Továbbra is folyamatban van az a gyermekpornográfia gyanújával zajló eljárás, amit a hírhedtté vált pedagógiai asszisztens, Bite Zsolt ügyében indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a Magyar Nemzet. Az eljárásnak ugyan egyelőre nincs gyanúsítottja, ám néhány hónappal ezelőtt házkutatást tartott a rendőrség az állítása szerint 15 éves diákjával szexuális kapcsolatot létesítő negyvenéves LMBTQ-aktivista férfi otthonában, ahonnan különböző adathordozókat, telefont és számítógépet vittek el.
Bite Zsolttól nem akarta megvédeni a gyerekeket a baloldal
Nem emelték fel a hangjukat, egyetlen szót sem szóltak azok a péntekre tüntetést szervező influenszerek, illetve baloldali politikusok, amikor kitört a saját diákjával homoszexuális kapcsolatba került Bite Zsolt botránya. Pedig a számos gusztustalan videót közzétevő férfi ügyében jelenleg is súlyos bűncselekmény miatt zajlik rendőrségi nyomozás.
„Éltük a magánéletünket”
Ismert, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolában dolgozó férfi a viszonyról és több botrányos dologról a közösségi médiába feltöltött videóin számolt be. A pedagógiai asszisztenst azóta felfüggesztették a munkahelyén. Az ügyben Tényi István is feljelentést tett.
Tényi indokolásában kitért rá, hogy a pedagógiai asszisztens 2018-ban, a Budapest Pride egyik rendezvényén számolt be arról, hogy ő hogyan intézi a rábízott gyermekek szexuális nevelését.
Bite egyebek közt elmondta: „volt egy dolgunk, amit meg kellett csinálni, és amellett éltük a magánéletünket”.
A férfi 2018-ban a nyilvánosan fellelhető információk szerint éppen a VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógiai asszisztense volt. Az iskola honlapja és akkori saját bevallása szerint 5–7. évfolyamosoknak tartott médiaszakkört. A négy és fél évvel ezelőtti rendezvényen egy általa tartott kapolcsi nyári médiatáborról a következőket mondta:
„nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. […] Esténként… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében... khhmm... azt csináltunk, amit akartunk” – állt a feljelentésben, amely arra is kitért, hogy a pedagógiai asszisztens rendszeresen többes szám első személyben beszélt a szexualitás kapcsán magáról és a rábízott gyermekekről: „forgattunk”, „csináltunk”, „akartunk”, „éltük a magánéletünket”.
További Belföld híreink
Bite ügyében nem lázadoztak az influenszerek
Bite Zsolt egyébként videóiban azt is kijelentette, hogy aki megpróbálja bármelyik hatóságnál feljelenteni, nem fog sikerülni, ugyanis őt olyan neves szervezetek védik, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság vagy éppen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Ezek után persze semmi meglepő nincs abban, hogy a Bite-botrány kirobbanása után a most pedofíliát kiáltó, K. Endre kegyelmi ügye miatt péntekre tüntetést szervező influenszerek többsége és a baloldali politikusok hallgattak.
További Belföld híreink
Borítókép: A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzinte napra pontosan öt évvel a Hableány-katasztrófa után történt a verőcei hajóbaleset + videó és galéria
Még mindig keresik a bajba került motorcsónak utasait.
Karácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Feljebb kapcsoltunk! Nincs megállás! - videó
Meghalt Varga Szilvia
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
A mesternégyes sem volt elég a Real Madrid ellen, a Barcelona örülhet
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzinte napra pontosan öt évvel a Hableány-katasztrófa után történt a verőcei hajóbaleset + videó és galéria
Még mindig keresik a bajba került motorcsónak utasait.
Karácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.