Azzal a szóval, hogy „globalizáció”, az ezredforduló előtti néhány évben ismerkedtünk meg, és olyan fogalmakhoz társult, mint multinacionális vállalatok vagy liberalizáció. Az átlagember számára mindez azt jelentette, hogy az erős nyugati vállalatbirodalmak még erősebbek lettek. Magát a globalizációt leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk, hogy a fejlett világ hatalmai erőnek erejével lebontották azokat a jogi és pénzügyi akadályokat, amelyek az egyes államok piacait védték, hogy akadálytalanul folyhasson a kereskedelem és növekedhessen a profit. A számításokba azonban hiba csúszhatott. A szabad pálya váratlanul nemcsak a nagy világcégeknek volt kedvező, de a szegény, így rendkívül olcsó munkaerővel rendelkező árutermelőknek is. A jól fizetett, betegbiztosítással, nyugdíjjal, sztrájkjoggal kényeztetett európai munkaerővel előállított termékek óhatatlanul drágábbak, mint a félvad körülmények között termelt tengerentúliak. A bordeaux-i bor nem rúg labdába a dél-afrikai mellett. A brazil nádcukor még hajóra rakva is olcsóbb, mint az itteni répacukor.

Mindennek váratlan következményei lettek a pénzpiacokon, amelyek, az internetes kereskedelemnek hála, a leggyorsabban reagáló gazdasági tereppé váltak az utóbbi tíz-húsz évben. Korábban elképzelhetetlen, földrengésszerű változások indultak az amerikai banki szférában 2007–2008-ban. Nemzeti intézmények mentek csődbe, óriásbankok omlottak a porba, előbb az Egyesült Államokban, majd Európában. A kataklizmák nem maradtak meg a pénzügyi területen, zuhantak a gazdasági mutatók is. Érdekes módon ezek a bajok kevésbé érintették a távol-keleti, dél-amerikai gazdaságokat, amelyek minden megrázkódtatás után egyre erősebbnek tűnnek. Kína felemelkedése már nem jóslat, a XXI. századi dollárpapa jüannal fizet.

Európa leszálló ágban van, és ez a következő évtizedben így marad – állapította meg Orbán Viktor. Vagyis az a térség, amelyhez nem egészen tíz éve csatlakoztunk, egyre kevésbé vonzó célpont. Mégsem tehetjük meg, hogy gyökeresen másfelé orientálódunk, hiszen itt élünk Európa kellős közepén. Az EU régebbi tagországai közül többen nagyon eladósodtak. Ez a folyamat még erősödött is, mert a kormányok a válság idején pénzt pumpáltak a bankokba. Mi ellentétes irányban mozogtunk: a Gyurcsány-kormány eladósította az országot, ezért bennünket évek óta fogyókúrára fogtak a hitelezők. A költségvetés kényszerű kordában tartása teremtette azt a viszonylag kedvező helyzetet, amibe most az ország vezetése kapaszkodhat. Ehhez ragaszkodunk tovább is, mondta a miniszterelnök, tartjuk a korábban elhatározott háromszázalékos államháztartási hiányt, folytatjuk az adósság szisztematikus lefaragását.

Ez a ragaszkodás azt is jelenti, hogy alkalmasint tovább kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Bajban van az euró, bajban van Európa, és hogy mi, magyarok ne legyünk még nagyobb bajban, folytatnunk kell a szigorú pénzpolitikát.