Százötven éve nem volt ilyen kevés gyerek Magyarországon

MTI

2017. november 20., hétfő 18:38, frissítve: hétfő 18:49

Az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett „kis népszámlálásának” adataiból.

A mikrocenzus MTI-hez hétfőn eljuttatott, legfrissebb eredményei szerint az első népszámláláskor, 1870-ben több mint 1,8 millió 15 év alatti gyerek élt az országban. Számuk 1910-re meghaladta a 2,6 milliót, de még a második világháború után is majdnem 2,3 millió volt. Az 1950-es évek népesedéspolitikai intézkedéseinek hatására 1960-ra újra 2,5 millió fölé emelkedett a gyermekkorúak száma. A születések száma az 1970-es évektől 2011-ig nagymértékben csökkent, így 2016-ban 1,4 millió 15 év alatti élt az országban.

Az aktív korúak létszáma 1870 óta megkétszereződött. A 2001-es népszámláláskor majdnem hétmillió 15–64 éves ember élt Magyarországon. A korcsoport létszáma azóta csökken, 2016-ban 6,6 millió volt.

Az időskorúak száma 1870-ben 144 ezer volt. Az 1980-as népszámláláskor, amikor a népesség száma a legmagasabb volt, a 65 évesek és annál idősebbek száma megközelítette az 1,5 milliót. A teljes népesség ugyan 1980 óta folyamatosan csökken, az idős korosztályba tartozók száma azonban tovább emelkedett, 2016-ban meghaladta az 1,8 milliót.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Magyarország jelenlegi területének népessége az első népszámlálás óta megkétszereződött. A második világháború alatt a népességszám visszaesett, azonban az 1950-es évek jelentős születésszám-növekedésének köszönhetően az 1970-es népszámláláskor már több mint 10 millió embert írtak össze. A népességszám 1980-ban volt a legmagasabb, 10,7 millió, azóta csökken. 2016-ban 9,8 millió ember élt Magyarországon.

A népesség korösszetételét tekintve a gyermekkorúak aránya 2016-ban volt a legalacsonyabb az első népszámlálás óta. Az 1910-es évekig a népesség 35-37 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt, míg 2016-ban a 15 százalékot sem érte el. Az aktív korúak aránya az eltelt 150 év alatt kismértékben, 60-ról 67 százalékra nőtt.

Jelentős növekedés következett be az időskorúak arányában: a 65 évesek és annál idősebbek aránya 1970-ig 10 százalék alatti volt, 2016-ra azonban 18 százalékra emelkedett. Az öregedési index szerint – amely azt mutatja meg, hány időskorú jut száz gyermekkorúra – 1870-ben száz gyermekre nyolc idős ember jutott, 2016-ban azonban már 128.

A mikrocenzus célja, hogy két népszámlálás között ugyanazzal a tematikával frissítse az adatokat, összegző felvételt adjon a társadalmi változásokról a szakpolitika alakítói és a kutatók részére. A legfrissebb felmérést a lakosság 10 százaléka, 440 ezer háztartás bevonásával végezték 2148 településen. Az első mikrocenzust 1963-ban tartották, és a korábbi adatfelvételeket 2 százalékos mintán végezték.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.