A Honvédelmi Minisztérium vári épületében Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnököt Magyarország biztonsági helyzetéről – tette közzé közösségi oldalán a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy
a biztonsági helyzet mellett tájékoztatta a köztársasági elnököt a haderő és a védelmi ipar fejlesztéséről.
Elmondta azt is, hogy Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnöktől Sulyok Tamás részletes és kimerítő tájékoztatást kapott a honvédség működéséről, hadrendjéről, felszereltségéről és az általa a közelmúltban elvégzett és a jövőben tervezett fontos feladatokról.
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
A vonat díszvendége Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Kocsis Máté: Ennyit a 444-ről és közösségi alapelvekről
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Kiderült az új edző terve Szoboszlaival: már az utódával tárgyal a Liverpool
Ha érdekli a kettős mérce, ezt nézze meg: így mutatta be a Politico a Fico elleni merényletet
Így gondozd az uborkát, ontani fogja a termést nyáron
A tomboló németek megmondták a rendőreiknek, kikkel foglalkozzanak a „rettegett magyarok" helyett
Elszabadul a pokol
Gyors és egyszerű, mégis mennyei somlói galuska
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
A vonat díszvendége Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.