Több százezer lehet a büntetés: súlytöbblettel, kikapcsolt hűtőberendezéssel közlekedett egy férfi

A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után.

2024. 05. 15. 10:32
Fotó: Képernyőfelvétel/NAV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint negyven százalék súlytöbblettel közlekedett az a jármű, amit Csongrád-Csanád vármegyében állítottak meg a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei. Szegedről Budapestre tartott egy magyar kisteherautó, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A kecskeméti járőrök az M5-ös autópályáról kísérték le ellenőrizni. A kontroll során kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint öt tonna. A pénzügyőrök átvizsgálták a furgon rakterét, ahol összesen 2587 kilogramm csontos csirkemell volt betárolva. Az is kiderült, hogy a hűtőberendezés sem volt bekapcsolva, és a hőmérője +21,5 Celsius-fokot mutatott – írja a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hozzátették: az aggasztó állapotban lévő szállítmány láttán a járőrök azonnal értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársait, akik elrendelték a húsok zár alá vételét és megsemmisítését. A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után. 

A pénzügyőrök gyors intézkedésének köszönhetően ez a hús már nem kerül a magyarországi fogyasztók asztalára. 

A túlsúly miatt közigazgatási eljárást indítottak a szabálytalankodóval szemben, aki több mint félmillió forint bírságra is számíthat. 

 

Borítókép: A túlpakolt gépjármű (Forrás: NAV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.