Ünnepeim

Gazda Albert, 2016. március 26., szombat 00:01, frissítve: szombat 12:10
A Nyírség Táncegyüttes tagjai húsvéti népszokásokat elevenítenek fel a Sóstói Múzeumfaluban Nyíregyházán 2016. március 25-én
A Nyírség Táncegyüttes tagjai húsvéti népszokásokat elevenítenek fel a Sóstói Múzeumfaluban Nyíregyházán 2016. március 25-én
Fotó: Balázs Attila / MTI

Az ünnepeim kevesen vannak. Szeretném, ha többen lennének. Nem megy könnyen.

A kommunizmus annak idején úgy döntött, hogy megöli mindet, és nem sok hiányzott, hogy sikere totális legyen. Akármit is csinált, a karácsonnyal nem bírt. De volt, amivel igen.

Amikor szovjet kisgyermek voltam Kárpátalján, a hangsúlyok sokszor máshol voltak már, de még megvoltak. A karácsonyt például nagyon-nagyon szerettük, azt nem vehették el tőlünk, a húsvéthoz azonban felemás volt már a viszonyunk. A sonka finom volt, a locsolkodás pénzt hozott a házhoz – egy sikeres rokon- és szomszédbejárás fél biciklinyire is futotta –, annak viszont egyáltalán nem örültünk, hogy apáink ittasan jöttek haza este.

Ebben így nem sok szakralitás maradt, így szakítani sem volt nehéz vele, amikor felnőttünk. Azt hittük akkor, hogy ez vagány dolog: elhagyni a szokásokat, amelyeknek csak felszínük van immár, és az sem kedves vagy szép. Aztán ez nem tudott megváltozni többé: hosszú ideje nincs a zsebemben kölnivíz húsvéthétfőn, és bár a sonkát megfőzzük, sőt, tojást is festünk, a lányok nem terítenek ünnepi asztalt a várható vendégeknek.

Eleve azt hittük azokban a régi években, hogy nincs mit ünnepelnünk. Karácsony kivételével semmi sincs. Amit a kommunizmus a tiltott dolgok helyett kínált, mind hazug volt, nem adtak semmit, csak egy-két szabadnapot, röhejes felvonulásokat, idióta transzparensek és rusnya dísztribünök alatt, és a városi közparkba kitelepült sörösbódékat meg sasliksütőket. A transzparenseket visszavittük, a sört, ahogy nagyobbak lettünk, megittuk – még sok boldog októberi forradalmat, mondta egyszer egyikünk, jót nevettünk –, a saslikot megettük, a szabadnapnak örültünk. Majd az élet ment tovább, és mi úgy éreztük, ez így is lesz, míg világ a világ. Hogy nem marad más, csak a semmi. A no future. Nem is volt annyira rossz ez az érzés. A felelősség hiánya, a jövő értelmetlenségének tudomásulvétele is szabadság végső soron.

Nem igazán emlékszem, hogy a rendszerváltáskor – ami számomra lakóhely- és országváltást is hozott – eszembe jutott-e, hogy innentől mégis lesznek ünnepek. Az persze igen, hogy a jövő nem értelmetlen többé, és ez felelősséggel jár, de azt hiszem, az élet továbbra is hétköznapokból állt. Szabadabbakból, világosabbakból, de hétköznapokból.

Amelyek során rövidesen kiderült, hogy ami elpusztult, azt nem lehet csak úgy visszaépíteni. Március 15-ét vagy október 23-át sem egyszerű olyanná tenni, hogy egy szétrágott ország minden lakója egyformán vagy hasonlóan lássa szépnek, hősiesnek és felemelőnek. Hiába ezek a magyar történelem legnagyobb és legtisztább pillanatai – 1956 óta nincs hozzájuk fogható –, a napi politika rettentő súlya alól képtelenség kimenekíteni őket. A különbség annyi, hogy azelőtt egy párt hazudott, és nagyobbakat, most meg mindnek megvan a maga igazsága, ami nemritkán kizárólagos. Meg az még, hogy nem kell többé hurrát kiáltva menetelni tribünökön kornyadozó vénemberek előtt. Mondjuk, ez sem bagatell – de ha a semmi másmilyen is immár, punknak lenni még jólesik.

Ahogy március 15-ével és október 23-ával nehéz mit kezdeni, úgy a locsolkodást is késő újra kezdeni. Ami ennyire elsorvadt, azt hiába próbálnánk életre kelteni. Bár lehet, hogy máshonnan és máshogyan kellene megpróbálni. Mélyebbre kellene taposni az ásót. Mert hát nem a szokások fontosak. Nem azok számítanak. Hadd legyek konkrétabb: a semmi korában a valamit keresni hátha mégiscsak izgalmasabb. Persze tudom: az igazi ünnepeim száma attól még nem lesz több hirtelen, hogy ilyesmikről gondolkodom olykor.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 26.

Vezércikk
Török idők
Pataky István
Már a vízumkérdés napirendre kerülése előtt óriási vihar törhet ki.
G-Közép
Feri 10
Gazda Albert
Tényleg elkúrta. Csakhogy nem egyszer, hanem sokszor.
Cinkos, aki néma
Proli – egy tiltott szó a mérlegen
Puzsér Róbert
A világszerte hódító nyelvi fasizmus része, hogy a „proli” szót nem szabad használni.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása