A DK bűnpártolás miatt feljelentené Polt Pétert

MTI

2018. március 11., vasárnap 11:14, frissítve: vasárnap 12:09

Már készül a bűnpártolás miatt teendő feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki „nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől” – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vők, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme – fogalmazott.

A DK szerint a választások után, „az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben” – mondta. Szerinte Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a „trafikmutyi” mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátást, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a „baltás gyilkos” kiadatása idején érkezett hétmillió forint Magyarországra egy „kétes ügyletekre” fenntartott azeri számláról. Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvényügyben érintett offshore cégekkel, valamint az általa „minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként” említett Elios-ügyről.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.