Utazás négy évszakban

Dominka Ede Harald

Dominka Ede Harald

2018. január 14., vasárnap 21:04, frissítve: hétfő 07:34

S hogy elcsitul az égzengés – madárdal

hallik megint, benne zengő varázs van

Antonio Vivaldi


Ősz

Prochaine station: Concorde. A Tuileriák kertjében a pihenni térő fák színes leveleket küldözgettek a hűvös földnek, mely ha ugyan nemigen tartotta őket figyelemre méltónak, egyet-egyet talán szemügyre vett. A szeles természetű Philippe finomkodás nélkül cirkulált a levelek között. Egy pillanatra elnézett a közeli padon szorosan egymás mellett üldögélő pár felé, majd tovább rugdosta szerteszét a leveleket. A Legfelsőbb Lélekelosztó Hivatal az imént közölte vele, hogy Magyarországon fog testet ölteni. Egyáltalán hol a csudában van, és miféle ország az? A fák között bolyongva nem talált válaszra, ezért kissé átfázva a Musée de l’Orangerie felé vette az irányt. Megkerülte a sorba állító embert, akivel a japán csoport tagjai fényképezkedtek éppen, fittyet hányt az elővételben jegyet vásároltak és a normál jegyre várakozók sorára is, elsétált a pénztár mellett, végül az ovális terembe érve elhelyezkedett a fekete műbőr ülésen. A felületes, siető, csacsogó, nevetgélő, okoskodó turisták sorra cserélődtek mellette. Monet tavirózsái mozdulatlanul ringtak a szeme előtt. Látni vélte, amint egy párzó szitakötő-kötelék megül egy pillanatra az egyik virágon, majd tovarebben.

De hiszen ez lehetetlen, álmélkodott. Mi keresnivalója lehet valakinek ott, ahol képtelenség lennie? Hiszen nem erről álmodozott, nem ezt kérte félőszinte imáiban a Sacré Cœur kongó padjai között. Mi történhetett? Bizonytalanul bizakodom – fogalmazódott meg benne a probléma. Kissé lehajtotta csüggedt fejét, s ekkor rámosolygott valaki, ő azonban ezt észre sem vette, mivel biztos volt benne, hogy ez is képtelenség.

 

Tél

Příští stanice: Anděl. Gyerekkoromban teljesen érthetetlennek véltem a cseh nyelvet, zagyvaléknak; és természetesen minden alkalommal, amikor hallottam, halálra röhögtem magam. Harminc év múltán jócskán megfogyatkozott bennem a kegyetlenség. Ma már részvétet éreznék a cseh vitéz iránt is, akit T. M. könyörtelenül kifektetett.

Csak egyszer hullott a hó Prágában, akkor viszont valóságos hóözön lepte el a várost. Ilyenkor még a Károly hídon is megfogyatkozik a magyar szó előfordulásának eshetősége. Ott álldogálok, ahol Nepomuki Szent János vízbe dobatott, bámulom a világ legnagyobb várát, mely mögött, az Arany utcácskában, a világ egyik legkisebb házában lakott F. K.

Abszurd utam közepén jártam ekkor. Már láttam Franz nem létező szülőházának létező kőkapuját. Az Óváros téren elképzeltem, amint cingár lábán az iskolába igyekszik, hátán azonban saját piros marhabőr iskolatáskámat fedeztem fel, fejében utálatos tanító nénim émelyítő képe idéződött fel. A Vencel téren volt munkahelyét keresve jövendőbeli munkahelyeimen méláztam, s perlekedtem főnökeimmel. Végül találkozóm van az elhalt Franzcal. A nevét viselő kövön számtalan nemzet számos aprópénzei igyekeznek kompenzálni Franz síron inneni életének kellemetlenségeit.

Egy évvel később öreg barátom, Jean-Pierre véleményét kértem ki kalandjaim értelmességét illetően. Szerinte a közelségre törekvés távolról sem ostobaság.

 

Tavasz

Cugi va Demacsijanagieki deszu. A sekély vizű, csordogáló Kamogava partján százéves cseresznyefák szirmaiba kapott bele az északkeleti szél. Rövid, kavargó táncukat megcsodálták az éppen arra járók. A háttérben, mint egy kisiskolás rajzán, négy rétegben magasodtak egymás mögött a hegyek, melyek árnyéka előnyösen kiemelte a keringő rózsaszín szirmok látványát. Néhány szirom talán eljut a közeli zen templomig, s a következő fuvallatra várva megül a tetőn, mely alatt órákig meditálok a pillanat értékén.

A remény az, ami egy pillanat alatt feltűnik vagy eltűnik. Jól sikerült a műtét, hazudta az egyik. A beteg hasán keresztben hatalmas vágás, mint egy jól sikerült szeppuku. A segédje, mint Kepler famulusa, ott áll fölötte, hogy hosszú kardjával mihamarabb bevégezze a rituális művet – tájékoztat a másik. A komor kórházfolyosó előtt egy ember sziromélete lebbent tova.

A Remény nevű vonat visz óránként 350 kilométerrel közelebb az isteni Fudzsihoz. Kaptam egy könyvet, amikor gyerek voltam, Hirosige festményeiről, ezekről ismertem a Fudzsi havát. Ha nem is látszom, mert oly távoli a hegy, másnap én is rákerülök arra a festményre, s lépteim alatt ropog a hó.

 

Nyár

Następny przystanek: Palenica Białczańska. Huszonhárom évente elzarándokolok kedvenc tengerszememhez, a Morskie Okóhoz; éppen most jártam ott tizedjére. Mi lehet a másik oldalon? – ez a kérdés rekedt meg bennem az első utam óta.

– Nincs idő a másik oldalra is – govorit ucsityelnyica, és betuszkol a buszba. Mindenre elszánt elhatározásokkal távoztam, s most ugyanezekkel érkeztem.

Szelíd szarvas iszik a Csend-tó tükörvizéből. Egy keskeny út kínálkozik a víz mellett körbejárásra. Úgy vágok neki a körnek, mint amilyen várakozással lesik a meghívott gyerekek a házigazda születésnapos osztálytársuk tortájának felszeletelését.

Kiköveztem a magam útját, de eddig sosem tettem be a lábam erre az ismerős tájra.

Néha szikla szakad le a magasból végzetesen visszhangzó robajjal, ám lejjebb apró kövekre töredezik, végül finom homokcsík ér a partra, ahol egy könnyed hullám fölkapja, s a kvarckristályok súlytalanul lebegve csillannak meg a napsugarakban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.13.

A szerkesztő ajánlja

B. Kovács Gergely

A készülő harang olyan, mint egy matrjoskababa

Ahol tojásból, cukorból, mosott agyagból és emberi hajból készül a köpeny – az ország egyetlen öntödéjében jártunk.

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.