Akik már most a Balaton környékén töltik az időt, észrevehették, hogy a tó bizonyos pontjain sárga bójákkal kerítettek el kisebb-nagyobb területeket. Most az is kiderült, hogy mi céllal tették őket vízre.
A Balatoni Halgazdálkozási Nonprofit Zrt. arról tájékoztat ugyanis, hogy a legkorábbi időpont, amikor be lehet vetni műcsalis vagy a csalihalas felszerelést, az nem előbb és nem később van, mint
május 1-jén, szerdán 00:01 perctől.
A sárga bójákkal kijelölt területet tehát semmi szín alatt nem lehet megsérteni – itt tilos horgászni, behajózni, vagy akár kívülről bedobni is – és hozzáfűzik, hogy mindezt igen szigorúan veszik, ugyanis tavaly többen vesztették el azért az engedélyüket, mert türelmetlenek voltak és nem várták meg a tilalom végét.
Szóval, aki úgy dönt, hogy megszegi a sárgabójás tilalmat, egyrészt vízi közlekedési szabályt szeg meg, amelyért jelentős pénzbírságra számíthat, másrészt a horgászrend megszegése miatt bevonják halfogásra jogosító okmányait.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Karácsony Gergely erről is kamuzott
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Újpest egyre több pénzt kap, de csak a baloldali városvezetők élnek egyre jobban
Trippon Norbert alpolgármester egy igazán szép házhoz jutott az elmúlt években, míg a kerületben szinte alig van fejlesztés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Ez a csacsi mindent hall!
Elszabadul a pokol
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
„Nem akarom, hogy meghaljon” - A világon egyedüliként küzd genetikai betegségével a 6 éves tündéri lány
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Egész nap helyszínetek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Címoldalról ajánljuk