Menetelők kérték

2018. március 17., szombat 15:59, frissítve: szombat 16:15

Van itt egy kínzó kérdés. Egy kérdés a kormánysajtó elmúlt napokban szürreálissá váló migránskampányával kapcsolatban. Nevezetesen, hogy mindez mennyiben tartozik még a politika világához, és mennyiben valláspszichológiai jelenség…

Úgy tetszik, a pszichózis, amelyet ez a propaganda megcéloz és gerjeszt, kívül esik még a szimbolikus vagy érzelmi politizálás világán is. Jobban megmutatkozik a természete, ha nem a politika fogalmi készletével közelítünk felé.

Kétségtelen, az elmúlt egy évszázadban Carl G. Jung volt az, aki a leginkább birtokában lehetett a kollektív vallási őrületek tanulmányozásához szükséges tudásnak. A második világháború után elharapódzó ufóészlelések is azonnal felkeltették a figyelmét: hosszú kutatómunka után, az ötvenes években terjedelmes tanulmányt is írt a témáról. Jung konklúziója az volt, hogy a modern ember, elfojtott vallási ösztöneivel, az elvesztett teljesség iránti vágyakozásával, szorongásait vetíti az „egekbe”, ott keres olyasmit, amivel projekcióit úgymond tárgyiasíthatja. A szorongás lehetséges okaiként Jung a fenyegető szovjet térnyerés, a hidrogénbomba miatti félelem mellett már akkor is említette a föld túlnépesedését, az idegenek keltette beszorítottságérzést. A tudatalatti szerinte ilyenkor kompenzál: megpróbálja saját eszközeivel helyreállítani az ember megbillent egyensúlyát, és hol jóságos, az emberiség megmentésére érkező földönkívülieket vizionál a felhők közé, hol a megérdemelt büntetést kimérő hódítókat.

Amit most látunk magunk körül, az egyre inkább hasonlít ehhez a vallási jelenséghez. Mára sokak szorongásává vált, hogy a célt tévesztett nyugati világ az utolsó utáni pillanataiban van. Akadnak közülük, nem is kevesen, akik meg vannak győződve arról is, ha most nem nyeri meg a választást a szoláris hős vezette Fidesz, nemcsak nekünk, hanem egész Európának befellegzett. A kormányzati média megteremti és ápolja e hiedelemvilág rituáléit: álhírekkel, súlyos pontatlanságokkal megtűzdelt hírfolyama alig különbözik már egy zombifilmtől, amelyben az élőhalottak a civilizáció maradékát ostromolják. A Fidesz-szavazó meg ott ül a bedeszkázott szobában, harmincnapi hideg élelemmel. A tévéjével, persze.

Az is igaz, a párt itt majdhogynem a készbe ült bele. Már a kilencvenes évek közepétől érzékelni lehetett, miként szorítja hátrébb Hamvas Bélát Badinyi Jós Ferenc, Márai Sándort Wass Albert, és miközben a pilisi szívcsakra nőttön-nőtt, úgy kaptak erőre zavaros összeesküvés-elméletek és valami még zavarosabb újpogány hiedelemvilág.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Nagy vonalakban itt ugyanarról van szó, amiről Jung is írt: a teljesség iránti vágyról, illetve annak kisiklásáról. Az aranykor utáni sóvárgás jó esetben horatiusi késztetéseket, a városból való kiköltözést, sztoikusok olvasgatását, madárcsiripelést és jógagyakorlatokat jelent. Ám ha egy ország a félrenyelt rendszerváltástól fuldoklik, ha a hazát megcsalja egy magát elitnek nevező késő kádári képződmény, akkor bizony torzulhat mindez. Lesz belőle sértettség és elsavanyulás, Soros-terv, Kalergi-terv és messiások utáni vágyakozás.

Az új hatalom pedig mintegy nemzetileg együttműködik a sértettség rituáléival, és felkínálja a megváltókat is: jő már Putyin és Orbán fehér lovon, megmenteni bűnös városainkat. A Fidesz retorikája tehát maximálisan kompatibilis ezzel az apokaliptikus érzelemvilággal. Ám ha nem a szájukat, csak a kezüket figyeljük, kitűnik, a párt valójában velejéig materialista – kizárólag a közösből való meggazdagodás, az új pénzarisztokrácia megteremtésének vágya mozgatja.

A grandiózus állami szertartás egyre barokkosabb. Az előadás mindinkább hasonlít az egykori Budapest TV ufóhívők, távgyógyászok és egyéb szélhámosok uralta műsorfolyamához, amely – akaratán kívül – oly találó karikatúrát rajzolt a magyar néplélekről.

A következő hetek megmutatják, lesz-e kedvünk egyszer ezen is nevetni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.17.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.