Karácsony főpolgármesteri széke inog az elemző szerint + videó

Tovább csökkent a baloldal támogatottsága még az ellenzékhez köthető Medián kutatása szerint is, mindeközben a baloldal még az indulás mikéntjéről sem állapodott meg, sőt egyre több ellenzéki jelölt jelenik meg Karácsony Gergellyel szemben – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az elmúlt öt évben több olyan, ellenzék által 2019-ben elnyert település is volt, ahol felbomlott a baloldali együttműködés, így a júniusi önkormányzati választáson várhatóan kevesebb településen tud majd nyerni az ellenzék, mint az előző voksoláson.

2024. 01. 26. 12:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alaposan felkavarta az állóvizet a baloldali nyilvánosságban, hogy az ellenzékhez szorosan kötődő Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége már egyáltalán nem akar kormányváltást, továbbá mindegyik ellenzéki párt támogatottsága csökkent – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. 

Borítókép: Deák Dániel (Forrás: Facebook)
ellenzék, önkormányzati választások
Deák Dániel szerint baloldalon belül kiéleződtek az indulással kapcsolatos viták: az MSZP például közös listát szeretne még az EP-választáson is, míg a Momentum külön listát szorgalmaz Budapesten is.  Forrás: Facebook

A XXI. Század Intézet vezető elemzője a kutatás eredményét ismertetve hangsúlyozta: ha most vasárnap lenne választás, akkor a Fidesz–KDNP 53 százalékos eredményt érne el a Medián kutatása alapján. De az ugyancsak az ellenzékhez szorosan kötődő GKI legfrissebb konjunktúraindexe is másfél éves csúcson van, ami azt jelzi, hogy a lakosság közérzete és hangulata jelentősen javult az utóbbi hónapokban. Az elemző szerint ennek oka, hogy szinte eltűnt az infláció Magyarországon, visszatért a reálbér-emelkedés, emellett ismét beindult a gazdasági növekedés. 

 

Karácsony sem érzi biztosnak helyzetét

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a korábban rendkívül magabiztos Karácsony Gergely az utóbbi hetekben egyre kétségbeesettebb nyilatkozatokat tesz, a megnyilvánulásai alapján már ő sem érzi annyira biztosnak a helyzetét – fogalmazott Deák Dániel. Kiemelte: ennek egyik oka, hogy a baloldalon belül kiéleződtek az indulással kapcsolatos viták. 

Az MSZP például közös listát szeretne még az EP-választáson is, míg a Momentum külön listát szorgalmaz Budapesten is. 

Emellett a felmérések alapján tovább gyengült az ellenzék, ami a fővárosra is igaz. Szintén komoly aggodalmat okozhat Karácsony Gergelyben, hogy egyre több ellenzéki főpolgármester-jelölt jelenik meg: a Jobbik jelöltje után Vitézy Dávid neve merült fel az LMP színeiben. Utóbbi esetleges indulása komoly fejfájást okozhat a főpolgármesternek, ugyanis Vitézy közlekedési szakemberként jóval szakszerűbben tudja a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos fejleményeket kommentálni. 

Mindez a járatritkítások kapcsán is megmutatkozott, amikor Karácsony Gergely pártja inkább a személyeskedést választotta Vitézy Dáviddal szemben ahelyett, hogy szakmai módon reagált volna az általa jogosan megfogalmazott kritikákra a járatritkítások kapcsán

– mondta az elemző. Már korántsem olyan erős Karácsony Gergely támogatottsága, mint 2019-ben, a 2022-es bukása és botrányai komolyan erodálták az ő népszerűségét. Ugyancsak tovább rontja Karácsony Gergely pozícióját, hogy a járatritkítások mellett egyre inkább kibontakozik egy újabb korrupciós botrány Budapesten a Lánchíd felújításával összefüggésben. 

 

Az idei év egyik legnagyobb botránya

Az elemző ismertette: a beruházás ötmilliárd forinttal lett drágább a Tarlós István által kiírt közbeszerzéshez képest, 2020 novembere és 2022 júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. pedig 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. 

Ezt követően ebből az összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. 

Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint az utalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. Az ügy részletei még csak most látnak napvilágot, ez lehet az idei év egyik legnagyobb botránya – fogalmazott az elemző. 

Az elmúlt öt év kapcsán elmondta: több olyan település is volt, ahol bár 2019-ben a baloldal nyert, mégis felbomlott az ellenzéki együttműködés, ahol lemondott a baloldali polgármester, s ahol az időközi választáson ismét a Fidesz jelöltje tudott győzedelmeskedni. Ugyancsak jellemző, hogy az ellenzéki képviselők inkább a kormányoldalt támogatják. Ilyen eset történt Szolnokon is, ahol a fideszes polgármester ellenzéki képviselőtöbbséggel vágott neki a ciklusának, mára azonban már neki van többsége. Mindez azt vetíti előre, hogy a 2024-es önkormányzati választáson inkább arra van nagyobb esély, hogy az ellenzék veszít településeket 2019-hez képest, nem pedig fordítva – zárta videóelemzését Deák Dániel.

 

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.