Gandhiról és a politikai dinoszauruszokról

2015. január 17., szombat 19:26, frissítve: hétfő 11:29

Értékteremtésre sarkalló szellemi töltés nélkül a politika csak rövid távon lehet sikeres.

Ha az ember magyarként a dél-indiai Madurájba látogat, mint ahogy ebben a szerencsében nekem a minap részem lehetett, és elvetődik a Gandhi-emlékmúzeum kertjébe, ott Mahatma szobra és egyéb érdekességek mellett a modern India atyjának szavai is láthatók. Egyebek között szavai a hét társadalmi főbűnről. (Hogy a többekről és egyebekről is szót ejtsek, megcsodálható itt egy életnagyságú tyrannosaurus rex is, ősi hindu kőfaragványoktól övezve – azt a múzeumi dolgozók sem tudták vagy akarták elárulni, hogy került a sárkánygyík a Sivák, Visnuk és Ganésák antik szobrai közé.) Az ember magyarként pedig elgondolkodik, hogy Európának abban a szegletében, ahol született, vajon mely társadalmi bűnök húzzák le leginkább a közéletet és az országot a Gandhi által említett hét közül.

A maduráji óriástábla felsorolása, amely a Mahatma 1919 és 1932 között megjelent, Young India című hetilapjából vett idézet, a következő:

  1. Politika elvek nélkül
  2. Vagyon munka nélkül
  3. Élvezet lelkiismeret nélkül
  4. Tudás jellem nélkül
  5. Kereskedelem erkölcs nélkül
  6. Tudomány emberség nélkül
  7. Imádat áldozat nélkül
A Gandhi-féle hét társadalmi bűn a maduráj Gandhi-emlékmúzeum udvarán lévő táblán
Fotó: Tóth Szabolcs Töhötöm / MNO

Talán különösen hat a hetedik pont szerepeltetése a társadalmi bűnök között. De talán elég arra gondolnunk, hogy a pusztán a hírnév okán hírességé vált celebritások világában élünk, amely világra ez a fajta kiüresedés olyannyira jellemző. A második, harmadik, negyedik és ötödik pontok bizonyára mindennapjainkból is ismerős vétkeket sorolnak, a tudományról szóló helyénvalóságát pedig a huszadik század precízen végrehajtott népirtásai illusztrálták véresen.

És az első pont az, amely leginkább arra figyelmeztet, hogy mi is a baj manapság a politikával a legtöbb helyen Európában.

Amikor Tony Blair utat mutat

Aligha Tony Blair egykori brit miniszterelnök volt az első vezető a világtörténelem során, aki némileg rugalmasan kezelte politikai hitvallását, ha úgy tetszik ideológiáját a hatalom művészetének gyakorlása közben. Ám minden bizonnyal kiemelkedőt alkotott azzal, hogy a brit Munkapárt hagyományosan baloldali értékeit úgy sikerült a szemétdombra hajítania a szélesebb szavazói bázis és nagyobb pénzügyi támogatás reményében – és beállítania a pártot a kilencvenes éveket jellemző neoliberális fősodorba –, hogy közben a párt külső vázát, szervezetét megőrizte, és a politikai látszatot ezzel fenntartotta.

Számomra ő az elvek nélküli politika első számú képviselője, sikeressége ellenére, vagy talán épp sikeressége miatt. Tony Blair, aki Irak lerohanásának idején már a hazugság katedrálisának egyik főépítésze volt, ami aztán idővel nevének elértéktelenedését is magával hozta, tekintve hogy a valóságot azért hosszú időn át még a legmenőbb pr-cégek és szpindoktorok – például az ördögien ügyes Alastair Campbell – által finomra hangolt politikából sem lehet teljesen kizárni. Blair példája – és a valósággal dörömbölő radikálisok előretörése – intő jel a világ más részein is. Leginkább arra, hogy a társadalmak pozitív erőit mozgósítani képes szellemiség, lelki töltet nélkül a politika öncélúvá válik, és ez az öncélúság helyet teremt a kalandorok, az önjelölt népvezérek számára.

Rendszerváltókból elitváltók

Magyarországon konzervatív műhelyekben az utóbbi években sokszor lehetett hallani az elitváltás kifejezést, amely alatt nálam okosabb emberek szerintem azt érthetik, hogy a mai magyar jobboldalnak meg kell teremtenie saját gazdasági-pénzügyi bázisát, mivel e nélkül ugyanaz a sors vár rá, mint Antall József MDF-jére: elkerülhetetlenül vereséget szenved a társadalmilag beágyazott – értsd: a közösből a privatizáció során sokkal hatékonyabban pénzeket, hogy is mondjam csak, eltérítő, háttérhatalmát megőrző – baloldaltól. Ez az érvelés akár igaz is lehet, de az elitváltás kifejezés mégiscsak veszedelmes kitérőkhöz vezethet a politikában, olyan zsákutcákba, ahonnan nincs visszaút. A haszonszerzők cinikus világában ugyanis épp az semmisül meg először, amiért a választók vezetőiket hatalommal ruházták fel: az éleslátás, jobban mondva a valóságlátás képessége.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Várakozó állásponton

Azok közé tartozom, akik úgy látják, Európának és azon belül ma Magyarországnak a szellemi energiákat megmozdítani képes politikára van szüksége. Olyan elvszerű politizálásra, amely végre képes felszabadítani azokat az erőket, amelyek a rendszerváltás villanófényében megmutatták már magukat. Lehet, hogy ezzel az elgondolással, amely a gyakorlatiasság mellett ezt az alapvetést is hangsúlyozza, már rég kihalt politikai dinoszauruszok világát idézem fel, de szeretném hinni, hogy ez ma is modern gondolat.

Ilyen pozitív, építeni képes erőket kivételes politikusok és államférfiak tudnak mozgásba lendíteni. Gandhi ilyen gondolkodó és államférfi volt. Ám nem kell vátesznek lenni ahhoz, sőt talán közvélemény-kutatásokra sincs szükség, hogy érzékeljük: Magyarországon is erős a várakozás, hogy a szellemnek ez az ereje a politikában utat találjon magának.

Visszatérve Indiára, Gandhi 1921-ben ebben a városban, Madurájban cserélte le öltözékét a saját maga szőtt dhotira, ami szimbolikus lépés, az indiai gazdaságot kiszipolyozó brit textilipar elleni – már korábban politikai programmá érlelődött – ruhabojkott politikai gesztusa volt.

A hazai ipar megerősítése, a helyi gazdasági erők előnyben részesítése minden a köz érdekét, a helyi közösségeket szem előtt tartó politika sajátja. Úgy rémlik, ennek programpontjai a mai napig hangsúlyosak a Fidesz céljai között is. Valóra váltásukhoz azonban a már említett elitváltás elgondolása aligha elegendő. Emebből kevesebb, szellemből – és konkrétumokból is – több kellene az előrelépéshez.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.