Azt a célt tűztük, ki, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon – hangsúlyozta lapunknak Révész Máriusz, jelezve: az elkövetkező időszak feladata, hogy a magyar társadalomra jellemző negatív trendeken és tendenciákon változtassanak. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkár szerint az egyik ilyen társadalmunkra jellemző probléma az elhízottság, ahol a statisztikai adatok szerint nagyon messze vagyunk a kívánatostól. – Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint az egészségügyi állapotunkat 18 százalékban az egészségügyi ellátórendszer, húsz százalékban a környezetünk, 25 százalékban a genetika, 37 százalékban pedig az életmódunk határozza meg. Bár a mindennapok tapasztalati szerint sokan odafigyelnek az étkezésükre, egyre több a vegetáriánus és a vegán, próbálnak többen mozogni, edzőterembe járni, az egészségtudatosságot tekintve – az Eurobarométer adatai szerint – romlott a helyzet Magyarországon.
Révész Máriusz: Sportnemzetből lustuló nemzet lettünk
A magyarok 59 százaléka sohasem sportol, 15 százalékuk pedig csak ritkán, a mozgásszegény életmód ugyanakkor számos komoly betegséggel hozható összefüggésbe.
A Eurobarométer 2022-es felméréséből kiderült továbbá az is, hogy a magyarok 59 százaléka sohasem sportol, további 15 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy csak ritkán. Ez összeadva a magyar lakosság háromnegyedét érinti, ami azért is jelentős, mivel az elhízottság, s az abból következő szív- és érrendszeri betegségek, a mozgásszervi betegségek, a diabétesz, valamint a daganatos megbetegedések mind-mind összefüggésbe hozatóak a mozgásszegény életmóddal, ami naponta 37 ember halálát okozza Magyarországon
– magyarázta az államtitkár, majd a gyermekek állapotát értékelte. Mint fogalmazott, nagy gondot jelent, hogy bár a mindennapos testnevelést is bevezették az iskolákban – 2015 óta folyamatosan, évről évre növekszik az elhízott és túlsúlyos gyermekek aránya. Ez azt jelzi, hogy valamin változtatni kell annak érdekében, hogy a mozgást megszeressék – jegyezte meg.
További Belföld híreink
Véleményünk szerint a kulcsfogalom az élmény lehet, éppen ezért az élménysportot kell előtérbe helyezni a testnevelésórák során
– mutatott rá. Révész Máriusz ennek kapcsán kitért a Monspart Sarolta aktív életmód stratégiára is, amely a tervek szerint 2023 nyarára készülhet el. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének vezetője, Lacza Gyöngyvér koordinálásával készülő program során a jelenlegi negatív tendenciák mögött húzódó mélyebb összefüggéseket vizsgálják, valamint csoportonként elemzik azt is, hogy a mit kellene tenni ahhoz, hogy a lakosság rendszeresen mozogjon és aktív életet éljen. A cél az, hogy négy év alatt – a következő Eurobaromtéter felmérésig – 15 százalékkal csökkenjen a soha nem sportoló magyarok száma. Ezt követően egy szűkebb szakértői csoporttal rövid, közép- és hosszú távú stratégiát dolgoznak ki, amely megfelelően megalapozza a következő évek tervezését és beavatkozásait – tájékoztatott az államtitkár. A nyár folyamán emellett egy olyan átfogó felmérés is készül, amelynek eredményeként őszre már a magyar társadalom egészségtudatosságáról is átfogóbb képet lehet kapni – tette hozzá.
Borítókép: Sportoló fiatalok a Városligetben (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFico merénylője a Momentum szlovák testvérpártja elnökének apjával pózolt
Több bizonyíték is kategorikusan cáfolja, amit a baloldali sajót hangoztat, hogy Juraj Cintula jobboldali nézeteket vallana.
Ennek sokan nem fognak örülni: marad a rosszidő a pünkösdi hétvége első napján
Folytatódik a hideg, szeles idő.
Elfogták Robert Fico merénylőjét, Orbán Viktor reagált, Magyar Péter gátlástalanul fenyegetőzött – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erőszakkal fenyegetőzik Magyar Péter - videó
Így juthat ingyen autópályamatricához
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz energiaóriás áll a Fradi-edző Stankovic távozásának hátterében
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFico merénylője a Momentum szlovák testvérpártja elnökének apjával pózolt
Több bizonyíték is kategorikusan cáfolja, amit a baloldali sajót hangoztat, hogy Juraj Cintula jobboldali nézeteket vallana.
Ennek sokan nem fognak örülni: marad a rosszidő a pünkösdi hétvége első napján
Folytatódik a hideg, szeles idő.
Elfogták Robert Fico merénylőjét, Orbán Viktor reagált, Magyar Péter gátlástalanul fenyegetőzött – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.