02., csütörtök 14:04
    @gamma, nanehogymá

    Kedves Gamma és Nanehogymá!
    A CCCP-be nem, de az EU-ba önként léptünk be! és önként ki is léphetünk, ha nem lehet saját véleményünk.
  20. kerecsen 2012. február 02., csütörtök 13:52
    gamma 2012. február 02., csütörtök 09:57
    Érdekes a plutokrácia meghatározása, amit a pénz és a tőke (más szöval a bank és a végrehajtó hatalom - kormányzat) szétválaszthatatlan összefonódása jellemez és amit persze a (liberális nyugati)demokrácia álcáz.
    Mivel a görögök hitelei (adóssága) nagyrészt német (és francia) bankoktól származik, a visszafizetesi irányt is ez szabja meg. Vagyis az EU-tól származó "mentőcsomagok" milliárdjai talán el sem hagyják a nevezett bankokat csak átkönyvelik öket - jobban mondva az tagállamok befizetésének egy szép hányada (vagyis a szoclibek által annyira óvott adófizetői pénzek) a német/francia/egyéb magánbankok veszteségének pótlására a nevezett bankok páncélszekrényeibe vándorol (csak a vizuális típusok kedvéért persze).
    A német állam védnöksége így a (nemzetközi)bankok érdekeit szolgálná sokkal kevésbé a német adófizetőkét.
    Ezért (is) kérlek ne a németekröl beszélj ilyen elitélöen általánosítva, mert ez ugyanolyan rosszízüen hangzik, mint a magyarozás, cigányozás, zsidózás. Ugye, ezt neked nem kell magyaráznom?
  21. gamma 2012. február 02., csütörtök 09:57
    @kerecsen 2012. február 02., csütörtök 09:03

    Nem Németországra van kihegyezve az egész, csak a súlyának megfelelő arányban. Kétség kívül, hogy nyakig benne vannak az általad említettek is, de olyan gyalázatosan megkísérelni megfosztani magától az államiságától is más országokat, mint most éppen a németek próbálják, ( most éppen Görögországot) az említettek még nem merték.
  22. Rasdi2 2012. február 02., csütörtök 09:45
    @nanehogymá!2012. február 01., szerda 20:46

    Nem, mert akkor akart ÉLNI. Most meg a demográfiai adatok és a kapcsolódó értékelések is mind azt mutatják, hogy a Kádár rendszerben kialakult "kicsi vagy kocsi" választásból (persze a kocsi az anyagi javakat, "megélhetés" név mögé rejtett általánosabb anyagias szemléletet szimbolizálja) a társadalom mára nagy többségben a "kocsit" választotta.
  23. Rasdi2 2012. február 02., csütörtök 09:40
    @nanehogymá! 2012. február 01., szerda 19:59

    Valóbn súlyos, de valós.
  24. nanehogymá! 2012. február 02., csütörtök 09:23
    kerecsen,2012. február 02., csütörtök 08:54

    Korrekt!
  25. kerecsen 2012. február 02., csütörtök 09:03
    gamma 2012. február 01., szerda 17:05
    Azért kedves Gamma, kár volt az egészet Németországra kihegyezni. Ebben van egy kis "antifasiszta" hevület, nem gondolod? Az osztrákok több földünket birtokolják, a franciák nyakig vannak a víz üzletben, a hollandok sem maradtak ki, nem is beszélve az új ingatlan tulajdonosokról.
    Scylla és Charybdis között kell hajóznunk, váltakozó kormányosokkal evezösök, söt evezök nélkül.
  26. kerecsen 2012. február 02., csütörtök 08:54
    nanehogymá! 2012. február 01., szerda 13:35
    Rosszul látod, én a mindenkori kormány tevékenységét a magyar nemzet érdekeinek szempontjából értékelem. Ha az ország függetlenségét érzem veszélyeztetve vezetöre, pártra és kormányra való tekintet nélkül "haragszom". Csak a Nemzet!
    Belsö ellenségben bövelkedö kis hazánk a teljes feloldódás határára jutott, a méltatlan fizetések elüldözik az értelmiséget és megnehezítik a gyermekvállalást. Sajnos az Új Tiborcok panasza enm jut el a az új Bánokhoz, ha mégis, akkor csak néhány pofon ígérete a jobbítás eszköze.
  27. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 20:46
    János Pál Brazovics,2012. február 01., szerda 20:12

    Ahogy olvasom a hesz-edet, azon töprengek: nem lehet, hogy már akkor is degenerált volt?...
  28. 2012. február 01., szerda 20:12
    nanehogymá! 2012. február 01., szerda 19:59 Fázunk, és éhezünk, és túléljük. Volt már ilyen a magyar és a nemzetközi történelemben. Én a háború vége felé születtem, megéltem Rákosit, Kádárt. Mind elmúlt, és főként az eleje bizonyára rosszabb volt, mint ami ránk vár. Akkor még szaporodtunk is. Igaz, azóta valamennyit degenerálódott a nemzetünk. Ha más nem, a baj majd összehoz és megtisztít bennünket.
  29. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 20:03
    katalin,2012. február 01., szerda 16:19: "én úgy képzelem el azt hogy valaki tagja valaminek hogy egyenlő félként kezeli a többi tag."

    Súlyos...
  30. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 20:02
    hochsteehr,2012. február 01., szerda 19:45: "Es ez lenne a legfőbb ok a semlegesség (a la Svájc) mögé meghúzódni, saját országunkat építeni és hagyni a többi gorillát egymással játszani."

    Súlyos...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló