2018. január 21.,
vasárnap, Ágnes napja

Gazdaság

Gazdaság

Illés József

Hiába mondja a kormány, csak álom az energiaimport megszüntetése

Szakértők szerint szinte kizárt, hogy néhány év múlva a hazai áramtermelés felét naperőművek adják majd.

B. Molnár László

Kisvárda lett a kiemelt beruházások fővárosa

A sokak által eltúlzottnak tartott sportfejlesztések mellett immár a turisztikai központtá válás a cél.

B. Molnár László

Rövidesen Vác lehet a nemzet következő sportvárosa

Egyszerre épül két stadion és egymástól néhány száz méterre két csarnok, valamint egy kézilabda-akadémia.

MN

Szlovéniában győztek a bíróságon a devizaadósok, semmis a hitelszerződésük

A bank nem tájékoztatott megfelelően – mondta ki a legfelső bíróság. Idehaza általában épp a Kúriánál bukik el a devizahitelesek ügye.

MN

Közösen készülnek a kriptodevizák szabályozására a németek és a franciák

A két ország a márciusi G20-csúcson terjeszti majd elő a bitcoin sorsát is eldöntő javaslatát.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Hajdú Péter

Devizahitelesek, tessék csak választani!

Megkérdeztük a pártokat, mit szeretnének tenni a még mindig nehéz helyzetben lévő adósok megsegítése érdekében.

B. Molnár László

Titok, mennyit költünk a triatlonközpontra

Nem nyilatkozik a beruházás részleteiről a sportág magyarországi szövetsége, amelynek vezetője a miniszterelnök fogorvosa.

MN

Nyomoz a NAV a Feldmár Intézetben

Számvitel rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt szálltak ki az ellenőrök.

MN

Az idén már 100 milliárdot zsebelt be közbeszerzéseken Mészáros Lőrinc

Alig telt el két hét az évből, a felcsúti polgármester cégei sorra nyerik a pályázatokat.

MN

Titkolják, mire megy el a Fradivárosnak adott 25 milliárd

A klub és a minisztériumok sem árulják el, mire költik a pénzt.

MTI

Tízezer dollár alá esett a bitcoin árfolyama

A zuhanás hátterében ázsiai országok bejelentései állhatnak.

MTI

Soha nem adtak még el ennyi „fauvét”

A Volkswagen autógyár Európában, Kínában és az USA-ban is növelte eladását, 2017-ben 10,74 millió kocsit értékesített.

B. Molnár László

Megfizethető áron kínálják a négy évszakos síoktatást

Megszületett a sportág első hazai akadémiájának terve, miközben nyereségesen működnek az iskolák.

MTI

Őrületes forgalom a készházak piacán

300 százalékos a növekedés, ám a járulékos költségek frontján is gyors az ébredezés.

MTI

Rossz hír minden egyes autósnak

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj nagykerárát szerdán a Mol.