Experimentális kertészkedés

Weiner Sennyey Tibor

2017. május 11., csütörtök 16:17, frissítve: kedd 20:28

Miért nem arról írsz inkább, hogy milyen nagy a baj? Miért nem arról, hogy mekkora a válság? Miért nem arról beszélsz, hogy mennyire szegények vagytok, hogy amit ezek nem loptak el, ellopták azok? Miért nem arról, hogy tönkretették az országot, hogy ellopták a jövőt, hogy itt a harmadik világháború, itt a világvége?

Ezt kérdezte tőlem. Megértettem őt, ahogy az ember megérti az őrülteket. Őrült vagy… – mondtam, és megsértődött. Te nem? Azt hitte, visszavág, pedig csak segített megérteni helyzetem. Én csak bolond vagyok. És elmosolyodtam. Engedd meg, hogy elmeséljem, miért.

De ő beleszaladt inkább saját őrületébe, s most is ott rohangál a fülsiketítő zajban.

Így neked mondom, mert te még itt vagy, hogy április vége volt. Hirtelen lehűlt, ahogy kiléptem, havazni kezdett. Lementem a kertbe, s bár az üvegházban lévő palántáimért nem kellett aggódnom, de azokért, amelyeket már kiültettem, igen. Az egyik ágyást letakartam, a másikból, miközben eső és hólé ömlött a nyakamba, kiszedtem a paradicsompalántákat, és felhoztam őket a házba. Mondhatnád, hogy könnyen így jár, aki fagyosszentek előtt kiültet ilyen érzékeny növényeket, de ezzel csak arról győznél meg, hogy te sem értesz. Amit én művelek, az elsősorban a kerten keresztül önmagam. Úgy nevezhetnénk, hogy experimentális kertészkedés.

Amikor korán ültetek, akkor nemcsak a jó időben bízom, a növények erejében, hanem az égben és magamban is. Így tehát amikor azt mondom, hogy mentettem kiültetett palántáimat, abban nemcsak kísérletező kedvem, optimista hülyeségem van benne, hanem Janus Pannonius, Csokonai és Békássy versei és sorsa. A túl korai virágzás. A tavaszi fagy.

Miközben a sáros földből szedtem ki a növényeket, ismét eszembe jutott, hogy tavaly októberben a tulipánpaprikákat mentettem ugyanígy be az üvegházba, hogy megérhessenek a kis csilik. Ahogy azokat mentettem, arra gondoltam, édesanyám korai halála ellen teszek valamit, hogy konkrétan őt próbálom menteni halála után, megkésve, megtörve, gyászolva, de azért legalább valahogyan. Most meg, hogy a tavaszi fagytól óvtam paradicsompalántáimat, arra jutottam, hogy őket mentem, akiket nem értettek, vagy akik túl korán jöttek. Pannoniust, Csokonait, Békássyt.

Ki olvas ma este elalvás előtt tőlük? Ki olvas ma – legalább mielőtt álomra hajtja fejét – verseket? Vagy mindenki csak az őrület tajtékzó hullámaiba merül, hiszen csak keveseknek van fülük rá, hogy meghallják a világ zúgó zaja mögött, miképpen zeng az új élet szép dala?

A szemközti hegyeken fehér csíkokban állt a hó. Holnapra elolvad, és én újra kiültetem növényeimet. Lehet, hogy néhányat elvesztek, de a legtöbb életben marad, virágozni fog és teremni.

A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.29.

A szerkesztő ajánlja

B. Kovács Gergely

A készülő harang olyan, mint egy matrjoskababa

Ahol tojásból, cukorból, mosott agyagból és emberi hajból készül a köpeny – az ország egyetlen öntödéjében jártunk.

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.