A nyolcszázezres szigetország a huszonhét közül az egyetlen kommunista irányítású uniós tag, amelynek kiemelt feladata lesz annak megakadályozása, hogy az euróövezet – amelynek Ciprus is tagja – szétessen, kaotikus következményeket kiváltva az egész kontinensen és azon túl. Ami nem lesz könnyű feladat egy olyan országnak, amely a csőd szélére jutott, és az uniós országok közül immár ötödikként saját maga is kalappal a kezében kér tizenkét és fél milliárd euró támogatást bankjai számára Brüsszeltől, valamint a Nemzetközi Valutaalaptól. Vagyis egy csőd szélén álló uniós tagország vezeti az uniót: nehéz frappánsabb példát találni a vak vezet világtalant mondás illusztrálására.

És ha ez nem lenne elég, ott tornyosulnak azok a várható veszélyek, amelyek forrása a sztálini örökséget is vidám büszkeséggel vállaló Krisztofiász személyisége, valamint a kettéosztott ország politikai feszítőereje. Ami az elnököt illeti, órákkal azelőtt, hogy múlt hétfőn bankjai számára segítséget kért, kijelentette, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a valutaalap – amelyek küldöttségei e héten érkeznek a szigetországra tárgyalni – gyarmati erőkként működnek, drákói állami kiadáscsökkentést kényszerítve a bajban lévő országokra, amibe ő sohasem fog beleegyezni, ha Ciprusról lenne szó. A magát Fidel Castro csodálójának tartó Krisztofiász mindezért leginkább barátjától, Putyin orosz elnöktől és Kínától szeretne vastagabb mentőkötelet kapni, mivel el akarja kerülni a washingtoni konszenzus intézményei által a segítségért cserébe elvárt megszorító intézkedéseket.

Aki azt hiszi, hogy mindez a ma Strasbourgban kezdődő parlamenti héten arra késztetné Cohn-Benditet, hogy nyaki ütőere látható lüktetése mellett kérje ki tőle, miként merészeli gyarmatnak nevezni azt az uniót, amelynek élére állt, és miért nem nyugati szövetségeseitől vár elsősorban megváltást, csodára vár, hiszen tudjuk, e frakcióvezérnek, valamint liberális és szocialista kollégájának az elvek egyetemleges alkalmazása annyit számít, mint a „fehérorosz diktatúrához fogható elnyomás alatt szenvedő” hazai balliberális sajtónak, azaz semmit. Ami a másik feszültségforrást illeti, az Ciprus 1974 óta húzódó konfliktusa Törökországgal, ami most, hogy Nicosia kerül az uniós elnöki posztra, tovább ronthatja az EU és Ankara közötti, javulónak semmiképpen nem nevezhető viszonyt. Hogy az Erdoğan-kormány mire számít a ciprusiaktól, azt jelzi a török bejelentés: bojkottálja a július 1-jétől az év végéig tartó uniós elnökségi periódust.

Ráadásul azóta, hogy Ciprus parti vizei alatt igen gazdag földgázkészleteket fedezett fel, és ott fúrásokba kezdett, a török hadiflotta hajói kilenc kilométerre közelítették meg a fúrási helyszíneket. A szigetország kormányának márpedig igen nagy szüksége van a földgázból remélt jövedelemre. A brüsszeli utasítások értelmében adóemeléssel és költségmegtakarításokkal 200 millió euró összeget kellene félretennie, hogy a bruttó hazai termékéhez viszonyított 6,3 százalékos költségvetési hiánya – a magyar hiány több mint kétszerese – idén három százalékra csökkenjen. Ez nemigen lesz egykönnyen végrehajtható egy olyan ország esetében, amelynek a gazdasága az idei év első negyedévében 1,6 százalékot hanyatlott, miközben a Fitch hitelminősítő néhány nappal ezelőtt az országot bóvli kategóriára minősítette le.

Mindezek után azok, akik arra számítanak, hogy az Európai Unió kiutat talált a válságból, napolják el álmaikat.