Fotelország

2018. április 2., hétfő 13:45, frissítve: hétfő 15:01

Van ez az e-sportnak nevezett gombnyomogató-bajnokság. Ami annyira sport, mint amennyire Schmitt Pál doktorija eredeti szöveg. Most mégis beleöntött kétmilliárd forint közpénzt a magyar állam.

Arról van szó, hogy emberek, akik fél életüket a képernyő előtt, számítógépes játékok nyüstölésével töltik, össze-összejönnek pénzdíjas versenyeken, és azon izgulnak, ki tud pontosabban célozni vagy nagyobb gólt lőni a monitoron. Egy ilyen esemény – a múlt héten lezajlott V4 Future Sports fesztivál – megrendezését támogatta 2000 millió adóforinttal a kormány. Ugyanez a kormány egy teljes év alatt alig költ többet ennél a magyar szabadidősportra. Vagyis arra, hogy az állampolgárok felemeljék a feneküket a fotelből.

Olyan országról beszélünk, ahol legtöbb honfitársunk számára a sport az iskolái befejeztével a tévé- vagy a számítógép-képernyőre költözik. Olyan országról, ahol az állam tétlenül szemléli, miképpen híznak polgárai cukorbeteggé, vagy meszesednek infarktusközeli állapotba 45-50 éves korukra, amikor aztán az egyre romosabb magyar egészségügy átveheti gondozásukat. A játékfüggők országáról beszélünk: ahol nemcsak a félkarú rabló, nemcsak a pókerszoba, hanem a számítógépes játékoktól való függés is családokat tesz tönkre.

Eközben felnőttként sportolni itt gyanús úri huncutsággá vált. Pedig ennek nem kellene így lennie. Supermannek például én sem mondanám magam. Ahová jógázni járok, elhűlve figyelhetik, hogy ászanáim egyike sem hasonlít azokra, amelyek a könyvek fotóin láthatók. Az evezősklub, amelynek amatőr szakosztályában olykor felbukkanok, valószínűleg a reménytelen esetek közé sorol. A konditeremben néha elrettentő videókat lehetne forgatni tevékenységemről. De sosem éreztem, hogy ne látnának szívesen. Mert ez nem erről szól: persze az erőnlétről és a technikáról is, de éppúgy a közösségről és arról, hogy néha ki tudjunk lépni saját fejünkből, nyomasztó gondolatainkból. Meggyőződésem ezért, hogy ennek az országnak a népegészségügyi mutatóin már önmagában az is sokat lendítene, ha „az emberek” nem csupán saját miliőjükben, munkahelyükön botlanának másvalakibe, hanem megkockáztatnák olykor, hogy tőlük eltérő értékeket valló, másféle életstratégiát „játszó” társaikkal is kapcsolatba kerüljenek. A sport erre mindig is kitűnő lehetőséget adott – de gyógyír a népbetegséggé vált depresszióra is.

A kormány nem így gondolja. Szabadidősport-programjára három év alatt mindösszesen tízmilliárd forintot szán (amiből Növényi Norbert különös alapítványának máris odaítélt 250 milliót). Ha összevetésként megnézzük, hány száz milliárd forintot taózott el vagy költött stadionépítésre, botlábú futballistákra, akkor jól látható, hogy nevetségesen kevés ez a pénz.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Persze nem állítom, hogy ne lenne szükség élsportra. Minden tiszteletem azoké, akik kitartása, tehetsége és eltökéltsége példaadó. Csakhogy az élsport nálunk az évtizedek során a sikertelen, szorongó ország drága örömpótlékává vált. A többség számára pontosan olyan virtuális élménnyé, mint egy videojáték.

Közben egy-egy amatőr sportkörnek már néhány százezer forint támogatás is nagy segítség lenne. Nekik sok esetben a terembérlet ára, a sportszerek beszerzése is erőn túli feladat. De ne menjünk ilyen messzire: hányan lehetnek ma olyanok, akiknek a csillagászati törlesztőrészletek és albérletárak mellett még egy fitneszbérlet is luxuskiadás?

Dühítő így olvasni, hogy Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára nemrég büszkén jelentette be: a Honvéd szabadidősport-szakosztálya „e-sporttal” bővül. Azaz drága játékgépeket állítottak be egy elsötétített terembe. Nem inkább labdára, tornazsámolyra, bokszzsákra kellett volna azt a pénzt költeni?

A politikának így nyilván kényelmesebb. Ha majd mindenki otthon korhad a homályban, akkor nem csinál odakint semmi bajt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.31.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.