A testi fenyítés valójában érzelmi bántalmazás

2017. december 8., péntek 18:32, frissítve: péntek 21:00

Az „intézetis” gyerekekről sokan gondolják, hogy lopnak, megbízhatatlanok, buták és csak a baj van velük – mondja Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, az UNICEF Magyar Bizottság korábbi gyermekjogi igazgatója, a Hintalovon Alapítvány életre hívója. Talán nem is meglepő, hogy a gyermekotthonban nevelkedő fiatalok önbizalomhiánnyal küzdenek, pesszimisták és nehezen alakítanak ki szoros emberi kapcsolatokat. Legalábbis ez derül ki a Generali a Biztonságért Alapítvány legújabb, nevelőotthonokban élő gyerekek önértékelését vizsgáló kutatásából. A tanulmányról Olt Boglárkát, az alapítvány képviselőjét és Gyurkó Szilviát kérdeztük.

 
Gyurkó Szilvia
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Szinte naponta olvasunk, hallunk olyan híreket, hogy a rendőrség nevelőotthonokból szökött gyerekek után kutat. Ilyen rossz dolguk van állami gondozásban élő fiataloknak?
Gy. Sz.: – Évente nagyjából 19 ezer gyerek szökik el otthonról, közülük 17 ezer állami gondoskodásban él. Nagy részük rendszeresen szökik, de ne gondoljuk, hogy külföldre vagy plázákba indulnak, a többségük hazamegy. A gyerekeknek általában senki nem magyarázza el, hogy a kiemelés után sem fog megszakadni a kapcsolatuk a családjukkal, és előfordul, hogy a gyermekotthonokban a nevelők negatív színben tüntetik fel a szülőket. Pedig a családból való kiemelés minden gyereknek traumát jelent, akkor is, ha a szülei bántalmazták vagy elhanyagolták. És hiába írja elő a jogszabály, hogy a gyereket a vér szerinti családjához a legközelebb kell elhelyezni, úgy, hogy a testvérek együtt maradjanak, ezt a rendszer – kapacitáshiány miatt – az esetek jó részében nem tudja megoldani.

– Az utóbbi években számos intézkedés történt az állami gondozásban élő gyerekek helyzetének jobbítására, például csökkent a nagy létszámú intézetek és nőtt a lakásotthonok száma. Ez pozitív változást hozott a nevelő otthonokban élő fiatalok számára?
Gy. Sz.: – A jogszabály előírása szerint maximum 11 gyereket lehet elhelyezni egy lakásotthonban, ám ezt sok helyen nem tudják megoldani. Előfordul, hogy három lakásotthon van egy nagy villaépületben: egy a földszinten, egy az emeleten, egy a tetőtérben… Máshol egész városrészt különítenek el a nevelőszülők számára. Ez nem biztosítja az integrációt. Bár a kutatások szerint még az a fiatal is egészséges lelkű felnőtté tud válni, akit gyerekként bántalmaznak, ha van legalább egy olyan felnőtt személy, akivel bizalmi viszonyt tudott kialakítani, az állami gondoskodásban felnövő gyerekek esetében gyakran egyetlen ilyen ember sincs. Ennek az is az oka, hogy a nagy fluktuáció miatt egy gyereket akár 3-4 gondozó is nevel évente. Arról nem is beszélve, hogy bár a jogszabály szerint 12 éven aluli gyereket csak családban, nevelőszülőknél lehetne elhelyezni, még mindig léteznek csecsemőotthonok.

– Miért baj, ha túl sok gyerek nevelkedik együtt az otthonokban?
Gy. Sz.: – Elsősorban azért, mert ezek a gyerekek egészen más körülmények közül jönnek – van, akinek meghaltak a szülei, más zaklatás áldozata lett, van, aki bűncselekményt követett el –, éppen ezért eltérő bánásmódot igényelnének, ezt azonban a közös elhelyezés miatt nem lehet biztosítani. Ráadásul az utóbbi időben egyre kevesebb felkészült szakember dolgozik a gyermekotthonokban. Akár egy volt szaktanár is lehet nevelő, pedig ő nem biztos, hogy tisztában van az abúzus tüneteivel, az erőszakmentes konfliktuskezelés, a prevenció technikáival. A családból kiemelt fiatalok több mint hatvan százaléka traumát, bántalmazást szenvedett el korábban, nagyon fontos volna számukra pszichológus, fejlesztő pedagógus támogatása, hogy fel tudják dolgozni a megrázkódtatásokat.

