A nagy mélységekben járó REAC-nál is milliárdos stadionfelújítás kezdődhet

Szabó Zsolt

Szabó Zsolt

2017. november 10., péntek 15:39, frissítve: péntek 19:21

Budapest XV. kerületébe is elérhet hamarosan a hazai stadionépítési és -felújítási láz – ilyen döntést hozott keddi ülésén a városrész képviselő-testülete. A helyi önkormányzat tulajdonában álló, élet- és balesetveszélyes lelátójú Budai II. László Stadion három ütemben zajló, évekig tartó rekonstrukciója összességében több milliárd forintba kerülhet. Elsőként azonban csak a jelenleg a budapesti bajnokságban (BLSZ I) szereplő Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Clubnak (REAC) otthont adó pálya lelátóját építenék újjá, fednék be, s újítanák fel a sportlétesítmény főépületét egymilliárdos keretből. A beruházó REAC a szükséges összeg 70 százalékát, több mint 711 millió forintot úgynevezett taópénzekből, tehát magáncégek társasági és osztalékadójából származó állami támogatásból fedezné.

További 127 milliót kiegészítő támogatásként a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) állna, míg a kerületi önkormányzat önrésze 178 millió lenne. Jelenleg ezer ülőhely és hatezer állóhely van a XV. kerületi Széchenyi téri stadionban, amelynek állapota valóban méltatlan névadójához, az Aranycsapat Púpos becenevű jobbszélsőjéhez. A Ferencváros Groupama Arénáját és a Videoton székesfehérvári stadionját is tervező S.A.M.O. Kft. „mert nagyot álmodni”. Ugyanis a REAC-nak egy csaknem kétezer néző befogadására alkalmas úgynevezett NB II-D kategóriájú futballstadiont képzeltek el. A már el is készült vázlattervek alapján a korábban az NB I-ben is megfordult csapat akár a másodosztályba való feljutást is kitűzhetné célként. A továbblépéshez a fejlesztés elkerülhetetlen. Már az NB III-as mérkőzéseknél is előírás, hogy a stadion egyik partvonala melletti lelátót 50 százalékban le kell fedni. A Budai II. László Stadionban egyetlenegy fedett lelátó sincs.

Mint Hajdu László (DK) polgármester elfogadott előterjesztéséből kiderült, még egy fillér fedezete sincs a beruházásnak. Ezért a kerület már a 2018-as költségvetésben megelőlegezi a REAC-nak a tényleges tervezéshez szükséges 28,5 millió forintot, amelyből az önkormányzat ötmilliós támogatásán felüli részt beleszámítják majd a már jelzett 178 milliós helyi támogatásba.

Azt, hogy pontosan mekkora lehet a teljes rekonstrukció végösszege, csak azután lehet megbecsülni, hogy a rákospalotai csapatot működtető REAC Sport Szolgáltató Kft. módosítja az MLSZ-nek korábban még csak az első ütemre benyújtott sportfejlesztési programját. A már említett vázlatterv koncepciója szerint a beruházás célja a stadionfelújítás mellett egy új városrészközpont kialakítása a lakosság kikapcsolódására. Ezt úgy érnék el, hogy a meglévő edzőpályát áttelepítenék a stadion másik oldalára, és a Széchenyi tér felőli oldalon nagy méretű közösségi teret alakítanának ki. A stadionban megszüntetnék a futballpálya körüli futókört, új főlelátó és külön vendéglelátó épülne. Természetesen a sportolókat kiszolgáló épületrészek, öltözők, edzőtermek mellett lennének irodák, VIP-területek és parkolók is.

Nem csak a profik

Rákospalota, Pestújhely és Újpalota önkormányzati képviselői elfogadták sportkoncepciójuk négyéves intézkedési tervét. A többi között kerületi bajnokságokat szerveznek az iskolásoknak, a nehéz szociális helyzetű gyermekek támogatására sportösztöndíjat alapítanak, valamint egyesületválasztó rendezvényeket szerveznek. Bevezetnek egy lakossági kártyát a helyi sportszolgáltatások kedvezményes igénybevételére, és kiemelten támogatják a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek megteremtését is. (Sz. Zs.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.09.

A szerkesztő ajánlja