A nők lázadása

Tóth Szabolcs Töhötöm

Tóth Szabolcs Töhötöm

2017. július 27., csütörtök 11:34, frissítve: csütörtök 14:30

Az, hogy egy nőt a hajánál fogva a földre rángatnak, letepernek és megaláznak, mert elfütyülte volna, hogy az áhítattal hallgatott király meztelen, szomorú eset. Hogy egyébként minden bizonnyal jó szándékú emberek hajlamosak a tömegben tömegemberként viselkedni, félelmetes, de nem rendkívüli. Igazán ijesztővé azonban akkor válik a tusnádfürdői csörte, ha megnézzük, mi történt a székely leány porba sújtása óta. Nevezetesen az történt, hogy emberi gesztusok helyett (a Fidesz egyik prominense például – bocsánatkérés után – egy kávé mellett akár el is beszélgethetett volna a magányos tüntetővel) a pártvezetés jobbnak látta szabadon engedni a kutyákat.

Bár a cikkek és válaszcikkek alatt sértegetésből, románozó kommentből is akadt bőséggel, ez nem kisebbíti a Fidesz politikusainak és tollforgatóinak bicskanyitogató arroganciáját. Az ugyanis arról tanúskodik, hogy ezek az emberek – a királytól a sajtóispánokig bezárólag – tényleg úgy képzelik el a politikát, mint a futballöltözőt, ahol férfias mulatságnak számít vizes törülközővel kergetni egymást.

Ezt a hátba csapkodós infantilizmust azonban előbb-utóbb pont a magyar nők fogják leverni, nemcsak a Fideszen, hanem az egész magyar politikán.

„A Nőről most persze nincs szó, mint hogy semmiről nincs szó, de a Nő, de a Nő van még valahol.” Ezt írja Márai Sándor a háborús naplójában. Szavai súlyosak, vészjóslók: mintha a férfiak nem csupán vérrel fizetnének majd mindazért, aminek a háború csupán következménye, végkifejlete volt. „Az a bizonyos »Nő«, akit a századeleji elbeszélésekben és regényekben oly gyötrő gondok közepette várt vagy megtagadott egy férfi – írja – [...] egy napon bosszút áll majd; a fegyverek elhallgatnak s a Nő megjelenik az irodalomban és az életben, teljes fegyverzetében, engesztelhetetlenül.”

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Napra pontosan 27 évvel ezelőtt, július 27-ére keltezve Csoóri Sándor a Nappali Hold című esszéjében veszi elő ezt a passzust Márai naplójából. Nyilván nem ez írásának fő vonulata, csak mintegy mellékes megjegyzés ez a közéleti háborúba menetelő vitairatban. A mintegy mellékes megjegyzések viszont olykor kibeszéletlenségük okán is súlyosabbak, megdermesztik maguk körül a levegőt. Csoóri tehát azt írja Márai naplóbejegyzéséről, hogy azt nem igazolta az idő, hogy Márai „izgatott jövendölése” megbukott. „Egy világot mozgató Nőhöz, Asszonyhoz nagy érzelmek és nagy szenvedélyek illettek volna – így Csoóri –, sőt szerelembe eső gondolatok is, de sem a háború utáni idők, sem az ötvenes évek légköre nem érlelt meg ilyen szenvedélyeket.” „Plakátlelkű elvtársnőket” és „rajongó kis tanárnőket” említ a kor tipikus nőalakjaiként, és hozzáteszi: a nagybetűs Nő ’56 után sem jelent meg.

Csalódott mondatok, amelyekben személyes kudarcok is rejtőzhetnek. Ám az író mintegy zárójelbe is teszi ezt az egészet, amikor odabiggyeszt egy keserűen szép mondatot a gondolatfutam végére: „Pedig hátrafordulva úgy rémlik nekem, hogy egy-egy homályos ajtóüvegen át én is láttam föl-alá sétálni izgató árnyalakját, s hallottam még fölszabadultan gondolkodni és nevetni is”.

Végül aztán, úgy tetszik, Csoóri volt az, akit nem igazolt az idő. Ezek az izgató árnyalakok ugyanis azóta kiléptek az ajtóüveg mögül.

Az elmúlt egy-két évtizedben, akárhová nézünk, nőket látunk az önjobbító egyesületekben, a jógaórákon, de a férfiasnak mondott sportkörökben is sokszor már többen vannak, hogy az egyetemi előadótermeket ne is említsük. Ők azok is, akiknek még gyereknevelés mellett is jut idejük plusz egy nyelvet megtanulni, még egy diplomát szerezni, sőt ezen túl, micsoda luxus, olvasni is. Íme a teljes fegyverzet. Kill Bill, vendetta, süti előtt, vasárnap délután.

Tekintve, hogy a magyar férfi önbecsülését és egészségi állapotát megannyi történelmi trauma, megfelelési kényszer, a kenyérkeresőt felőrlő gazdasági irracionalitás kezdte ki az elmúlt évtizedekben, kollektív megrugdosása olcsó fogás lenne itt. Ám annyi legalábbis elmondható: a magyar férfitársadalom jelentős része nem tud mit kezdeni azzal, hogy a magyar nő helyet követel magának a magyar nap alatt.

Kórképe az értetlenségnek, hogy a vak komondoros, fiúkollégiumi mentalitás a parlamenti ülésteremben is megjelent – annyira, hogy egyes képviselőnők kénytelenek voltak a nyilvánosság előtt is szóvá tenni a külvárosi kocsmákra jellemző csujogatásokat és beszólásokat. Mindezek után azon sem lennék meglepve, ha a bizonytalan szavazók óriásira nőtt táborában többségben lennének a nők. Mégis, ebből az erjedő elégedetlenségből még egyetlen magyar politikai erő sem akart vagy tudott meríteni.

A lányt földre rántó fotós végül bocsánatot kért. Elkésett. Ám ez nem csupán az ő késedelme. Ez magyar késedelem. Ezek a nők túl régen állnak itt a tömegben dacosan, egyedül – az árnyékból kilépve. És egyre dühösebbek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.27.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.