A rendszerváltás után kapott emléktáblát a diákjait az ÁVH-val elfogató igazgató

2017. július 13., csütörtök 10:52, frissítve: csütörtök 19:13

Ki volt Merő Béla? Rendkívül szigorú, pedáns iskolaigazgató – mondják hálás tanítványai. Emellett pedig – ez a tény sajnálatosan máig elsikkadt – a kommunista párt irgalmat nem ismerő tagja. Erről az oldaláról leginkább a „politikailag renitens” diákok ismerhették meg, akiknek az életét megkeserítette, ellehetetlenítette, akiknek börtönbe juttatásában is részt vállalt.

Merő negyedszázadon át, 1949 és 1974 között vezette a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot. Neve és tevékenysége a közvélemény előtt akár a jótékony feledés homályába is veszhetett volna, ha 2004-ben nem avatnak emléktáblát a direktor tiszteletére egykori iskolájában.

 
A fiatal Varjú László
 

Varjú László, az Egyesült Államok hadseregéből orvos alezredesként leszerelt egykori kaposvári gimnazista hazatelepedve megrökönyödött a tiszteletadáson. Mindent elkövetett, hogy a tábla ügyében őt is hallgassák meg, mindeddig azonban süket fülekre talált. Leveleire semmitmondó válaszokat kapott az illetékesektől, sokszor feleletre sem méltatták. A 16 éves Varjú Lászlót 1955. április 4-én fogta le az ÁVH izgatásért. Társával, Ágoston Ferenccel ugyanis április 3-án – a másnapi hivatalos ünnepre készülődve – lakhelyükön, Igalon rendszerellenes jelszavakat („Le a vörös terrorral”; „Vesszen Rákosi!”) firkáltak a falra, diktatúraellenes röpcédulákat szórtak szét. Varjút és Ágostont hetekig az államvédelem kaposvári pincebörtönében vallatták, majd kezdetét vette a bírósági procedúra.

A vád legkeményebb tanúja iskolaigazgatójuk, Merő Béla volt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött ítélet indoklása Merő példás megtorlást követelő, a mai olvasó számára is érzékelhetően rossz szándékú szavaira külön hivatkozott. Az igazgató szerint Ágoston Ferenc „szabad idejében a múlt rendszerben kiadott ponyvairodalmat szokta leginkább olvasni”.

A község haladó ifjúságának megmozdulásaiban nem vesz részt, a DISZ-nek [a párt egyeduralkodó ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége – a szerk.] nem volt tagja. Mivel vallásos nevelést kapott, ezért vallásos, templomba járó egyén. Azért, mert tanulmányait nem folytathatta [a szövegből kiderül, hogy szülei nem bírták anyagilag taníttatását], demokratikus államrendszerünkkel szemben gyűlölettel viselkedik.” Varjú Lászlót Merő Béla vallomása szerint „fegyelmezetlensége, politikai megbízhatatlansága miatt a kaposvári Táncsics gimnáziumból az évben, mikor a harmadik gimnáziumot végezte, kizárták, azzal, hogy tanulmányait magánúton folytathatja. Vallásos, templomba járó, a demokratikus államrendszerünk iránt ellenséges beállítottságú egyén.”

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A két elítélt a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyó végzése után a sátoraljaújhelyi fiatalkorúak börtönébe került, ahol Varjú László mindkét kezén és lábán fagyási sérüléseket szenvedett. A forradalom napjaiban, amikor az utcán összetalálkoztak, Merő szinte sírva kérte Varjút, hogy nézze el neki tanúskodását, őt erre kényszerítették. Hogy a bánat mennyire volt őszinte, ma már kideríthetetlen. Az viszont tény, hogy a pozícióját a Kádár-rendszerben visszaszerző direktor Varjú öccsét éppen testvére „politikai megbízhatatlanságára” hivatkozva próbálta kirekeszteni – egy ideig sikerrel – a hazai egyetemi és főiskolai felsőoktatásból.

A fiúkéhoz még egy kísértetiesen hasonló eset történt a Táncsicsban, éppen tíz esztendő múltán. Az egyik diák, Kovács Géza 1965. október 23-án arról szögezett ki kérdést a gimnázium faliújságjára, hogy „Mi a forradalom?”. Néhány nap elteltével pedig újabb és újabb kiegészítéseket fűzött a felvetéshez, amelyekben – a későbbi hatósági vizsgálatok szerint – az 1956-os ellenforradalom oldalán harcolókat hősöknek tünteti fel. Az ügyről Magyar Kálmán történész részletesen beszámolt a Valóság 2016. októberi számában. Eszerint az iskola vezetősége azonnal kihívta a rendőrséget, majd megindult a nyomozás államellenes izgatás bűntette miatt. A rendőrök rendre visszatértek a Táncsicsba. Magyar a dokumentumok, a visszaemlékezések alapján megállapítja, „hogy már a kezdetektől, tehát október-novembertől, Merő Béla gimnáziumi igazgató irodájában folyt ez a rendőrségi »faggatás«”. Kovács Gézát ugyan rabosították, ám a kedvezőbb körülményeknek köszönhetően bíróság elé nem került. „Csupán” a helyi iskoláztatási bizottságtól érkezett hivatalos levél a családhoz Merő Béla aláírásával, amely arról adott értesítést, hogy Kovács Gézát „egyetemi és főiskolai továbbtanulásra politikai állásfoglalása és magatartási okból nem javasolta”.

