A javaslatot öt nappal később név szerinti szavazással elfogadták, így az új államelnök egyik első közjogi megnyilvánulására könnyen mondhatják, hogy nem is volt igazi tétje, a lényegen Áder elnöksége sem változtat semmit. Tudjuk, az ellenzék szerint Áder akkor járt volna el felelősen, hazafiasan és törvénytisztelő módon, ha a Klubrádiónak örök időkre szóló frekvenciát ad a saját frekvenciakeretéből (ha nincs neki olyan, akkor törvénybe iktatja, hogy legyen), másrészt a hibát elkövető L. Simon Lászlótól meg a többi kormánypárti képviselőtől (persze csak átmeneti időre – mondjuk a ciklus végéig) megvonja a törvényhozás jogát. Ám Áder a maga sajátos, jobboldali jogérzékével nem az ellenzéki (baloldali és szélsőjobbos) elvárásoknak akar megfelelni elsősorban – ebből is látszik, minő megosztó személyiség –, meglátásunk szerint még csak nem is a kormány verdiktjeinek, hanem a tulajdon értékrendjének. Ezért nyilatkozta Bécsben, első hivatalos külföldi államfői látogatásán, hogy a jövőben is következetesen vizsgálni akarja a törvények alkotmányosságát és formai megfelelőségét.

Azóta Áder János újabb elfogadott törvényeket küldött vissza a parlamentnek. A kisajátításról szóló törvény módosítását szerinte a parlament házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, míg az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítása olyan koherenciazavarban szenved, amelyet csak az újbóli megtárgyalásával lehet orvosolni.

Ezek alapvetően formai okok, amelyeket könnyű lenne a nem jogász végzettségű képviselők eljárásjogban és a jogi tolvajnyelvben való járatlanságának számlájára írni, de két törvényszöveg koherenciazavara (nincsenek összefüggésben, ellentmondanak egymásnak) olyan felületességre, magabiztosságra mutat rá, ami a kétharmad sajnálatos mellékterméke. Tapasztaltuk az eltelt két évben, miszerint nemhogy kellő és alapos, hanem mindenféle megfontolás nélkül fogadtak el törvényeket, hiszen a kétharmad eleve mindent törvényesít, ráadásul még hitelesít is. Áder, amikor visszaszórja az ilyen slampos törvényeket, fontos missziót teljesít, mert látszólag olcsó és hatékony eljárás a pillanatnyi érdekeknek megfelelő paragrafusokat a kétharmaddal elfogadtatni, ám hosszabb távon beláthatatlan következményekkel járhat.

Természetesen az ellenzéktől még nem kapott dicsérő szavakat az államfő. Eddigi közjogi ténykedését negatív előítéletektől terhes kétkedés kísérte, éles kirohanások nélkül, de nem mutatva a megértés legkisebb jelét sem. Az ellenzék még nem találta meg az Áder személyét illető konszenzust, azon két álláspont között vacillálva, miszerint a köztársasági elnök Orbán újabb bábja, akit a miniszterelnök marionettként rángat és irányít, és a törvények visszaküldése csak a színjáték forgatókönyvének epizódja, vagy esetleg Áder János egy részlegesen önálló politikai entitás, aki kínosan ügyel a formára, de fegyelmezett pártkatonaként soha nem érinti a lényeget. A harmadik lehetőség, miszerint Áder autonóm személyiségként és politikusként azt teszi, ami a hivatala és lelkiismerete szerint a kötelessége – az ellenzékiekben fel sem merül.

A köztársasági elnökök örök etalonja, a magyarság dísze, a baloldal dicsősége, a haladás apoteózisa, a haza legbölcsebb bölcse, Göncz Árpád az egykori rabtársainak valamicske elégtételt adó igazságtételi törvényt úgy hajította vissza, akár egy használt papír zsebkendőt. Ellenben a Bokros-csomag minden egyes pontját kifogástalannak találta. Így mérlegel egy valamirevaló államfő.