A rendszerváltás után kapott emléktáblát a diákjait az ÁVH-val elfogató igazgató

Pethő Tibor

Pethő Tibor

2017. július 13., csütörtök 10:52, frissítve: csütörtök 19:13

Ki volt Merő Béla? Rendkívül szigorú, pedáns iskolaigazgató – mondják hálás tanítványai. Emellett pedig – ez a tény sajnálatosan máig elsikkadt – a kommunista párt irgalmat nem ismerő tagja. Erről az oldaláról leginkább a „politikailag renitens” diákok ismerhették meg, akiknek az életét megkeserítette, ellehetetlenítette, akiknek börtönbe juttatásában is részt vállalt.

Merő negyedszázadon át, 1949 és 1974 között vezette a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot. Neve és tevékenysége a közvélemény előtt akár a jótékony feledés homályába is veszhetett volna, ha 2004-ben nem avatnak emléktáblát a direktor tiszteletére egykori iskolájában.

 
A fiatal Varjú László
 

Varjú László, az Egyesült Államok hadseregéből orvos alezredesként leszerelt egykori kaposvári gimnazista hazatelepedve megrökönyödött a tiszteletadáson. Mindent elkövetett, hogy a tábla ügyében őt is hallgassák meg, mindeddig azonban süket fülekre talált. Leveleire semmitmondó válaszokat kapott az illetékesektől, sokszor feleletre sem méltatták. A 16 éves Varjú Lászlót 1955. április 4-én fogta le az ÁVH izgatásért. Társával, Ágoston Ferenccel ugyanis április 3-án – a másnapi hivatalos ünnepre készülődve – lakhelyükön, Igalon rendszerellenes jelszavakat („Le a vörös terrorral”; „Vesszen Rákosi!”) firkáltak a falra, diktatúraellenes röpcédulákat szórtak szét. Varjút és Ágostont hetekig az államvédelem kaposvári pincebörtönében vallatták, majd kezdetét vette a bírósági procedúra.

A vád legkeményebb tanúja iskolaigazgatójuk, Merő Béla volt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött ítélet indoklása Merő példás megtorlást követelő, a mai olvasó számára is érzékelhetően rossz szándékú szavaira külön hivatkozott. Az igazgató szerint Ágoston Ferenc „szabad idejében a múlt rendszerben kiadott ponyvairodalmat szokta leginkább olvasni”.

A község haladó ifjúságának megmozdulásaiban nem vesz részt, a DISZ-nek [a párt egyeduralkodó ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége – a szerk.] nem volt tagja. Mivel vallásos nevelést kapott, ezért vallásos, templomba járó egyén. Azért, mert tanulmányait nem folytathatta [a szövegből kiderül, hogy szülei nem bírták anyagilag taníttatását], demokratikus államrendszerünkkel szemben gyűlölettel viselkedik.” Varjú Lászlót Merő Béla vallomása szerint „fegyelmezetlensége, politikai megbízhatatlansága miatt a kaposvári Táncsics gimnáziumból az évben, mikor a harmadik gimnáziumot végezte, kizárták, azzal, hogy tanulmányait magánúton folytathatja. Vallásos, templomba járó, a demokratikus államrendszerünk iránt ellenséges beállítottságú egyén.”

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A két elítélt a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyó végzése után a sátoraljaújhelyi fiatalkorúak börtönébe került, ahol Varjú László mindkét kezén és lábán fagyási sérüléseket szenvedett. A forradalom napjaiban, amikor az utcán összetalálkoztak, Merő szinte sírva kérte Varjút, hogy nézze el neki tanúskodását, őt erre kényszerítették. Hogy a bánat mennyire volt őszinte, ma már kideríthetetlen. Az viszont tény, hogy a pozícióját a Kádár-rendszerben visszaszerző direktor Varjú öccsét éppen testvére „politikai megbízhatatlanságára” hivatkozva próbálta kirekeszteni – egy ideig sikerrel – a hazai egyetemi és főiskolai felsőoktatásból.

A fiúkéhoz még egy kísértetiesen hasonló eset történt a Táncsicsban, éppen tíz esztendő múltán. Az egyik diák, Kovács Géza 1965. október 23-án arról szögezett ki kérdést a gimnázium faliújságjára, hogy „Mi a forradalom?”. Néhány nap elteltével pedig újabb és újabb kiegészítéseket fűzött a felvetéshez, amelyekben – a későbbi hatósági vizsgálatok szerint – az 1956-os ellenforradalom oldalán harcolókat hősöknek tünteti fel. Az ügyről Magyar Kálmán történész részletesen beszámolt a Valóság 2016. októberi számában. Eszerint az iskola vezetősége azonnal kihívta a rendőrséget, majd megindult a nyomozás államellenes izgatás bűntette miatt. A rendőrök rendre visszatértek a Táncsicsba. Magyar a dokumentumok, a visszaemlékezések alapján megállapítja, „hogy már a kezdetektől, tehát október-novembertől, Merő Béla gimnáziumi igazgató irodájában folyt ez a rendőrségi »faggatás«”. Kovács Gézát ugyan rabosították, ám a kedvezőbb körülményeknek köszönhetően bíróság elé nem került. „Csupán” a helyi iskoláztatási bizottságtól érkezett hivatalos levél a családhoz Merő Béla aláírásával, amely arról adott értesítést, hogy Kovács Gézát „egyetemi és főiskolai továbbtanulásra politikai állásfoglalása és magatartási okból nem javasolta”.

