– Április végén tizenhat püspök és ezerötszáz magyar hívő látogatott a Vatikánba, ahol Ferenc pápa kihallgatáson fogadta őket. Mi volt a találkozó előzménye?

– Egy évvel a magyar nemzeti zarándoklat előtt volt Budapesten Ferenc pápa apostoli látogatása. Ennek a háromnapos pápalátogatásnak lehettünk a szem- és fültanúi, ami pünkösdi erővel felrázta a magyar egyházat. Láthattuk azt, hogy a szentatya nagyon gyorsan rá tudott hangolódni a magyar lélekre, nagyon hamar megtalálta a hidat a magyar ember szíve felé, könnyen felvette a kapcsolatot a fiatalokkal. Még elevenen él bennünk annak a sok szép percnek, pillanatnak a képe, amikor fiatalokkal találkozott Budapesten.

A pápalátogatások sorában unikális volt, hogy az akadémiai életnek a képviselőivel is találkozott. Ez volt az apostoli látogatásának záróakkordja, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetőivel, illetve az akadémiai élet képviselőivel is találkozott. Ez azért különleges, mert Ferenc pápa személyében nem egy akadémikus, nem egy teológiaprofesszor van Péter apostol székében, hanem inkább egy lelkipásztor jellegű pontifikátusnak vagyunk a tanúi. Szerintem pont ezért ez egy nagyon szép és nagyon fontos gesztus volt a tudományos élet, az akadémiai élet irányába. Természetesen nem hiányzott a pápalátogatásból a szentmise, a közös liturgia, amit a parlament előtti Kossuth téren ünnepelhettünk együtt a szentatyával.

– Miért épp most jöttek el a zarándokok Rómába?

– A pápalátogatás szolgáltatta a nemzeti zarándoklat fő okát, hiszen azt jöttünk megköszönni a szentatyának. Azért kerekedett fel tizenhat püspök és közel ezerötszáz magyar zarándok, hogy köszönetet mondjunk a szentatyának azért a csodálatos három napért, amivel megajándékozta a magyar egyházat 2023-ban. Úgy időzítettük ezt, hogy pontosan egy naptári évvel későbbre essen. Ez egyben lelki visszatekintés is volt. Fel akartuk eleveníteni azokat az élményeket, eseményeket, amik abban a három napban a magyar egyházzal történtek Ferenc pápa látogatása kapcsán. A zarándoklatnak ez volt a gerince, ezt szerettük volna újra átélni Péter apostol utódjának közelségében.

– Milyen volt a zarándoklat hangulata?

– Egy zarándoklat szerintem mindig jó hangulatban zajlik, persze a természetéhez az is hozzátartozik, hogy van benne küzdelem. A zarándoklat nem egy teljesítménytúra, nem egy turisztikai céllal megrendezett utazás. Arra azok az emberek jönnek, akik az Istennel szeretnének találkozni. Olyan emberek indulnak el, akik szeretnének önmagukkal találkozni, illetve a zarándoktársakon keresztül közösségre találni. Megvan az a csodálatos ereje, hogy kiléptet a komfortzónánkból bennünket, a megszokott kis szürke világunkból azért, hogy önmagunkkal, a másik emberrel és Istennel is új módon találkozhassunk.

– Milyen hangulata volt a Ferenc pápával való találkozónak?

– Olyan, mint Magyarországon. A budapesti három napnak a koncentrátumát kaptuk abban a közel negyven percben, amit egy légtérben tölthettünk a VI. Pál pápáról elnevezett csarnokban Ferenc pápával. Ugyanúgy játszott a magyar ember lelkének húrjain, mint Budapesten. Az évtizedek óta ismert magyar nyelven elmondott mondatokkal köszöntött minket, így a magyarok nagyon hamar a szívükbe zárták a pápát. „Isten hozott. Isten áldd meg a magyart! Jobb adni, mint kapni.” Ezeket mondta ismét magyarul, de beszédének a tartalma is abban erősített meg bennünket, hogy meg kell becsülnünk a gyökereinket, a múltunkat, amit őseink éltek a keresztény hitben, és amiből tulajdonképpen azóta is folyamatosan szakadatlanul táplálkozik a keresztény magyar nemzet. Mindig fontosnak tartom megemlíteni, hogy nagy kincsünk a múltunk, amely egy olyan erős gyökér, amiből jelen és jövő táplálkozhat.

– Mi érintette meg Ferenc pápa üzenetében?

