Akkora a munkaerőhiány, hogy kórházi osztályokat kell részlegesen lezárni

Kuslits Szonja

Kuslits Szonja

2017. december 19., kedd 16:01, frissítve: kedd 16:44

Érezhetően súlyos gondokat okoz az országban, hogy egyre kevesebb az egészségügyi munkavállaló, a szakdolgozóhiány miatt most lezárták a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának egy részét – tudta meg a Magyar Nemzet.

A kórházban a betegeknek szánt, írásbeli tájékoztatás erről nincs, és ottjártunkkor a dolgozók sem akartak bővebb felvilágosítást adni a helyzetről.

Szlávik János infektológus főorvos azonban arról beszélt lapunknak: negyven ágyat zártak most le, mégpedig a karácsonyi szabadságolások miatt. Szerinte ez más kórházakban is így van ilyenkor, ez nem új gyakorlat. Vagyis valószínűleg nem ez az egyetlen olyan intézmény, ahol a fekvőhelyek egy része elérhetetlen. Az év ez időszakában ugyanis többen mennek szabadságra, így nehezebb megoldani a helyettesítést.

A legtöbb ellátóhelyen mára egyre nagyobb problémát jelent a szakemberhiány. A Világgazdaság korábban ezzel kapcsolatban arról írt: 2017 nyarán a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a humánegészségügyi és szociális ellátás területén 7028 állás volt betöltetlen.

Arra a kérdésre, hogy a lezárás alatt hova fordulhatnak a betegek, hiszen Budapest egyik jelentős ellátóhelyéről van szó, Szlávik János úgy válaszolt: ebben az időszakban nem szokott nagyobb járvány kialakulni, az influenza is inkább csak január-február körül indul, ezért nem okoz fennakadást az ágyak lezárása. Így is el tudják látni az összes érkező pácienst. Hasonló eset már korábban is volt a kórházban.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A problémának azonban ez csak tüneti kezelése, nem megoldás. Az ágazati súlyos emberhiányról Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár is nyilatkozott ma. Az M1 csatornán arról beszélt: a humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak. Azért, hogy a krízist valamelyest mérsékeljék, az állam ösztöndíjprogramot indít.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tájékoztatása szerint az egészségügyi szakképzést nyújtó intézmények nappali tagozatos tanulói havi negyvenezer forintos, rendszeres támogatásban részesülhetnek. A program egyébként több mint négymilliárd forintnyi európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

Várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló kaphat ösztöndíjat, de előfordulhat az is, hogy végül megemelik a keretet. A támogatás feltétele, hogy a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell a fiataloknak valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál – a szakképesítésének megfelelő munkakörben – dolgozniuk, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. A pályázatokat december 18-ától lehet benyújtani, a jelentkezési határidő pedig január 15-e.

Nemcsak karácsonykor, nyáron is zártak le osztályokat a szabadságolások miatt. Ahogy azt elsőként a Magyar Nemzet írta meg, júniusban a súlyos orvoshiány miatt a Nyírő Gyula Kórház volt kénytelen bezárni a belgyógyászati osztálya felét, az ellátáshoz a Honvédkórháztól kapott segítséget az intézmény. Akkor többen is felmondtak az intézményben, mert már nem bírták a feszített tempót.

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatai alapján 2017 első felében 324 orvos és 327 egészségügyi szakdolgozó kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt. Ráadásul a szakdolgozók közül már nem csak a harmincöt év alattiak döntenek úgy, hogy külföldön folytatják. Tavaly például a 35–49 évesek közül 311-en igényelték a szükséges dokumentumot. A kieső több száz ember pedig érezhetően súlyos problémákat okoz a hazai ellátásban.

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.