A Fideszen keresi a Vas megyei Jobbik a migránsokat

MN

2018. január 19., péntek 14:28, frissítve: péntek 14:47

Nyílt levélben fordult Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője választókerülete fideszes politikusához, V. Németh Zsolthoz.

„Tudna segíteni? Migránsokat keresek!” – kezdte Facebookon közzétett üzenetét. Azt írta, a kormány tízmilliárdokat költött az álországvédés népszerűsítésére, de most lebuktak, és kénytelenek voltak elismerni, hogy három éven keresztül hazudtak az embereknek.

„Becsapták még a saját szavazóikat is, amikor harcot hirdettek Brüsszel ellen, amikor saját magukat a haza megmentőiként tüntették fel, mondván: a Fidesz egyetlen bevándorlót sem fogad be. Ezzel szemben a valóság az, hogy titokban, három év alatt 2300 bevándorlót telepítettek hazánk földjére, ami közel kétszerese annak a kvótának, amely ellen – szóban – harcot hirdettek” – fogalmazott.

„Talán az ünnepekkor azért kellett megerősíteni a forgalmasabb helyek védelmét, mert számítottak a betelepített migránsok általi terrortámadásokra?” – tette fel a kérdést Bana Tibor. Azt kérte a politikustól, hogy adjon tájékoztatást arról, pontosan hol, hány és milyen országból származó bevándorló került elhelyezésre a választókerületben. Arra is kíváncsi, V. Németh Zsolt személyesen mit tesz azért, hogy „településeinkre a kormány ne telepítsen migránsokat”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Kiemelte, hogy korábban Körmenden és Szentgotthárdon is működött migránstábor, ezek újranyitását pedig mindenképpen el szeretnék kerülni. Arra kérte a politikust, adjon tájékoztatást arról, hogy a választókerületben „kell-e félnünk a bevándorlókkal érkező terroristáktól”.

Végezetül nyílt levelében azt kérdezte: hajlandó-e a politikus nyilvánosan bocsánatot kérni a választókerület lakosságától, „amiért politikai érdektől vezérelve” a kormánnyal együtt „három éven keresztül folyamatosan hazudott a migráció ügyében”.

Ismeretes, Molnár Zsolt jövő csütörtök reggelre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot. A testület szocialista elnöke konkrét bizonyítékot szeretne látni az úgynevezett „Soros-tervről”, és a titokban befogadott 1300 menekülttel kapcsolatban is meghallgatná a kormányfőt.

Az ügy előzménye, hogy Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak beszélt arról, hogy tavaly 1300-an kaptak menekültstátust Magyarországon, de a kormány ezt az érintettek biztonsága érdekében nem tette közzé. De meghallgatná a miniszterelnöki válaszokat Szél Bernadett is, aki Németh Szilárd nyilatkozata ellenére sem marad távol.

A Jobbik pedig az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen vár válaszokat a kormánytól, amelyhez már össze is gyűjtötték a szükséges aláírásokat. 

„Az is egy fontos kérdés, hogy áprilisig, amíg ez a kormány hatalmon van, folytatni kívánják-e a titkos betelepítést. Idén már, januárban félszáz újabb titkos migránst rejtett el valahol a kormány, akinek a hollétéről, az életkörülményeiről szintén nem tudunk semmit. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt pedig arra kérjük, mielőbb hozza nyilvánosságra ennek a titokban betelepített 2300 migránsnak a nemzetiségét, az állampolgárságát. Ez is közérdekű információ a mi véleményünk szerint” – mondta korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.