 
2004-ben avattak emléktáblát a direktor tiszteletére egykori iskolájában
 

Az iskolában uralkodó „vonalas kommunista” légkörről több egykori tanuló is beszámol. Károlyi Menyhért, aki 1962 és 1964 között járt a Táncsicsba, úgy véli, ezt a szellemet egy Merő Béla vezette „triumvirátus” biztosította, többek között Kiss Zoltán párttitkár közreműködésével.

Hosszúra nyúlt igazgatósága alatt Merő – ezt felesleges lenne tagadni – több területen is fejlesztette az általa irányított intézményt. Az ötvenes évek végétől szakosított tantervű osztályok indultak, megszervezték az egészségügyi szakközépiskolát és az óvónőképzést. Valószínűleg az eredményektől sem független az a fajta hála, amelynek hangjait egyik igazgató utóda, Mihályfalvi László (korábban Merő diákja és tanárkollégája) pendítette meg az emléktábla avatásakor elhangzott ünnepi beszédben: „Olyan szerencsém volt, hogy nemcsak diákként, hanem tanárként is megtapasztaltam, milyen igazgató az erélyes és igényes igazgató. Az igényesség meghatározó eleme volt pedagógiai elveinek, de amit kollégáitól megkövetelt, abban ő maga mutatott példát.”

Mihályfalvi nyilván saját élményeit veszi alapul, azonban felülírhatja-e mindez a napvilágra került tényeket? Joggal merülhet fel a kérdés ezek után, hogy állítható-e példaképként a jövő ifjúsága elé a kommunista diktatúrát kiszolgáló, a diákokat politikai okokból tönkretevő iskolavezető. A válasz nyilvánvaló. Merő Béla pedig akár önként, akár némi presszió hatására, ám a székébe kapaszkodva vállalkozott arra, hogy diákjaival szemben az elnyomó apparátus, a rendőrség, az ÁVH oldalára álljon. Ennél nagyobb – a forradalom idején saját maga által is elismert – árulást tanár nem követhet el tanítványával szemben.

Tegyük hozzá, hogy az ötvenes években sem volt kötelező iskolaigazgatónak lenni, főként, ha ilyen „mellékfeladatok” is társultak a direktorsághoz. Az 1956-os szabadságharc leverése után sem kényszerítette nyilván senki, hogy visszatérjen pozíciójába, és ott folytassa – a Kádár-rendszer puhább eszközeihez idomulva természetesen –, ahol október 23-a előtt abbahagyta. Mindez azonban nem változtat a lényegen: személye – a rá nehezedő bűnök miatt – egy demokráciában vállalhatatlan, a róla való emlékezés pedig éppen azokat sértheti, akik egykor áldozatai voltak.

A Merő-emléktáblával kapcsolatban megkerestük Mihályfalvi Lászlót, Reőthy Ferenc jelenlegi iskolaigazgatót és Szita Károly kaposvári polgármestert is. Üzenetünkre kizárólag a városvezető reagált; igaz, az emléktábla ügyében a törvény szava szerint ő az illetékes. Ahogy az 1991-es önkormányzati rendelet kimondja, „emléktábla elhelyezését bárki kezdeményezheti”, ám „az utcát, városrészt és – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az önkormányzat intézményét a Közgyűlés nevezi el, valamint dönt az emléktábla elhelyezéséről.” Ezekben az „ügyekben pedig a Közgyűlés döntésére a polgármester tesz javaslatot.” Ha a vádak bebizonyosodnak – hangzik a városvezetői válasz –, a polgármesteri hivatal természetesen intézkedik az emléktábla ügyében.

 
„Állítható-e példaképként a jövő ifjúsága elé a kommunista diktatúrát kiszolgáló, a diákokat politikai okokból tönkretevő iskolavezető? A válasz nyilvánvaló”
 

Merő ügye egyébként kísértetiesen emlékeztet egy több mint tíz évvel ezelőtti névvitára. Akkor a híres orvos kutató, Johan Béla személye váltott ki joggal disputát. Johan életéből egykori tanítványai, tisztelői ugyanúgy kifelejtették a kényes részleteket, mint Merő esetében. Amikor 2002-ben Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter előterjesztette az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programját, elfeledkezett arról a tényről, hogy a jeles névadó a Sztójay-kormány alatt is az egészségügyért felelős, bűnös intézkedéseket jegyző belügyi államtitkár maradt, és részt vett a harmadik zsidótörvény kidolgozásában.

Johan Bélának – súlyos bűnei mellett – országos szempontból jóval nagyobb érdemei voltak, mint Merő Bélának. Mégis eltűnt a neve nemcsak az egészség évtizedéről szóló programból, de az Országos Epidemiológiai Központ címéből is. Ezek után joggal várjuk – és várják főként Merő egykori áldozatai –, hogy azt a bizonyos emléktáblát mielőbb levegyék a gimnázium dicsőségfaláról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.13.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.