Ritkán készül itthon animációs mozi, ha pedig a dokumentumfilm zsánerét is beemeljük, pláne szűkül a kör. Furcsán hangozhat a két egymástól erősen elütő stílus keverése, Csáki László mégis erre vállalkozott, ami nem kicsit kockázatos, de annál ambiciózusabb tett. Miként néz ki ez a gyakorlatban? Elképesztően virtuóz módon, az érzékszervek folyamatos bombázásával.
A történetbe a rendszerváltás környékén csatlakozunk, amikor bármi megeshetett. Rengetegen láttak üzleti potenciált a vasfüggöny leomlásában, míg mások csak nyitni akartak a világ felé.
Valahol a kettő közt helyezkedik el a három főszereplő, Ákos, Petya és Laci, akik a kék Pelikan indigópapír segítségével vonatjegyeket hamisítottak, hogy minimális pénzért eljussanak a kontinens legtöbb városába.
A dolog aztán hamar elterjedt, és mindenki akart egy szeletet a tortából. Csáki a főhősök mellett megszólaltat egyéb érintetteket, a nyomozás vezetőjét, de még MÁV-dolgozókat is. Így kapunk komplex képet erről az ártalmatlannak indult stikliről. A beszámolókat az animációs köntös dobja fel, amiket játékfilmes elemekkel vegyítenek, így még változatosabb a nagyjából 80 perces kaland.
Kikövetkeztethető, hogy a stáb a nosztalgiára épít, de végül ennél sokkal többet adnak. Visszaköszön a heist-filmek feszültsége, a szabadság esszenciájának megragadása, illetve a humort is pazar érzékkel adagolják. Szintén remek a komplett folyamat ábrázolása.
A főszereplők elmondása alapján szimpla csínynek hat az egész, melyet egyszerű háztartási eszközökkel hoztak létre.
Itt jön elő az igazi magyar leleményesség, mert tegyük a szívünkre a kezünket, ha a könnyebb utat kell választani, akkor exponenciálisan nő honfitársaink leleményessége. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, sőt kifejezetten büszkének érezhetjük magunkat Ákosék kreatív húzásai láttán.
A játékosra, szellemesre vett formula azonban nem bagatellizálja el a helyzet súlyát. A nyomozó behozatalával felsejlik, hogy az okirat-hamisítás nem vicc, és a történteknek következményei vannak. Hogy milyenek, az megint a kor sajátossága. Valahol meghökkentő, mégis megadja az egész romantikáját, ítélkezés és rosszallás nélkül.
A szimbolikus tartalommal bíró rajzfilmes betétek ezt hivatottak előidézni. Olyan jelentéstöbblettel rendelkeznek, melyek rásegítenek az emlékek felidézésére.
Elmossák a határvonalat valóság és képzelet közt, létrehozva egy sajátosan értelmezett világot. A Kék Pelikan dübörög az energiától, tele van fiatalos lendülettel, lazasága átragad a nézőre, és úgy mesél a lázadásról, leleményességről, szabad szelleműségről, ahogy nagyon kevesen.
Csáki hiánypótló remekművet alkotott, egy kifogástalan korrajzba oltott definitív nosztalgiamozit. A koncepció, az atmoszféra, a műfajok összegyúrása azokat is elkaphatja, akik egy másik generációt képviselnek, a teljes élmény azonban inkább a 30 felettieket ragadhatja meg. Attól működik annyira a Kék Pelikan, hogy a néző megszólítva érzi magát. Még ha nem is vett részt hasonlóban, a korszellem átragad, felszínre hoz az időszakhoz köthető emlékeket, és ehhez elég egy tárgy, kép, arc, netán dallam. Keserűség és panaszkodás nélkül, frappáns humorral, szállóigékké váló szövegekkel és mindent átható lazasággal vonatozunk vissza a 90-es évekbe, aminek minden percét élvezzük.
