A Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) körüli események jól ismertek: a rendezvényt antidemokratikus úton több megközelítésből is próbálták ellehetetleníteni.
Az Európai Parlament elnökéhez fordult a Fidesz
A Fidesz EP-képviselőcsoportja szerint a történteket nem lehet szó nélkül hagyni.
Az esettel kapcsolatban a Fidesz EP-képviselőcsoportja – kiegészülve más képviselőkkel is – levelet küldött Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez.
A levélben részletesen leírják, hogy hogyan próbálták totalitárius diktatúrákat idéző abszurd és elfogult politikai indokokkal betiltani a konferenciát. Szintén kiemelik, hogy a brüsszeli gyakorlat nemcsak, hogy méltatlan egy európai uniós tagállamhoz, de súlyosan megsértette a felszólalók gondolati és lelkiismereti szabadságát, a véleménynyilvánításhoz és tájékozódáshoz fűződő jogait, valamint a gyülekezési szabadságát, amelyeket az Európai Unió alapjogi chartája is garantál.
Tisztelettel felkérjük elnök asszonyt, hogy az Európai Parlament soron következő plenáris ülésén nyilvánosan ítélje el a történteket
– intézték kérésüket az EP elnökéhez a képviselők.
Borítókép: Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke felszólal a Szociális jogok európai pillére elnevezésű konferencián a belgiumi La Hulpe településen (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
A szlovák miniszterelnök mélyaltatásban van.
Kínába látogat Putyin, erről tárgyal a kínai elnökkel
Kétoldalú megegyezéseket ír alá a két nagyhatalom elnöke.
„Ez egy fájdalmas trauma”
A Robert Fico elleni merénylet megkérdőjelezi a véleménynyilvánítás szabadságát.
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
A szlovák miniszterelnököt egy baloldali költő lőtte meg az utcán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Megszólalt Sulyok Tamás köztársasági elnök a Fico elleni merényletről
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Elárulta magát: alig vált el, máris rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?
A magyaroktól retteg Németország – már a rendőrség is akcióba lendült
Kőkemény teszt: csak a magas IQ-val rendelkezők képesek megoldani ezt
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Szappanos Péter: Ez minden futballista álma...
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
„Ez egy fájdalmas trauma”
Címoldalról ajánljuk