A nap, amikor csak ellenőrök utaztak a felcsúti kisvasúton

2017. szeptember 19., kedd 20:15, frissítve: szerda 10:34

Úgy tűnt, mintha nem is a miniszterelnök, valamint a példátlan ütemben gyarapodó Mészáros Lőrinc hihetetlen fejlődést mutató falujában, Felcsúton járnánk. Ugyanolyan volt minden, mint bármelyik kedd délelőtt egy csendes kisvárosban, csak az eső csordogált csendesen. A helyiek tették a dolgukat, még a főutcán haladó csettegőre (kis motoros teherjármű) és a belsejéből figyelő kiskutyára sem kapták fel a fejüket.

Pedig nem akárkik látogattak Felcsútra: az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága Magyarországon vizsgálódó delegációja „vizitelt” az ország egyik legtöbbet emlegetett településén.

videó: Kovacsik Ágnes

A Vál-völgyi kisvasút üzemeltetése és a vonalra elköltött 600 millió forintos uniós támogatás felhasználása egyaránt szóba került a látogatáson – ismertette a sajtóval Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője a tanácskozás után. A Fideszhez hasonlóan néppárti Ingeborg Grässle vezette delegációt a Magyar Nemzet értesülései szerint a kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány képviselői fogadták az akadémia alcsútdobozi szállodájában.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Nincs véleményem róla – mindössze ennyit sikerült kiszorítanunk a német Ingeborg Grässle delegációvezetőből, akit arról kérdeztünk, hogy mit gondol a miniszterelnökről.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis egy kormányinfón úgy fogalmazott, hogy Grässle Orbán Viktortól „idegbe jön”. Valójában azonban a kormányt zavarta, hogy az uniós küldöttség Felcsúton akart vizsgálódni.

 
Ingeborg Grässle
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

A valószerűtlenül zöld fű ölelte felcsúti állomáson – ahol a mozdonyszín is található – már reggel lázas előkészületek folytak, ugyanakkor nem találkoztunk sem ott, sem később a küldöttek vonatozása alkalmával Mészáros Lőrinc polgármester-nagyvállalkozóval, aki nem mellesleg a kisvasutat üzemeltető alapítvány kuratóriumi elnöke. Az ellenőrök kedvéért egyébként különjáratot indítottak, erre azonban rajtuk kívül senki sem szállhatott fel, annak ellenére sem, hogy a két kocsi egyike teljesen üres maradt. Ezért az újságírókon kívül az a két turista is csalódottan baktatott vissza az alcsútdobozi arborétum közeli parkolójába, akik komáromi kirándulásukat színesítették volna a vonatozással. A helyszínen szembesültek ugyanis azzal, hogy már az őszi menetrend érvényes, így hétköznap délelőttönként nem járnak a szerelvények.

Felcsúton több turistát nem láttunk, ennél azonban meglepőbb, hogy a delegáció iránti érdeklődést sem érzékeltük, csak az uniós küldöttség látogatása miatt érkező újságírók nyüzsögtek a Fejér megyei apró faluban.

Belőlük pedig már szemmel láthatóan elegük van a felcsútiaknak. Arról ugyan nincs szó, hogy zsurnalisztákat ne szolgálnának ki a stadionhoz közeli kocsmában, de már a bejárati ajtónál rajzok igazítják el a médiamunkásokat: ha bent forgatni vagy kérdezősködni akarnak, jobb, ha be se térnek!

Ennél direktebb módon hozta a Magyar Nemzet operatőrének tudomására egy helybeli, hogy nem akar szóba állni velünk: egyszerűen rácsapott a kamerára. Mások azonban beszédesebbnek bizonyultak. Egy asszony a dohányboltnál arról beszélt, hogy ő egyszer utazott a járművel, s bár fontos programra, a Vál-völgyi zsúrra tartottak, csak kevesen vonatoztak. – A gyerekeknek és felnőtteknek is jó szórakozás a vasút, a kritikák nem is érdekelnek – magyarázta. Az ellenőrök érkezéséről nem tudott, de azt mondta, ha érdekli őket a vonat, hát jöjjenek!

Mindenesetre úgy tűnik, a falu idegenforgalmát nem pörgette fel az 5,7 kilométeres vonal. Annyira bizonyosan nem – még nyáron sem –, hogy a helyi, a stadiontól távolabbi boltban ezt érzékeljék. Ellenben, ha focimeccs van, megugrik a kereslet: viszik a sört és a szotyit, mint a cukrot. Az eladó elárulta, bár Mészáros Lőrinc személyes ismerőse, nem szokott ott vásárolni. A delegáció érkezéséről a boltos mindenesetre nem hallott, mint ahogy az a biciklijét toló férfi sem, akit az utcán szólítottunk meg. A Gézaként bemutatkozó helybeli arra nem emlékezett, hogy pontosan hányszor vonatozott, de mindannyiszor elégedetten szállt le róla. Mint mondta, tiszta és kényelmes, örül a lehetőségnek, főként hogy úgy tudja, sokan is utaznak vele.

 
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

Pedig lehet, hogy éppen az utasszám az, ami a költségvetési bizottság figyelmét is felkelthette. Az Átlátszó.hu által kikért, 2016 májusa és 2017 júniusa közti adatokból kiindulva ugyanis nem tűnik úgy, hogy hosszú távon megtérülő beruházásra költöttek el 600 millió uniós és 257 millió forint hazai forrást. A vasút 2017 júniusáig – derül ki az összesítésből – 4,1 millió forint veszteséget termelt. A bevételek sem feltétlenül alakultak a várakozás szerint, még úgy sem, hogy ebben az időszakban összesen 48,5 ezer jegyet értékesítettek. Akadt ugyanis olyan időszak, amikor 53 napon át egyetlen jegyet sem adtak el.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – aki szintén a delegációval érkezett – újságírói kérdésre azt mondta: a kisvasút tervezői azt vállalták, hogy évente legalább 10 ezer utas fog rajta utazni. A fenntartás első évében pedig ez a szám meghaladta a 40 ezret – tette hozzá. Jávor Benedek ugyanakkor az egyeztetésen elhangzottak alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisvasút üzemi szinten veszteséget termel, megtérülése pedig legfeljebb a járulékos turisztikai bevételekkel együtt képzelhető el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.20.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.