Miután ugyanis a washingtoni–brüsszeli csapat végigjárta a város nevezetességeit, ellátogatott minden fontos kormányzati intézethez, a nemzeti bankhoz, az államadósság-kezelőhöz, a Fidesz-frakcióhoz és még Isten tudja, hová, még arra is volt ideje, hogy elé járulhassanak azok, akik – szigorúan magánemberként – vaskos különvéleményeket fogalmaztak meg a kormánnyal szemben. Mindez persze ellenkezik az IMF alapokmányával, de nálunk ez is megtörténhet. Mellesleg az egész tárgyalássorozatról semmi nem szivárgott ki, a teljes hírzárlat ellenére azonban annyit kiszagolt a balliberális sajtó – már ez is értékes információmorzsának számít –, hogy a küldöttség a Citadella étteremben költötte el ebédjét, és a cechet Varga Mihály főtárgyaló állta.

Zsúfolt volt tehát az IMF–EU-delegáció naptára (már erre az időpontra is hónapokat kellett várni), a balliberális különutasok mégis valahogy beférkőztek a menetrendbe. Jogtalanul és megtévesztéssel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsága LMP- és MSZP-delegáltjainak ugyanis sikerült egyéni panasznapot kiharcolniuk a jegybanki tárgyalások leple alatt. Amikor először olvastam a hírt, azt hittem, hogy Róna Péter és Katona Tamás esetleg azt tette szóvá, hogy túl sokba került a jegybank hétpálcikás emblémája, és olyan tanácsadók is kapnak milliós fizetést, akik be sem járnak. De mi köze lenne mindehhez a globális szervezeteknek? Természetesen nem erről volt szó, hanem egy előre kitervelt, eltitkolt találkozóról, hogy – jegybanki vélemény látszatát keltve – bemószerolják a valutaalapnál a magyar kormányt. Tették ezt annak ellenére, hogy a felügyelőbizottság tagjainak feladata a bank működési költségeinek ellenőrzése, nem pedig politikai üzenetek átadása nemzetközi szerveknek, sőt, a testület – jogkör hiányában – nem is hozhatott semmiféle határozatot a dezertőrök által felvetett ügyekben.

Nem csökkentve a magánakció súlyát, az IMF–EU-tárgyalásokon más magyar barátaink is részt vettek. Ott volt például Szűcs Tamás mint az Európai Bizottság itthoni képviselője, aki korábban Kovács László MSZP-exelnök kabinetjét is szépen elvezette, és aki szerint a Malév csődjéhez a világon semmi köze nincs az EU óriási bírságának. A csapatunkat erősítette Simor András jegybankelnök is, akit még Gyurcsány Ferenc jelölt a pozícióra, sőt, főtanácsadóját is tőle örökölte. Ők mindnyájan biztos sokat segítettek az országnak, de Róna és Katona IMF-audienciája egészen más dimenziókba helyezi a hazafiasságot.

Érvelésük szerint ugyanis „az MNB-nek 11,5 milliárd forint az éves költségvetése, de a kormány 120 milliárdot vár a tranzakciós illetékből”. Pontosítsunk! A jegybank működési költsége 11,5 milliárd forint, amelyhez a tranzakciós adónak semmi köze: ebből adnak bért, tartják fenn a Szabadság téri épületet, takarítanak, fizetik a nélkülözhetetlen gyurcsányi kommunikátort. A kormány nyilvánvalóan nem is erre az összegre, hanem a jegybankban parkoltatott pénzekre vetné ki az egyezreléknyi tranzakciós adót. Például a kereskedelmi bankok egynapos ügyleteire vagy arra a négyezermilliárd (!) forintra, amit kéthetes MNB-kötvényekbe tesznek a drága és biztos kamat fejében.

Nincs már honnan elvenni. Ezt ki fogja megértetni az IMF-fel?