„A demokráciát fújó együttesek hangszere”

TK

2011. december 21., szerda 06:00

Az ombudsman jövőre az állampolgárok kezdeményezésére is kérheti az Alkotmánybíróságtól (AB) a jogszabályok utólagos vizsgálatát, ezért a hamarosan hatályba lépő alaptörvény szerint az ombudsman a szűrő szerepét tölti majd be – mondta Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a Magyar Nemzet szerdai számában.

Januártól megváltozik a hivatal felépítése, ugyanis a teendőket egyetlen biztos látja el két helyettessel. Így az egységes ombudsmani hivatal egyaránt megvizsgálja majd a kisebbségi és a jövő nemzedékek jogainak érvényesülését is. A következő esztendőben Szabó Máté a szigor növekedése és a börtönrezsim változása miatt ismételten áttekinti a fogvatartottak helyzetét, s elemzi azt is, miként hatnak az új munkaügyi rendelkezések az állampolgárok alapvető jogaira.

A biztos azt mondja, mivel az 1989-es intézményekhez Magyarországon sokáig nem nyúltak hozzá, ezért azt gondolták, így érvényesül a tökéletes egyensúly. Emiatt látszik az új alkotmány radikálisnak. Szabó Máténak az a véleménye, hogy az ombudsman az egyik hangszere azoknak az együtteseknek, amelyek fújják a demokrácia nótáját – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.