Lakóparkosítás

2018. március 25., vasárnap 20:45, frissítve: hétfő 07:29

Mark Zuckerberg várost épít. Nem a virtuális térben, nem is a Holdon. A kaliforniai Menlo Parkban, ahol a cég egyébként is tekintélyes méretű központja található. A tervezett településnek már neve is van, mintha valami pásztori idillből kölcsönözték volna: Willow Village. Azaz Fűzfafalu. A sajtóban azonban inkább csak Zucktownként emlegetik a leendő települést, melynek tervezői azzal számolnak, hogy pár éven belül 35 ezren dolgoznak majd a cégnek, és sokan közülük ott is fognak lakni. (Az irodaházak köré 5000 lakás és ház, bevásárlóközpont, valamint szálloda és szórakoztatólétesítmények felépítését tervezik.)

Érdekes kérdés, hogy az a cég, amely nem éppen jó pásztor módjára sáfárkodott rá bízott személyes adatainkkal, miképpen képzeli városaink jövőjét. A projektről eddig megjelent újságcikkek alapján elmondható: gyakorlatilag úgy, hogy eztán nem a munkát visszük haza, hanem az otthonunkat visszük be a munkahelyünkre. Vagyis a jövő városainak legalább egy része olyan, a külvilág felé egyébként nyitott negyed lesz, amelynek épületei közvetlenül egy-egy óriásvállalat munkahelyeinek szomszédságában helyezkednek el, építésüket, fejlesztésüket, szolgáltatásaikat és fenntartásukat pedig nem az önkormányzat finanszírozza, hanem maga a cég. A nekibuzdulás nem csupán a Facebookra jellemző. A Google-nak is van hasonló projektje, az Alphabet Cityként emlegetett, tervezett település (a keresőóriás anyacége az Alphabet Inc.) szintén 5000 otthonnal büszkélkedhet majd.

A késztetés, hogy a vállalatok ne csupán munkaidőben kössék magukhoz munkavállalóikat, hanem egész életüket megszervezzék, nem új keletű. Az ipari forradalmak óta rengeteg ilyen település született. Ezek egyik első és máig híres példája a skóciai Glasgow mellett található, 1786-ban alapított, ma már kultúrörökségnek tekintett New Lanark, amely egykor a közeli textilüzemek munkásainak biztosított otthont. Hogy mekkora hatásuk volt ezeknek az építkezéseknek a XX. században, arra talán elég példának említeni a csehországi Bata cipőgyár történetét, melynek szakemberei a vállalati decentralizáció jegyében világszerte több tucat várost építettek üzemeik köré (Európában, Amerikában és Ázsiában is) – sajátos urbanisztikai örökséget és sok előremutató elképzelést hagyva az utókorra. Ennek tükrében a Facebook és a Google terve egyáltalán nem nevezhető túlontúl nagyra törőnek.

Persze amennyi sikeres projektről tudunk, éppen annyi a rémtörténet is. Olyan vállalati települések, amelyekről egy idő után mindenki inkább menekült, és amelyek sorsát aztán a dinamit pecsételte meg. És akkor még nem is említettük azokat a városépítő utópiákat, amelyek az állami tervezőasztalokon születtek, és amelyek a szocialista embertípus megteremtése érdekében uniformizálták és házgyárosították lakókörnyezetünket. Könnyen lehet, hogy a digitális óriásvállalatok városutópiái is nagy hatással lesznek az elkövetkező évtizedek urbanizációjára. Egyáltalán nem mindegy, milyen előjellel.

A lényeg itt is a részleteken múlik. Nem törvényszerű, hogy ezek az elképzelések valamiféle elviselhetetlen falansztereket eredményezzenek. Jó esetben e negyedek lehetnek a jövő városainak kísérleti laboratóriumai is, amelyek újításai nem csupán a vállalatok népének életét teszik könnyebbé.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ilyen laboratóriumokra végső soron nagy szükségünk lenne. Mára nyilvánvaló: a tömeges kiköltözés, az érintetlen, zöld területek beépítése, az alvóvárosok pusztító magánya zsákutca. Újra ki kell találni városainkat, mert fenntarthatatlan folyamat, ha (például a megfizethetetlen ingatlanárakkal) arra késztetjük a lakókat, hogy elmeneküljenek onnan. Ehhez azonban az kellene, hogy mindezt ne csupán egyes nagyvállalatok tekintsék kiemelt feladatnak, hanem az elvileg a közérdeket szem előtt tartó politika is.

Különben az egésznek csak annyi hozadéka lesz, hogy végül majd az irodában is aludhatunk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.24.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.