 
2004-ben avattak emléktáblát a direktor tiszteletére egykori iskolájában
 

Az iskolában uralkodó „vonalas kommunista” légkörről több egykori tanuló is beszámol. Károlyi Menyhért, aki 1962 és 1964 között járt a Táncsicsba, úgy véli, ezt a szellemet egy Merő Béla vezette „triumvirátus” biztosította, többek között Kiss Zoltán párttitkár közreműködésével.

Hosszúra nyúlt igazgatósága alatt Merő – ezt felesleges lenne tagadni – több területen is fejlesztette az általa irányított intézményt. Az ötvenes évek végétől szakosított tantervű osztályok indultak, megszervezték az egészségügyi szakközépiskolát és az óvónőképzést. Valószínűleg az eredményektől sem független az a fajta hála, amelynek hangjait egyik igazgató utóda, Mihályfalvi László (korábban Merő diákja és tanárkollégája) pendítette meg az emléktábla avatásakor elhangzott ünnepi beszédben: „Olyan szerencsém volt, hogy nemcsak diákként, hanem tanárként is megtapasztaltam, milyen igazgató az erélyes és igényes igazgató. Az igényesség meghatározó eleme volt pedagógiai elveinek, de amit kollégáitól megkövetelt, abban ő maga mutatott példát.”

Mihályfalvi nyilván saját élményeit veszi alapul, azonban felülírhatja-e mindez a napvilágra került tényeket? Joggal merülhet fel a kérdés ezek után, hogy állítható-e példaképként a jövő ifjúsága elé a kommunista diktatúrát kiszolgáló, a diákokat politikai okokból tönkretevő iskolavezető. A válasz nyilvánvaló. Merő Béla pedig akár önként, akár némi presszió hatására, ám a székébe kapaszkodva vállalkozott arra, hogy diákjaival szemben az elnyomó apparátus, a rendőrség, az ÁVH oldalára álljon. Ennél nagyobb – a forradalom idején saját maga által is elismert – árulást tanár nem követhet el tanítványával szemben.

Tegyük hozzá, hogy az ötvenes években sem volt kötelező iskolaigazgatónak lenni, főként, ha ilyen „mellékfeladatok” is társultak a direktorsághoz. Az 1956-os szabadságharc leverése után sem kényszerítette nyilván senki, hogy visszatérjen pozíciójába, és ott folytassa – a Kádár-rendszer puhább eszközeihez idomulva természetesen –, ahol október 23-a előtt abbahagyta. Mindez azonban nem változtat a lényegen: személye – a rá nehezedő bűnök miatt – egy demokráciában vállalhatatlan, a róla való emlékezés pedig éppen azokat sértheti, akik egykor áldozatai voltak.

A Merő-emléktáblával kapcsolatban megkerestük Mihályfalvi Lászlót, Reőthy Ferenc jelenlegi iskolaigazgatót és Szita Károly kaposvári polgármestert is. Üzenetünkre kizárólag a városvezető reagált; igaz, az emléktábla ügyében a törvény szava szerint ő az illetékes. Ahogy az 1991-es önkormányzati rendelet kimondja, „emléktábla elhelyezését bárki kezdeményezheti”, ám „az utcát, városrészt és – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az önkormányzat intézményét a Közgyűlés nevezi el, valamint dönt az emléktábla elhelyezéséről.” Ezekben az „ügyekben pedig a Közgyűlés döntésére a polgármester tesz javaslatot.” Ha a vádak bebizonyosodnak – hangzik a városvezetői válasz –, a polgármesteri hivatal természetesen intézkedik az emléktábla ügyében.

 
„Állítható-e példaképként a jövő ifjúsága elé a kommunista diktatúrát kiszolgáló, a diákokat politikai okokból tönkretevő iskolavezető? A válasz nyilvánvaló”
 

Merő ügye egyébként kísértetiesen emlékeztet egy több mint tíz évvel ezelőtti névvitára. Akkor a híres orvos kutató, Johan Béla személye váltott ki joggal disputát. Johan életéből egykori tanítványai, tisztelői ugyanúgy kifelejtették a kényes részleteket, mint Merő esetében. Amikor 2002-ben Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter előterjesztette az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programját, elfeledkezett arról a tényről, hogy a jeles névadó a Sztójay-kormány alatt is az egészségügyért felelős, bűnös intézkedéseket jegyző belügyi államtitkár maradt, és részt vett a harmadik zsidótörvény kidolgozásában.

Johan Bélának – súlyos bűnei mellett – országos szempontból jóval nagyobb érdemei voltak, mint Merő Bélának. Mégis eltűnt a neve nemcsak az egészség évtizedéről szóló programból, de az Országos Epidemiológiai Központ címéből is. Ezek után joggal várjuk – és várják főként Merő egykori áldozatai –, hogy azt a bizonyos emléktáblát mielőbb levegyék a gimnázium dicsőségfaláról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.13.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.