Áder János ott volt, és azt mondta, elég a beszédekből, valóban tettekre van már szükség. Az udvarias tapsot újabb beszédek követték, ahol mások is tetteket vártak el.

Mire is várunk? Az ENSZ tagállamai még soha nem tudtak egyetérteni semmiben, főleg nem olyan megfoghatatlan kérdésekben, mint a jövő nemzedékeinek védelme. Rióban a szlogenek szerint lenne lehetőség arra, hogy megváltozzon a világ, ha tesz érte a sok ország, de mindez bizony naiv elképzelés. Kína a fejlődő országok élére áll (mivel ő ugyanúgy fejlődő, mint a Közép-Afrikai Köztársaság, pedig embert küld a világűrbe), és a népes társasággal azonnal politikai tömböt alkot. Felvetéseiket az Egyesült Államok természetesen azonnal visszautasítja, hiszen ő nem engedheti meg, hogy gazdasága kárt szenvedjen, feltörekvő vetélytársa pedig ebből hízzon.

Az amerikaiak között is vannak szegények, akik elveszítenék a munkájukat, ha környezetvédelmi okokból be kellene zárni bizonyos gyárakat. Senki sem akarja saját országát egy láthatatlan, ismeretlen, jövőbeli veszedelem miatt hátrányos helyzetbe hozni, főleg akkor nem, ha a többi ország nem lép hasonlóképpen. Márpedig nem lép. Ehhez ugyanis egy erős ENSZ-re lenne szükség, esetleg egy bölcs vezetőre, közös gondolkodásra. Ha végiglapozzuk a történelemkönyveket, látjuk, hogy a népek állandóan háborúznak egymással, s ha valamely ország most elkezdené gazdaságának „zöldítését”, a többiek azonnal kihasználnák gyengeségét. Helyi beszámolók szerint Brazília az egész konferenciát úgy fogta fel, mint országimázs-építő lehetőséget (merthogy valóban az), s igyekezett saját céljait a többiek elé tárni, ugyan fogadnák már el, mint közös akaratot.

Az igazán fajsúlyos országok látványosan lenézték a riói konferenciát, a legfőbb vezetők Mexikóvárosban adtak egymásnak randevút, mint a G20-országok vezetői. Ott pénzről és befolyásról volt szó, mostani eseményekről, így Camerontól Obamáig mindenki inkább odament, majd hazatért, Rióba pedig nem látta értelmét ellátogatni. Lemaradt így a zöldszervezetek tobzódásáról, amelyek szerint egyetlen út áll előttünk, mégpedig a zöldfordulat, amely csodásan hangzik, csak nem olyan hatékony, mint a fekete, olajos, koszos, azaz a mostani. Nem kizárt, hogy a zöldfordulat egy nap bekövetkezik, már most is nagy üzlet a környezetvédelem, de kérdéses, hogy mikortól éri meg a befektetőknek a környezetet megóvni, mert egyelőre a kihasználása sokkal jobban fizet.

A résztvevők többsége szerint Rio egyértelmű kudarc, hiszen húsz évvel az előző konferencia után ugyanúgy nem tudjuk, ötven év múlva él-e majd sivatagi róka Kecskemét környékén. Az egyetlen esemény, ahol értelmes felvetések hangzottak el, az őshonos indiánok alternatív találkozója volt, öt kilométerre a Rio+20 konferencia-központjától. A Kari-Oca II résztvevői közül egyesek kilenc napot utaztak a brazil nagyvárosba távoli otthonaiktól. Az ő üzenetük nagyon egyszerű: mindent hagyjatok a föld alatt, ami ott van. Enomenga, az ecuadori quehueri’ono közösség vezetője szerint mostantól tovább erősítik népeik összetartozását, és az eddiginél is keményebben szembe fognak szállni azokkal, akik ősi földjeiket ki akarják fosztani.
Ez lenne ám az igazi zöldfordulat!