Bogdán Ádám megint nem tudott eligazolni Liverpoolból

2018. február 1., csütörtök 10:40, frissítve: csütörtök 15:48

Már két éve, hogy Bogdán Ádám egy bakisorozatot követően kikerült a komolyan vett kapusok köréből a Liverpoolnál. Azóta volt kölcsönben a Wigannél, ahol súlyos sérülést szenvedett 2016 őszén – azóta is lábadozik. Tavaly májusban az Anfield Road blognak adott interjúban azt mondta, tudja, hogy nem túl jó a helyzete Liverpoolban, de célja, hogy felépüljön. „Már korábban jeleztem, hogy szeretnék valami újat kipróbálni tíz északnyugat-angliai esős év után” – jelentette ki akkor, persze mediterrán lehetőségek nem adódtak.

A tavaly nyári átigazolási szezonban több klub is érdeklődött utána, de mivel nem épült fel, nem ment kölcsönbe, ugyanakkor bekerült a Liverpool huszonöt fős Premier League-keretébe. Ő azt mondta a Digi Sport Reggeli start című műsorában tavaly szeptemberben, hogy focizásra nem volt alkalmas a lába. „Bízom abban, hogy egy hónapon belül rendesen fogok tudni edzeni, januárban pedig készen állok majd a kölcsönadásra, ha már nyáron lecsúsztam róla” – jelentette ki akkor.

A januári transzferidőszakban két csapattal boronálták össze: előbb az angol másodosztályban szereplő Leeds Uniteddel, majd a skót bajnok, glasgow-i Celtickel, ahol most az a Brendan Rodgers a vezetőedző, aki annak idején Liverpoolba vitte a magyar kapust. Az átigazolási időszak utolsó napjáig, azaz szerdáig úgy tűnt, lehet ebből bármi, ám a Cold Rainy Nights in Britannia blog kérdésére Bogdán elárulta, továbbra sincs kész a játékra, így hiába ment volna szívesen a Celtichez, Rodgers jelenlegi klubjának azonnal szüksége lett volna bevethető kapusra. Mint mondta, ugyanezen okokból nem tett végül ajánlatot neki a Leeds sem korábban.

Az este folyamán aztán a Liverpool Echo szakírója, James Pearce a Twitteren megerősítette, hogy Bogdán nem tud elmenni kölcsönbe, marad a klubnál. A drukkerek közül sokan poénkodva reagáltak, volt, aki azt írta, nem is tudta, hogy a magyar hálóőr még a Liverpool focistája. Akadt olyan is, aki felszólította Pearce-t, hogy jelentkezzen ki, ha nem tud igazolásról beszámolni, egy felhasználó pedig azzal viccelődött, hogy Bogdán maradása olyan, mintha vett volna egy új kapust a Liverpool.

Csütörtök reggel Bogdán Ádám maga ragadt billentyűzetet, és a Facebook-oldalán megírta, mi a helyzet. „A napokban felmerült egy-két nagyobb klub neve velem kapcsolatban, amelyek valóban komolyan érdeklődtek irántam – kezdte posztját a magyar válogatott kapus. –

Sajnos azonban sérülésem után még nem kerültem olyan állapotba, hogy adott esetben egyből bevethető legyek, ezért nem szerződtem most egyik klubhoz sem.”

Sorait így zárta: „Tudom, hogy sokan szorítotok értem, nekem is csalódás, hogy ennyire elhúzódik a rehabilitációm, de azért dolgozom, hogy minél előbb pályára léphessek.” Remélhetőleg hamarosan visszatérhet, és akár már tavasszal eligazolhat kölcsönbe egy a Celticnél és a Leedsnél előállthoz hasonló vészhelyzet esetén.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.