– A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta támogat gyermekotthonokban nevelkedő fiatalokat. Idén – nem először – felmérést is készítettek, amelyben az otthonokban és a családokban nevelkedő fiatalok önértékelésével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket hasonlították össze. Mi derült ki a kutatásból?
O. B.: – Az egyik jellemző különbség az volt, hogy az otthonokban nevelkedő gyerekek – a biztos támaszt jelentő családi háttér hiányában – inkább csak önmagukban bíznak, míg a családokban nevelkedők leginkább a szüleikben. A másik pedig, hogy a nevelőotthonokban élő fiataloknak meglehetősen negatív az önképük, és rosszabbul viselik a kritikát – vélhetően azért, mert kevesebb pozitív megerősítést kapnak, mint azok, akik családban nőnek fel. A Generali évek óta tart kompetenciafejlesztő Mosolyvadász táborokat nyaranta a gyermekotthonokban nevelkedő fiataloknak, amelyekben éppen ezeket a fejlesztésre szoruló készségeket igyekszünk erősíteni a gyermekekben, amellett, hogy segítünk nekik felfedezni saját értékeiket, erőforrásaikat.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
Olt Boglárka
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– A felmérésből kiderül, hogy az állami gondozásban élő fiatalok többsége pesszimistának, türelmetlennek tartja magát és önértékelési problémákkal küzd. Ami a jövőjüket illeti, jogos a borúlátás?
Gy. Sz.: – Felmérések szerint a nevelőotthonokban élő 16 éves fiatalok közül sokan még a nyolc általánost sem végezték el, és a többség sosem jut el odáig, hogy szakmát tanuljon vagy leérettségizzen. Ha megkérdezzük az állami gondoskodásban élő gyerekeket, hogy mi leszel, ha nagy leszel, jobb esetben azt mondják, hogy régiségeket adnak-vesznek majd, vagy lerobbant motorokat újítanak fel, rosszabb esetben azt válaszolják, hogy pornósztárnak vagy sztriptíztáncosnak készülnek. Szomorú azzal szembesülni, hogy egy tizenéves gyerek már álmodni sem mer. Ráadásul a magyar társadalomban az „intézetis” gyerekekhez rengeteg negatív sztereotípia kötődik. Például, hogy lopnak, megbízhatatlanok, buták, csak a baj van velük. Komplett maffiák szerveződtek arra, hogy miután kikerülnek az állami gondoskodásból, kicsalják tőlük az egyetlen „vagyonukat”, az életkezdési támogatást. Felnőttként nagyon sokan lesznek munkanélküliek, hajléktalanok. Csoda, hogy önértékelési problémáik vannak? Ami pedig a türelmetlenséget illeti, az indulatvezéreltségnek egyebek mellett az az oka, hogy ezek a gyerekek soha nem voltak első helyen, soha nem fordult elő, hogy csak velük foglalkoztak volna. Nagyon sokan közülük nem tudják kezelni az agressziójukat, ha valaki „beszól”, dühből reagálnak, mert nincs más tanult eszközük, amelyekkel a konfliktusokat meg tudnák oldani. Ez a fajta deficit később nagyon komoly problémákhoz vezet, amiért a gyereket fogják felelősségre vonni.

O. B.: – Tavaly a gyermekotthonokban élő fiatalok jövőképéről készítettünk kutatást, amelyből az derült ki, hogy bár, mindenki szép jövőt szeretne magának, de a megvalósításról már kevesebb konkrét elképzelésük van. Nem mindig tudják, hogy milyen lépések vezetnek például egy szakma megszerzéséhez vagy egy család működtetéséhez. Arra a kérdésre, hogy ki a példaképed, leginkább távoli személyeket, sztárokat neveztek meg, míg a családban élők elsősorban a szüleiket tekintették mintának. Nagyon fontos volna, hogy legyenek olyan példaképeik, akik hasonló körülmények közül indultak és megtalálták a számításaikat.

