A CBA nagy lépést tenne a felvásárlásukkal

NT

2011. november 8., kedd 05:00

A CBA vevő lenne a Profi, a Cora és a Match hálózatára, ha a tulajdonos Louis Delhaize csoport valóban megszabadulna magyarországi érdekeltségeitől. Egy esetleges felvásárlás nagyban javítaná a magyar élelmiszer-termelők pozícióját, ugyanis a hazai láncok multinacionális vetélytársaiknál több hazai terméket vásárolnak – írja kedden a Magyar Nemzet.

A CBA kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet számára megerősítette: a CBA komolyan elgondolkodna a Profi, Cora, Match-hálózat megvásárlásán, ha kiderülne, hogy nem piaci pletykáról van szó, és valóban eladósorba kerülne a francia–belga kézben lévő három üzletlánc. Fodor Attila szerint fontos lenne a hazai kézben lévő élelmiszer-kereskedelem arányának növelése, mert az jelentősen elmarad a Nyugat-Európában szokásostól.

A kommunikációs igazgató kijelentéseit erősítik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének múlt héten, az európai kereskedelem napján elhangzott szavai is. Parragh László a multik szemére vetette, akad olyan bolthálózat is, ahol a magyar termékek aránya összesen 15-20 százalékot tesz ki.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.