Bogdán januárban otthagyná a Liverpoolt

F. B.

2017. szeptember 14., csütörtök 18:44, frissítve: csütörtök 18:58

– Focizásra sajnos még nem – válaszolta csütörtökön Bogdán Ádám a Digi Sport Reggeli start című műsorában arra a kérdésre, mire alkalmas már a tavaly megsérülő térde. Májusban blogunknak Bogdán úgy nyilatkozott, akár már júliusban kapuba állhat, de most elárulta, „nyögvenyelősen zajlik a rehabilitáció”. Mint mondta, edzett már szabadban, de mindig vissza kellett vennie. Két napja járt egy specialistánál, aki tanúsította, hogy a korábbi operáció jól sikerült, de így is vannak nehézségei az izomépítéssel.

– Most úgy érzem, hogy rendben lesz, a jövő héten már futhatok, utána pedig bízom abban, hogy egy hónapon belül rendesen fogok tudni edzeni, januárban pedig készen állok majd a kölcsönadásra, ha már nyáron lecsúsztam róla – zárta a sérüléssel kapcsolatos szavait Bogdán Ádám. Tény, már májusban arról beszélt blogunknak a magyar válogatott kapus, hogy Anglia helyett elmenne kölcsönbe valamilyen mediterrán országba. Aztán nyáron sajtóhírek szerint a Nottingham Forest érdeklődött iránta, ám nem lett belőle semmi, végül bekerült a Liverpool 25 fős, bajnokságra benevezett keretébe.

A Reggeli startban arról beszélt, sajnálja, hogy nem jött össze a klubváltás, tudja, hogy csak negyedik kapusként számítanak rá Liverpoolban, „onnan nagyon nehéz nagyot alakítani”. Elárulta, a Nottingham valójában nem akarta leigazolni, de több kérője is akadt, annak ellenére, hogy sérült volt. – Ez jó jel, ennek örülök, remélem, így lesz januárban is, de addigra sok minden változik, új helyzet lesz mindenkinek – jelentette ki Bogdán Ádám. Olyan helyre szeretne menni, ahol védeni tud, és fel tudja építeni magát. Már alig várja, hogy újra focizhasson.

Mint mondta, kapuskérdésben nehéz követni, mit akar Jürgen Klopp, néha váratlanul cserélgeti Kariust és Mignolet-t. – Nekik se könnyű, de ezzel foglalkozzanak a belgák és a németek – mondta nevetve Bogdán. Úgy véli, azért került be a 25 fős keretbe, mert volt hely, és biztosra akart menni a vezetés abban, hogy a többletterhelés – Premier League, BL, Ligakupa – ellenére mindig lesz, aki védjen. Arra a kérdésre, hogy kinek a játékát figyeli, a Sevilla kapusát, Sergio Ricót, a Huddersfield új 1-esét, Jonas Lösslt és a Manchester City kapusát, Edersont említette.

Ha már Sevilla, az ellenük játszott BL-döntetlenről is kérdezték Bogdánt: szerinte két pontot elveszített a csapat, ezt a második félidőbeli játékkép alapján magabiztosan jelentette ki. – A Liverpooltól így is elvárás, hogy továbbjusson – mondta a kapus.

A szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.