Karácsonyi nagyvizit

2017. december 26., kedd 20:45, frissítve: szerda 07:48

Karácsonytájt tűzszünet van, lám, mégiscsak jó ember a főnök (így utóbb mindig is az volt), bejár az orvosi szobába, leül a fiatal doktorokkal.

A téli ünnepek előtt már hetekkel mindenki résnyire nyitja a máskor szemérmesen palástolt rokonszenvérzelmek ajtaját. A belgyógyászati osztály professzora is polcra rakja hírhedett szigorát és bántó cinizmusát. Karácsonytájt tűzszünet van, lám, mégiscsak jó ember a főnök (így utóbb mindig is az volt), bejár az orvosi szobába, leül a fiatal doktorokkal, érdeklődik a család felől, tudakolja, hol lehet jobbfajta hanglemezt, nemes italt, unokának játékot vásárolni. Készséggel adunk tanácsot, versengünk, kiét fogadja el; meg tetszik látni, professzor úr, kérem, az importborotvahabnál nincsen jobb.

December elején a professzor megkérdezte, ki lesz ügyeletes huszonnegyedikén, mert bejön kora este, karácsonyi nagyvizitet tart: fenyőillatú tisztelet a kénytelen bent fekvőknek. Jelentkeztem. A feleségem is beszaladna rövid időre. Na persze, csak jöjjön, mondta a professzor. Tetszik tudni, hoz egy kis halászlevet, mégiscsak szenteste. Hogy csinálja? – kérdezte a professzor. Elmondtam részletesen; apró hal passzírozva, főjön jó soká, hagyma, pirospaprika. Tésztát tesznek bele? Mert én úgy szeretem, mondta a professzor, és kacsintott hozzá.

Advent utolsó harmadában már áll a folyosón a kis fenyő, gyér a betegforgalom, csak a súlyosak és az érzelmi nincstelenek érkeznek. Példának okáért özvegy Halápi Ignácné, akinek a férje évtizedekkel korábban az égi mezőkre, fia, leánya 1956-ban Párizsba távozott. A két testvér családot alapított, és 1975-re már évente hazajárt. Együtt szoktak síelni. Chamonix nincs nélkülük szezonban. A mamát év közben külön-külön látogatták, ne érezze magát annyira egyedül. Olykor bejöttek vele a kórházba, teljes átvizsgálás, meghálálom, adjunktus úr, francia szappant osztogattak a nővéreknek, és nyugodtan tértek vissza az Eiffel-torony alá. A mamának voltaképp semmi baja nem volt. Kivéve a bánatot, hogy a gyermekei távol vannak. Ezt a Halápi fiú időnként pénzajándékkal ellensúlyozta; menjen, mama, vásároljon a dollárboltban. Anyuka sokkal inkább akarta a gyerekeit látni, mint nyugati parfümtől illatozni. A másik lelkiismereti altatószer a karácsonyi kórházi ápolás volt. A mama az ünnepekre bemegy szépen a kórházba, viszi magával a zsebrádiót, kap egy kis fenyőt az éjjeliszekrényre, mit csinálna otthon egyedül?

Halápiné tehát beköltözött, egy fiatalasszony kísérte, aki eltartási szerződésben volt vele, és az ügy természeténél fogva várta türelmesen, hogy Halápiné egyszer valóban megbetegedjék.

A professzor huszonnegyedikén hat óra tájt érkezett, kezet nyújtott, békés karácsonyt kívánt, és a szobájába invitált. Konyak, whisky? – kérdezte. De professzor úr, ügyeletben? Ne aggódjon, ez csak bonbon. Egyet nyugodtan megehet. Mi van az osztályon? Nincs jelentős, mondtam, itt ez a Halápiné, panaszkodott, hogy a gyerekei… Tudom, legyintett a professzor, telefonált a fia, hogy szilveszterre is tartsuk. Síelni vannak, a hó valami remek, januárban megint jönnek.

Beszélgetés közben megérkezett a feleségem, nagy fazék halászlével. Megtisztelne, professzor úr? Hoztam evőeszközt, tányérokat. Tudja, én csak tésztával szeretem, mondta a professzor. Hát van benne, válaszolt a feleségem örömest. (Így egyengetik az asszonyok az ember karrierjét.)

Előbb levizitelünk, mondta a professzor. Nem kellett hosszú idő, hogy végigmenjünk az osztályon. A tizenhatosban a zavarodott öregasszony megkérdezte a professzort, kihez van szerencséje. Merthogy nagyon hasonlít a pernahajder vejére. A kilencesben megkínálták jóféle hazai töltött káposztával, a legnagyobb kórteremben meghallgatta a „kiskarácsonyt” Gálné ötéves unokájának tolmácsolásában. A hetesben a haldoklónál hárman is álltak az ágy végében, a professzor kezet nyújtott, de nem kívánt kellemes ünnepeket. Halápiné egy golyóstollat ajándékozott neki, a fia küldte, rajta erotikus fénykép, egy nő, s ha a golyóstollat feje tetejére állítjuk, lefejtődik róla a fürdőruha.

Visszatértünk az orvosi szobába. A professzor leült, és bőségesen megvacsorázott a tésztás halászléből.

Aztán hazament.

Az éjszaka közepén riasztottak. Halápiné. Mellkasi fájdalom, súlyos szívinfarktus, teljes keringés-összeomlás. Morfiumot kapott, az intenzív osztályra került, elkezdtük sokktalanítását. Érezte, végzetes nagy baj van. A fiamat… értesítsék – kérte. Hajnali 5-kor meghalt. Eredménytelen resuscitatio.

A professzort szokásosan reggel nyolckor hívtam telefonon. Alaposan kikérdezett, hogy volt ez Halápinéval. Elmondtam mindent. EKG, laborleletek. A professzor hosszan hallgatott. Nem a legszebb karácsonyi ajándék a gyerekeinek… – szólalt meg végül. Különben üzenem a feleségének, rég ettem ilyen jó halászlevet. Indul már haza? – kérdezte még. A Halápiné dolgát meg ne vegye a szívére. Bár ha belegondolok… Talán maga meg én gyászoljuk leginkább. Na menjen, pihenje ki az egész éves semmittevést! – mondta tréfának szánva (ezúttal már nem tagadta meg magát). És boldog karácsonyt!

A telefonon át is láttam bölcs mosolyát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.23.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.