Bogdán Ádám ismét focizott

2018. március 22., csütörtök 11:46, frissítve: csütörtök 12:30

Kölcsönben szerepelt a Wigan Athleticnél Bogdán Ádám, a Liverpool magyar válogatott kapusa, amikor 2016 őszén súlyos sérülést szenvedett. Azóta folyamatosan próbált felépülni, hogy eligazolhasson a Liverpoolból, ahol már több mint két éve kegyvesztett több meccsen bemutatott rossz teljesítménye miatt, de egyelőre nem járt sikerrel: tavaly nyáron és idén januárban is maradt Északnyugat-Angliában – pedig legutóbb a Leeds és a Celtic Glasgow is vitte volna kölcsönbe.

Most úgy fest, hogy Bogdán felépülése jól halad, ugyanis jó ideje végez már labdás edzéseket, és a kapuba is be tudott már állni, szerdán pedig hosszú idő után először pályára is lépett. A Liverpool U23-as csapata a Middlesbrough U23 ellen küzdött idegenben a Premier League Cup elnevezésű sorozat nyolcaddöntőjében, ám a Vörösök 3-1-es vereséget szenvedtek.

This is Anfield beszámolója szerint Bogdán azért is kapott lehetőséget, mert a válogatott mérkőzésekre sokakat hívtak el. Mint írták, a Liverpool az első félidőben jól támadott, de már 45 másodperc után hátrányba kerültek, ráadásul a magyar kapus nem védett jól. A Vörösök második góljukat úgy kapták, hogy Bogdán kiejtett a kezéből egy alapvetően könnyen fogható labdát, amelyet az ellenfél bevágott a kapuba.

A mérkőzés arról is nevezetes volt, hogy a Liverpool tavalyi első számú jobbhátvédje, Nathaniel Clyne is pályára lépett. Az angol válogatott focista a mostani szezonban még nem szerepelt a felnőtt csapatban, hivatalosan hátsérüléssel küszködött, de pletykálták azt is, hogy droghasználat miatt a klub eltiltotta. Úgy fest, hamarosan Jürgen Klopp német vezetőedző rendelkezésére állhat, így az idei szezonban a jobboldalon bevetett két fiatal angol – Joe Gomez és Trent Alexander-Arnold – kevesebb játékpercre számíthat a szezon hátralévő néhány meccsén.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.