Tegnap megállapodás nélkül ért véget Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott csúcstalálkozó, de ennek most jóval kevesebb köze van azokhoz a mély működésbeli, hitelességi problémákhoz, amelyek kétségtelenül az EU jellemzőivé váltak az elmúlt években.

Most annyi történt csupán, hogy nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelők – elsősorban az északiak által megerősített britek – és az ennél kompromisszumkészebb tagországok között keletkezett. Amikor Angela Merkel német kancellár a tegnapi ülésre menet azt mondta, hogy nem lenne drámai, ha újabb csúcsot kellene tartani, akkor már látni lehetett, az álláspontok túl távoliak a gyors megegyezéshez. Miután pénzről, támogatásokról volt szó, az államvezetők tisztában voltak döntéseik súlyával. Felmérések szerint nincs olyan európai ország, ahol ne a pénz, azaz az anyagi helyzet határozná meg a választók szavazási hajlandóságát a soron következő megméretésen. Azt a kormányt, amely nem hozott a voksolni készülő polgárnak jobb életminőséget, vagy éppenséggel rontott életszínvonalán, el kell zavarni. Lehet ugyan megsértődni a választóra, de ettől még marad az egyszerű, viszont világos helyzetkép. Ezzel tisztában van Németországtól kezdve Olaszországon át egészen Bulgáriáig minden uniós tagállam vezetője. Így aztán tehettek-e volna mást Brüsszelben, mint hogy a végsőkig kitartanak országuk és egyben jövendő szavazóik érdekei mellett?

Ami a mostani csúcstalálkozón történt, tulajdonképpen nem más, mint maga a demokrácia működése. Az unió ugyanis akkor mutatja a rosszabbik arcát, amikor egyes, magukat kizárólag gazdasági erejük alapján megítélő államok – vezetőik révén – fenntartják maguknak a jogot, hogy diktáljanak. Hogy az ő döntésüket fogadtassák el az erő pozíciójából akkor is, ha nyilvánvalóan a saját érdekük érvényesítéséről van szó. Most majdnem egyenlő felek, de legalábbis egymást erősítő koalíciók álltak szemben egymással. S a csata eldöntetlen. Persze az EU bizonytalansága, döntésképtelensége jól jön azoknak a nagyhatalmaknak, amelyek amúgy is igyekeznek leírni a kontinenst. Az is igaz, hogy minél később születik megállapodás a költségvetésről, annál kevesebb idő jut a tervezésre, késik a pályáztatás, majd a források kifizetése. Mindezek mellett mindenki tisztában volt azzal, hogy rohamtempóra, felelőtlen kompromisszumokra nincs ok, hiszen még rengeteg idő van 2014-ig. Mellesleg így volt ez 2005-ben is, a korábbi hétéves költségvetésről sem sikerült elsőre megegyezni.

Bár viszonylag kevés hír szivárgott ki a brüsszeli tanácskozásról, állítólag Donald Tusk lengyel miniszterelnökön sok múlott, hogy a kohézió barátai nevű csoportot nem sikerült szétforgácsolni, tagjait egymás ellen hangolni. Az európai középhatalmi státussal büszkélkedhető Lengyelország támogatásával a felzárkóztatásban leginkább érdekelt kelet-közép-európai államok – köztük Magyarország – megerősödött pozícióban várhatják a következő menetet. Ha a végső helyezés számunkra kedvező lesz, akkor a mostani brüsszeli meccs után sokak számára színvonaltalannak és sportszerűtlennek tűnő bajnokság egy csapásra válhat sikertörténetté a rájátszásban.

Pataky István