A választások előtt két héttel tüntetnek az egészségügyi dolgozók

MN

2018. március 12., hétfő 12:14, frissítve: hétfő 12:51

Miután a kormány nem volt hajlandó tárgyalásokat kezdeni a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) által javasolt bértábláról, előbbi tüntetést szervez március 24-én. A megmozdulás 14 órától lesz a budapesti Alkotmány utcában – írja a Mérce.

A FESZ az esemény Facebook-oldalán azt írja: a magyarok ma átlagosan öt évvel élnek rövidebb ideig, mint máshol Európában, és 2017-ben is rövidebb életre számíthattunk, mint 2014-ben. „Kétszer annyian halnak meg nálunk rákban, és infarktus után is magas a halálozási szám. Egy magyarnak háromszor annyi az esélye, hogy egy érszűkület miatt levágják a lábát, mint máshol az Európai Unióban. Hónapokig kell várni fontos vizsgálatokra, és ezért gyakran későn ismerik fel a bajt. Egy ápolónő, mentődolgozó, szociális gondozó bére 40 százalékát sem éri el a nyugati béreknek, pedig az ország teljesítménye többet engedne ennél. Az elmúlt években több ezer közpénzen kiképzett egészségügyi dolgozó, mentődolgozó, szociális gondozó hagyta el az országot vagy a szakmát az alacsony bérek, a megbecsülés hiánya miatt, és a folyamat nem állt meg.”

„Állítsuk meg őket, hogy maradjanak itthon, és segítsünk, hogy jöjjenek vissza azok, akik elmentek! Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana, ezért álljunk ki magunkért és azokért az egészségügyi dolgozókért, akiktől az életünk függ” – fűzték hozzá.

Kiemelték, hogy a tüntetés politikamentes, nem határoz meg pártpreferenciákat, és azt kérték, hogy ezt mindenki tartsa tiszteletben.

 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.