Bogdán szeretett volna, de nem tudott eligazolni Liverpoolból

2017. szeptember 3., vasárnap 13:51, frissítve: vasárnap 14:35

„Nem túl jó a helyzetem, a célom, hogy felépüljek, részt vegyek a felkészülésben, és addigra szerintem ki fog derülni, hogy mi a felállás kapusposzton a csapatnál. Utána kell kitalálnom, hogyan tovább, de már korábban jeleztem, hogy szeretnék valami újat kipróbálni tíz északnyugat-angliai esős év után. […]

Az a legfontosabb, hogy legyen esélyem védeni, elkezdjek játszani, nem mellesleg egy olyan helyre kerülni, ahol jobban lehet élvezni az életet, jobb az időjárás”

– ezeket még a blogunknak adott május végi nagy interjúban mondta Bogdán Ádám.

A magyar válogatott kapus még tavaly novemberben sérült meg, és bár úgy tűnt, júliusra felépül, több honlapon is az olvasható, végül csak szeptemberre térhet vissza a kapuba. A Nemzeti Sport szerint a Nottingham Forest érdeklődött utána, de nem lett belőle semmi, lehet, hogy azért, mert Bogdán nem akart Angliában maradni, valamint a sérüléséből sem épült fel.

Eddig úgy látszott, már egyáltalán nem számolnak vele az Anfielden, miután többször is bakizott első liverpooli évében. Az angolok 25 fős Premier League-keretébe azonban így is bekerült, ami azért is érdekes, mert így Jürgen Klopp vezetőedző négy kapus közül is válogathat (Mignolet, Karius és Ward is előrébb áll a rangsorban Bogdánnál). Erre a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutó Liverpoolnak feltehetőleg azért lehet szüksége, mert a német menedzser minél inkább rotálni akarhatja a játékosait, hogy mindig mindenki a lehető legjobb teljesítményre legyen képes.

Meglepetésre egyébként egy másik „kegyvesztett”, Lazar Markovic is bekerült a 25 fős keretbe. A szerb szélső már Klopp érkezése előtt sem tudott a csapatba kerülni, kölcsönben is járt a Fenerbahcénál, a Sportingnál és a Hull Citynél. Most nem küldték el, ő is a rotáció miatt keveredhet majd néha a kispadra.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.