Kábítószergyanúst terméket sodornak/használnak/szívnak a BKK járatain – tűnt fel a Mandinernek és a Reddit-felhasználóknak. Aki közzétette a bejegzést, azt írja, a 905-ös éjszakai buszon látta, ahogy két férfi egy crack vagy meth, azaz metamfetamin fogyasztására szolgáló pipát fog a buszon, amire rágyújtottak.
Újfajta kábítószer terjed Budapesten? A rendőrség válaszolt
Valaki a buszon pipázgatott, ez lett gyanús.
A portál tehát megkereste a rendőrséget, mert nem volt egyértelmű néhány dolog a bejegyzéshez feltöltött képen. Válaszukban azt írták, nincs információjuk arról, hogy új típusú kábítószer jelent meg Magyarországon.
A csatolt fénykép alapján nem azonosítható be, nem állapítható meg, hogy az eszközben mi van (cigaretta vagy esetlegesen tiltott szer), más forrásból ilyen észlelésekről sem rendelkezünk információval
– közölte a rendőrség, és beszámoltak arról is, hogy a rendőri eljárásban regisztrált egyes kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények 2022/2023. évi adatai alapján a három leggyakoribb kábítószerfajta
az amfetamin, a cannabis és a kokain volt.
Megjegyezték: tavaly csökkent a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma a 2022-es adatokhoz viszonyítva.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPatkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Hont András súlyos jelzőkkel minősítette Magyar Pétert + videó
A publicista nem fogta vissza magát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
4 csillagjegy, akiknek idén nyáron örökre megváltozik az élete
Szakértő: Putyin lépése súlyos következményekkel jár és az egész világra kihat
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
F1: A végén, a semmiből jött Verstappen imolai drámája
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
Címoldalról ajánljuk