– Ő a gesztusok pápája, egy pillanat alatt ráhangolódik arra a közösségre, akivel találkozik. Rövid idő alatt kitárja a szívét, mint egy jóságos nagypapa a szeretett unokáinak. Arról beszél, hogy ő jót akar nekünk, hogy szeretne lehetőségeket és utakat mutatni, vagy esetleg abban segíteni, hogy mi magunk is észrevegyük azt a sok kincset, amink van. Budapesten is és a Vatikánban szintén ugyanaz a gondolat fogott meg: amikor készül egy nemzettel való találkozásra, a pápának fontos, hogy megismerje annak a nemzetnek a lelkét, a múltját. Én ezt nagyon tisztelem benne, hiszen nagy kincs, hogy egy olyan ember szól hozzám, aki megtisztelt azzal, hogy megnézte, kik a mi nagy szentjeink, mik a nemzetünk erőforrásai. Többször szólt arról, hogy Budapest a hidak városa. Tulajdonképpen az elmúlt ezer évben valóban ezt a történelmi szerepet játszotta, és azt gondolom, a jelenben is ezt tölti be, és a jövőben is ez a küldetése. Hogy híd legyen kultúrák között, híd legyen különböző nemzetek számára. Hiszen az tud hidat építeni, akinek van pozitív jövőképe, aki hisz és bízik a másikban.

– Az eseményen részt vett Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke is. Biztató jelként értelmezi, hogy az államfő is a magyar püspökökkel együtt kívánt a Vatikánba látogatni?

– A köztársasági elnök hivatala arra hivatott, hogy kifejezze a magyar nemzet egységét. Fontosnak tartom, hogy katolikus vallású elnökként, a katolikus vallás követőjeként, mint magánember, de úgy is, mint a nemzet egységét kifejező személy akart részt venni a köztársasági elnök a magyar nemzeti zarándoklaton. A szentatyával való találkozását egy olyan időpontra időzítette, amikor a magyarországi katolikus egyház a nemzeti zarándoklatot Rómába megszervezte. Számomra nagyon fontos, hogy olyan elnökünk van, aki nemcsak magánkihallgatáson találkozott Ferenc pápával, hanem magánszemélyként a zarándokokkal együtt is részt vett a vatikáni találkozón. Úgy vélem, ennek hallatlan nagy mondanivalója van Magyarországnak is, hogy az elnök úrnak fontos volt az, hogy zarándokként érkezzen meg Rómába, és a Szentszéknek is üzent ez a gesztus. Nagyon fontos üzenet volt a magyar zarándokoknak az, hogy az újonnan választott köztársasági elnök úr részt vett a zarándoklat záró szentmiséjén is a Szent Péter-bazilikában.

– Lassan úgy tűnik, hogy a Szentszék az egyedüli, amely az ukrán–orosz konfliktus kirobbanása óta a béke megteremtését, a diplomáciai megoldást szorgalmazza. Mit gondol, van esély arra, hogy a világ vezetői meghallják az öregedő pápa intelmeit?

– Azt gondolom, hogy a pápának kötelessége a békére hívni. Ennek okán én mindig élő reménynek tartom azt, hogy meghallgatásra talál Ferenc pápa békefelhívása. A béke nem elsősorban fegyverszünetet, nem fegyvernyugvást jelent, hanem azt a harmóniát, amiben különböző nemzetek, különböző kultúrák tudnak egymás kölcsönös gazdagítására együtt élni. A szó valódi értelmében nem úgy, hogy lerontják, lepusztítják vagy korlátozzák egymást. Ellenkezőleg, ahol mindenki megőrizheti a saját identitását, sőt abban erősödhet meg. Ahol a tolerancia mindkét irányba működik. Azt gondolom, ha mindkét irányból működik a tolerancia, akkor az önmagában tiszteletet ébreszt. A másik kultúrájának, a másik történelmének, a másik mentalitásának, identitásának a tiszteletét jelenti. Szerintem erre van most szükség, hogy felismerjük, ezen a földön mindenkinek pont ugyanannyi joga van biztonságban és jólétben élni. Mivel az élet ajándék, mindenki ajándékba kapja, mivel teremtett lények vagyunk. Isten teremtő akaratából származunk ezért, ahogy nekem ajándék az élet, úgy a másiknak is ajándék. Ugyanazt az ajándékot kapjuk az Istentől, amikor erre a földre születünk azzal a küldetéssel, hogy ezt az ajándékot megbecsüljük. Azt gondolom, a pápának ez a békefelhívása, ő ezt a nagyon emberi és nagyon antropológiai gyökeret akarja megérinteni és láttatni. Azt a kis magot akarja elvetni nemzetek szívében, hogy megértsük, földi létünknek az okát és mindenfajta méltóságunknak, öntudatunknak az origóját mely maga az Isten. Ha ezt a közös nevezőt észrevennénk, akkor sokkal könnyebb lenne ezeket a konfliktusokat megoldani, ezeket a csomókat kibogozni, amik jelenleg az egész világot bonyolítják.

