Imagine

2017. szeptember 12., kedd 14:32, frissítve: kedd 16:07

Képzeld el, hogy New Yorkban nem kéne plakáton hirdetni, hogy X. Y. a legfelsőbb bíróság első latinó származású női bírója, mert minden egyes bíró nő lenne és egyben férfi is, nehogy szó érje a ház elejét. Mind latinók lennénk, indiánok, fehérek és feketék, sehonnaniak, mindenhonnaniak, meg amúgy sem lenne már szükség bíróságra.

Képzeld el, hogy mindenki mocskosul becsületes lenne, a szivarozó, lenyalt hajú maffiózók, az arabos kinézetű fiú, aki győzködte társát, hogy ő eszméletlenül tud hazudni, a zsivány árusok és csaló brókerek, a sumák ingatlanosok és kenhető politikusok, szóval mindenki, és nemcsak az elit egyetemek hallgatóit nem csuknák le, ha betépve megerőszakolnak valakit, vagy ha összebunyóznak a mexikóiakkal, hanem a csóri feketéket sem, amiért tekernek egy spanglit, pedig családjuk van, de hát kell az olcsó börtönmunkaerő a menő divatcégeknek, képzeld el, ahogy azok a kőkemény fickók tenyérnyi csipkebugyikat varrogatnak.

Képzeld el, hogy senki sem pedálozna kétségbeesetten állampolgárságért, nem tanúsítana példás magaviseletet, nem kerülné a bűn sikátorait, meg hogy gyorshajtáson érjék, a rendőr utolérje villogva, és szégyenszemre lemeszeljék, ugyanis Amerikában nincs traffipax, utánad ered a yard, mint a vadnyugati időkben, s ha elkap, elkap, ha nem, nem, de persze ha már utánad ered, elkap, és állsz talpig a brutálisan villogó kékpiroskékpiroskékpiros fényben, és szégyenkezel, mert a melletted elgurulók hitvány alaknak tartanak, s nem valami hatalommal cicázó, kacifántos, bátor betyárnak.

Képzeld el, hogy senki sem lakna zsúfolt tömegszálláson, isten őrizz, nem hajtana lélekszakadva először illegális, aztán legális meló után, nem küldené lelkesen a bankban megrövidített kis dollárjait Guadalajarába, nem készülne fel tizenöt év rabszolgameló után tüzetes szőrszálhasogatással az állampolgári ismeretek vastag paksamétájából, és nem tanulná meg, hogy amerikai lobogót, bármennyire elrongyolódjon is, nem dobunk ki csak úgy a kukába, hanem szépen elvisszük a nemzetizászló-megsemmisítő emlékhelyre, ahol röpke katonai tiszteletadás keretében elhamvasztják, mint egy kedves halottat.

Képzeld el, hogy senki sem menne el jövőbe látóhoz, mert mindenki látná a jövő szivárványos lapályát, ahol se megcsalások, se fertőzött fecskendők, se fanatikusok inváziója, se zombiapokalipszis nem háborítja az egyenletesen áramló derűt.

Képzeld el, hogy senki sem látogatna múzeumot, és nem venne régiséget, mert mindenkinek a feje katalógus lenne, kívülről fújná az összes stílusirányzatot, a fontosabb alkotókat és a kismestereket, bolond lenne súlyos pénzeket kipengetni azért, ami már úgyis övé, kitörölhetetlenül bevésődött az emlékezetébe. Nem úgy, mint a bolond milliomos asszonyok, akik hajdan kövenként, stukkódíszenként, faragványonként, kiskanál malterenként hordták át hajóval a tengeren a reneszánsz palotát, hogy egy az egyben felépíthessék az üveggyöngyön vett, vérrel belocsolt földön, ahol régebben csak a szabadság nyargalászott fütyörészve.

Képzeld el, hogy New Yorkban nem lennének sokemeletes mélygarázsok, sem egymás felé-fölé föltornyozott parkolórendszerek, nem dudálnának a taxisok, sem a taxisokra nem dudálna senki, nem taposnánk egymás sarkát a mozgólépcsőn, nem ülnénk egymás ölébe a metrón, a japán srác nem zuhanna ámulva egy lány anatómiai részletességgel tapadó leggingébe, nem olvasnánk egymás íméljeit a kocsiban kitett metróversek helyett, senki sem sietne sehová, mindenki odaérne mindenhová, sőt már eleve ott is lenne mindenütt egy időben.

Képzeld el, hogy senki sem futna és nem is tornászna a Central Parkban se gazellamozgással, se kacsacsőrűemlős-mozgással, de még úthengermozgással sem, bezárnának mind a fitnesztermek, elárvulnának a futópadok, szobabiciklik, súlyzótömbök, senki se venne izompuffasztó proteines cuccokat, mert mindenkinek tökéletes alakja lenne, formás feneke, izmos válla, kockahasa anélkül, hogy akár egy csepp izzadságot hullatna érte.

Képzeld el, hogy senki sem esne kísértésbe a karamellás és kókuszmorzsás és cukorkonfettis fánkok láttán, senki sem rontana be a cukiba, hogy vaníliában és csokiszószban és lekvárban tocsogó, kesudiótól, mandulától, grillázstól, mogyorótól ropogós malacságokat ragadozzék, mindenki mindet kóstolta már, és nem vágyna egyikkel se tönkretenni tökéletes alakját.

Képzeld el, hogy bezárnának a thai, a kínai meg a vietnami a phovendéglők, meg a szusibárok, a szaftosra sült házi hamburgerek árudái, be az indiaiak és a törökök, a hotdogosok és a gíroszosok, a croissant-osok és a cápauszonyosok, a vegánok és a hentesek, a vegán hentesek, senki sem árulna kettéválasztott tojást, külön fehérjét, külön sárgáját, melyből ráadásul kiszippantották a koleszterint, se zsírmentes szalonnát, mely drágább, mint a zsíros.

Mert képzeld el, mindenki ülne, mint egy jóllakott óvódás, senki sem járna orvoshoz vagy patikushoz gyomorrontás miatt, a kórházakat amúgy is bezárták már, s a temetők kapujáról levették a nyitvatartást, mindenkinek lenne jobb dolga, mint meghalni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.15.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.