Igyekezz, az égbolt zár

Weiner Sennyey Tibor

2017. június 1., csütörtök 15:34

Bezár a planetárium. Napihír. Van, aki átgördül fölötte, mert már megszokta, hogy a hülyeség és a nihil általános hullámai hogyan mosnak el mindent, ami jó. Van, aki megáll, s tudja, hogy ez a kis hír pusztulásunk újabb foka. Ott, ahol már nem létkérdés az oktatás, az ismeretterjesztés, a tudomány, a fejlesztés, közel a vég. Ahogy ott is közel az elsötétedés, ahol a művészet merő díszlet és propaganda, nem pedig élet és szabadság. Tudjuk, hogy „a planetárium épülete, vetítőgépe, teljes infrastruktúrája mára végletesen leromlott állapotba került”, és ezen már csak a rég elmulasztott javítások és fejlesztések menthetnének valamicskét, de az igazság az, hogy a közönség, az érdeklődés is elpárolgott. Nem érdekel minket az égbolt. Bezárulunk.

Mit jelentett a planetárium?

Falusi kisiskolás voltam, amikor egy osztálykirándulás során felhoztak minket Budapestre. Nekem az állatkert és a planetárium tetszett leginkább. Úgy láttam rajtuk keresztül, hogy a világ kívül-belül végtelenül gazdag, s ez a gazdagság csak arra vár, hogy felfedezzük, tanuljunk belőle, leírjuk. Úgy képzeltem, hogy űrhajós leszek, aki különleges növényeket, állatokat és más lényeket fedez fel a távoli űrben keringő bolygókon. Majd hazatér, és a felfedezéseit leírja és kiadja. Hazája pedig büszke lesz a felfedezőre. Budai Parmenius István, Kőrösi Csoma Sándor, Stein Aurél lettek a példaképeim, utazók és költők, de mire felnőttem, rá kellett jönnöm, nemcsak hogy más bolygókat nem fedezhetünk még fel, hanem a sajátunkéval is alapos elmaradásban vagyunk. Azt kellett látnom, hogy a bolygónk és kultúráink pusztulnak, még mielőtt valóban kiteljesedhettek volna. Nemhogy más bolygók növényeit, állatait és lényeit nem ismerjük, a sajátunkéit sem. Saját magunkat sem ismerjük, s még mielőtt megismerhetnénk, mindent elpusztítunk mohóságunkkal és butaságunkkal. Nincs másik Föld. Egy Föld van, és egyetlen emberiség. Meg kell értenünk azt is, hogy mi, magyarok ezen az egy Földön élünk ebben az egyetlen emberiségben, bármennyire szeretünk is erről megfeledkezni. Azt is meg kell végre értenünk, hogy valamit tennünk kell.

Mit kell tenni?

A válasz a tudományokban, a művészetekben, a folyamatos fejlesztésben és főleg az oktatásban van. Ha valaki igazi magyar hazafi akar lenni, akkor műveli önmagát, kertjét, környezetét. Jó és szép dolgokkal foglalkozik, jó és szép tettekben gyakorolja önmagát.

Mit jelentett a planetárium? A világra nyíló ablakot. Kicsiny, koszos, javítandó ablakot, de ablakot, amelyen keresztül más horizont tárult fel, mint amit most látunk. Én ezt a végtelen horizontot sajnálom, amikor látom, hogy minden távlatba behatol az új magyar délibáb ködképe. Bárcsak mindez máshogy alakulna, s fantasztikus történeteket mesélhetnék egy új planetáriumban olyan gyerekeknek, akik közül egy akár más világokat is felfedezhet.

A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.27.

A szerkesztő ajánlja

B. Kovács Gergely

A készülő harang olyan, mint egy matrjoskababa

Ahol tojásból, cukorból, mosott agyagból és emberi hajból készül a köpeny – az ország egyetlen öntödéjében jártunk.

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.