– A közelmúltban egy igen fontos egyházi tanítás látott napvilágot. A Végtelen méltóság kezdetű dokumentum korunk legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban nyilvánítja ki az egyház egyértelmű álláspontját. Ön szerint miért volt igen nagy szükség erre a tanításra?

– Egy hangsúlyos kérdést érint, mivel a mai világban fontos az ember méltóságáról beszélni. Sokkal többet kellene beszélni erről, mert azt látjuk, hogy nem kap kellő tiszteletet, odafigyelést az emberi élet. Az emberi méltóság gyökere teremtett mivoltunk, az, hogy nem balesetszerűen keveredünk erre a világra, nem véletlenszerű dolog az, hogy itt a földön élünk, hanem az Isten teremtő akaratából származunk. A mai társadalom kikezdi az ember méltóságát, pusztítja az életet. A születésnél azzal, hogy nem beszél világosan az emberi élet méltóságáról, nem védi és nem tiszteli a magzati létet. Látjuk, hogy Európa parlamentjei már mind egyszerű többségi szavazással döntenek arról, hogy a magzati kor mitől minősül emberi életnek. A mai társadalom kikezdi az emberi élet végét is, gondoljunk csak az eutanáziára. Számos olyan ország van, ahol az eutanázia több fajtája is legális. 

– A dokumentum olyan kényes témákat is érint, mint a genderideológia és a béranyaság.

– Teremtett adottságunk a nemünk, vagyis Isten ajándéka. Nemi identitásunk nem egy parlamenti döntés, vagy közízlés kérdése, de még kamaszkori lázadásé sem. A mai társadalomnak egy másik veszélye az, hogy fellazítja a nemek közötti különbözőséget. Ez azért életveszélyes, mert nem attól kapja meg a férfi és a nő a maga méltóságát, mert egyforma. Ebben az értelemben csak lerontja, eltorzítja a teremtett valóságát. A férfinak és a nőnek nem ugyanazt a feladatot kell ugyanúgy betöltenie, akár a társadalomban, akár a biológiai, akár szociális, akár családi vagy éppen teológiai értelemben. Vannak olyan specifikus nemhez kötődő szerepek, küldetések, hivatások, feladatok, amik nemspecifikusak és nem megváltoztathatóak. Ezt azért hozom szóba, mert az uniformizmus egy nagy veszélye a mai társadalomnak, minden eszközzel azon van, hogy a nemek közötti különbözőséget eltörölje. Tulajdonképpen a genderideológiának is az a legnagyobb veszélye, hogy nemcsak nemet változtat, hanem személyiséget is torzít. Ezzel korlátozza a képességeket, amik alkalmassá tennék az embert arra, hogy a saját szerepét, küldetését, hivatását töltse be a társadalomban. Úgy látom, hogy az ember ilyenkor felkapaszkodik az Isten trónjára, és maga akar dönteni az Isten helyett olyan kérdésekben, amiben ő nem illetékes.

– A Szentlélek eljövetelét várva készülünk pünkösd ünnepére. Mit gondol, mire van a leginkább szüksége korunk emberének?

– A pünkösd berobbantotta a missziót. Az apostolok megtapasztalták, hogy Jézus feltámadt, tehát belevonódtak húsvét élményébe azzal, hogy látták Jézust, a feltámadt Krisztust, látták és érintették a sebeit, együtt ettek vele. Ez azonban még nem tette őket a hit hirdetőivé, bátor szívű, lelkes tanítványokká. Sőt még Jézus mennybemenetelekor is egy picit mintha magukra maradnának. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy a Szentlélek nélkül a hittan lecke, a vallás nyögvenyelős, az Istennel való kapcsolatom meg döcögős. Lélek tette a leckét érthetővé és a vallást élhetővé. A lélekkel azonban kiderül, ahogy a hittan egy fantasztikus lehetőség, ahol Isten világáról, a valóságáról, az életéről is tanulhatok. Hiszen akit megismerek, azt megszerethetem, hozzá kötődhetek. Azt gondolom, hogy ha jól sikerül egy hittan, akkor az a gyümölcse, hogy nemcsak az előírásokat látom, a szabályokat, amik megkötnek, korlátoznak, hanem észreveszem, hogy a törvények az én életemet védik és szolgálják. Pünkösd ünnepe nemcsak a lélek kiáradásának a napja, hanem a küldetésé is. Amit a tanítványok előzőleg befogadtak, megismertek és megéltek, arról kell tanúskodniuk, és ez a mai kereszténység feladata is.

Borítókép: Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora (Fotó: Jánosi Dalma)