– Külföldön jobb az állami gondozásban élő fiatalok helyzete?
Gy. Sz.: – Lényegében nem. Az elmúlt években a szélsőséges ideológiákhoz csatlakozó fiatalok sokaságáról derült ki, hogy intézetben nevelkedtek, és később kisebb-nagyobb bűncselekményekért börtönbe kerültek, ahol radikalizálódtak. Ezek a fiatalok attól kiszolgáltatottak és manipulálhatók, hogy az állam nem jól gondoskodott róluk, hogy nem tudják kiben bízhatnak, nincs tanult szeretetnyelvük. Franciaországban az elmúlt években hatalmas összegeket szántak arra, hogy büntetés-végrehajtási intézményekbe olyan segítő szolgáltatásokat telepítsenek, amelyek meg tudják akadályozni, a fiatalok radikalizálódását. Magyarországon a kallódó fiatalok esetében megfigyelhető ugyanez a tendencia, igaz, ők nem terror-, hanem általában „csak” bűnszervezetekhez csatlakoznak.

– Magyarországon mióta léteznek gyerekjogok?
Gy. Sz.: – 1991-ben csatlakoztunk az ENSZ gyerekjogi egyezményéhez, de például testi fenyítést alkalmazni intézményekben már a hetvenes években tilos volt, mindenre kiterjedően azonban csak 2005-ben vezették be a tilalmát. Ehhez képest nemrég készítettek egy felmérést arról, hogy mi a véleménye a magyar embereknek azzal kapcsolatban, hogy szabad-e gyereket verni, és sokan úgy vélték, hogy igen. Pedig a testi fenyítés, bár fizikai erőszaknak tituláljuk, valójában érzelmi bántalmazás, és nem a fájdalom, hanem a megalázó helyzet miatt tudja sokkal később is felidézni az érzést a bántalmazott. Az erőszak nem az áldozatról szól, hanem arról, aki csinálta, az áldozat sosem hibás. Ugyanez igaz a szexuális erőszak kérdéskörére is. Korábban kilenc évig dolgoztam az Eszter Alapítványnál, a szexuális erőszakot elszenvedettek rehabilitációjával kapcsolatban vezettem jogsegélyszolgálatot. Meghatározó élményem volt, hogy nagyon sok gyerekkel szembeni szexuális visszaélés megelőzhető lenne minőségi edukációval. Ezért is hoztuk létre a Hintalovon Alapítvány szexedukációs oldalát, amely egyebek mellett azt hivatott megtanítani a gyerekeknek, hogy mi fér bele egy gyerek-felnőtt kapcsolatba és mi nem.

– Magyarország hol tart a gyerekjogok elismerése, alkalmazása terén?
Gy. Sz.: – Sok a megoldatlan feladat. Nagyon komoly problémát jelent például a gyerekszegénység. Nem vesszük elég komolyan, hogy Magyarországon a gyerekek 41 százaléka nélkülöz valamilyen szempontból. Hatalmas gond, hogy többé-kevésbé még mindig elfogadott a gyerekekkel szembeni erőszak, nagy probléma a fiatalok szexuális kizsákmányolásának jelensége, ahol a fiúk érintettségéről még el sem kezdtünk beszélni, gyermekprostitúció pedig hivatalosan nem is létezik. És akkor még nem említettem a kapcsolattartási ügyek rendezetlenségét: a válások után komolyan sérülnek gyerekek amiatt, hogy a kapcsolattartás jogát nem a gyerek jogának tekintjük, hanem a szülők közötti játszmának. Problémát jelentenek az elhúzódó eljárások és az, hogy leszállították a büntetési korhatárt. Szerencsére egyre többet beszélünk ezekről a témákról, és ez segít, hogy a gyerekjogok kiszabaduljanak a virtuális karanténból és ne nő- vagy anyaügyként tartsák őket számon. Az ENSZ gyerekjogi bizottsága régóta hiányolja, hogy Magyarországon nincs olyan állami stratégia, amely mentén a gyerekjogokat igazán érvényesíteni lehetne. Jelenleg három minisztérium legalább tíz különböző főosztálya foglalkozik különböző gyerekjogi területekkel, így nagyon nehéz összehangoltan működni, megfelelő döntéseket hozni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.